Nyikorgó taligával köveket hordok a hegyre föl
Üszkös, porladó kövekből spirálforma tornyot rakok
Hetven éve háború van, elhagyott, bűzlő csatamezőkön
Tolom, tolom a nyikorgó taligát
Lenn a völgyben él leprás barátom, kockázni szoktunk
Miért nem zsírozod meg a taligatengelyt? – kérdi –
Hullarablónak néznek és lelőnek a muskétások – csak legyintek
Ezt a háborút hetven éve még nukleáris fegyverekkel kezdték
Most muskétások harcolnak vadak ellen
Kovaköves, kanócos puskák, kihegyezett karók
Egyszer elfogy a lőpor, az idő a vadaknak dolgozik
Piperkőc muskétások nem értik már az alkímiát
Sötét üveggé olvadt kőromok között dúl a harc
Tolom, tolom a nyikorgó taligát
Emlékszem én a boldogtalan békeidőre
Csiricsáré, ócska, horpadt bádogvilág volt
Most minden egyszerű; tarajos, festett vadak, hegyes botokkal
Tolom, tolom a nyikorgó taligát
Néha úgy érzem, tornyom alól kidől a világ
És függ a kőspirál a néma űrben egymagában
Mondd kinek építed a csudatornyot? – kérdi leprás barátom –
Beavatóhely lesz; titoktorony
Szörnyű szűk spirálalagúton kúszik majd a jelölt
Fuldokolva kínban mászik fölfelé; viperák, skorpiók
Ott fönn egy fülke lesz, fülkében szövőszék, a többi szent titok
Függ a kőspirál a néma űrben
Tolom, tolom a nyikorgó taligát
