Távlatok; Borpecsétes írás
Szigeti Lajos
2002 // 08
Távlatok
Gyorsulva táguló világegyetem
– kiüresedő, karbon sötét égbolt,
nevemen csillag – fényszálon életem
lényeg vagy jelenség volt?
Rajzoltam porba, simogattam a kört,
míg látható, én legyek középpontja,
kiforgatni ujjpercek élei közt
a Föld nem bűvös kocka.
Vonzáskörét kioldva hosszan repít
egy új fokozat – ég tüzét lelopjuk,
öröklétet tervezünk nagyban s megint
Isten kezében sorsunk.
Borpecsétes írás
Az írások szerint Noé
„ivék a borból, s megrészegedék,
és meztelen vala sátra közepén”
Nem a bor beszél belőlem.
Ha borban az igazság,
cégére nem vagyok.
Versem kifakad, mint a szőlőszem,
ahogy napszúrást kapott.
Hadd forrjon a hegy leve,
kicsinye: alma-, füge-, meggy-,
e minőségben nincs hamis,
fehér vagy vörös, ó- vagy új-,
asztali és különleges,
ez vékonyabb, az testesebb,
jöhet édes meg száraz is,
fűszerezett, pezsgő, aszú –
Mértékkel gyógybor a jó bor
– illat, zamat misebora,
kánai menyegzőt ígér cukorfoka.
Jut földnek, tűznek italáldozat,
Napistennek és Jupiternek,
Dionüszosz/Bacchus mámora
árát, ha kérik, mind másról beszél –
a legény bor, a lány kenyér.
Krisztus vérét fölfogja a kehely:
újszövetség velünk köttetett.
