cantico; a 4. parancsolat; canzone; „nyugat felé!”
Horváth Elemér
2002 // 06
cantico
dante meg merte átkozni
a szülővárosát
petri györgy elküldte a francba
leonyid brezsnyevet
szeress ez a legfőbb parancsolat
s bár nehezebb kielégítőbb is
mint gyűlölni az ellenségedet
jutalma azonnali: önmaga
de akkor miért nem elég?
de akkor miért fontolgatjuk a
következményeit?
a 4. parancsolat
a gyerekei gyászolják ma is
főorvos lánya és mérnök fia
szerető apa volt gondoskodó
soha nem felejtett el névnapot
születésnapot és évfordulót
kicsik voltak amikor egy tömeg
amelynek soraiba lövetett
meglincselte a helyszínen
hogyan feledhetnék az apjukat
az ávós hadnagyot akinek tiszte volt
hogy rendet tartson-teremtsen s aki
– nagyon jól tudván mivel tartozik
s kinek – föláldozta az életét
egy embertelen korrupt istenért?
canzone
»cosi nel mio parlar voglio esser aspro«
nincs bizonyíték rá hogy valaha
kitette a lábát itáliából
vagy hogy a sorbonne-on tanult
s oxford – gladstone ide gladstone oda –
egyszerűen fantazmagória
a santa croce ferencesei
és a novella domonkosai
tanították azután egyedül
(firenzében nem volt még egyetem)
miért próbáltak rátukmálni diplomát?
minden műveltség autodidakta
leszámítva a szakbarbárokat
s a divina commedia ma is
izgalmas olvasmány a monarchia nem
„nyugat felé!”
(hun csatakiáltás arany jánosnál)
brutális volt a távozás
s abban az értelemben dantei
hogy firenze ott van ahol verona
s ravenna 45 évbe került
jóval kevesebbe mint danténak
itália se guelf se ghibellin
se jobb se bal a kör magába ér
helyreállnak az evidenciák
fehér fehér s fekete fekete
a globális emberi szürkeség
a helybeli prizmák színeiben
nem kell mozdulnom hogy otthon legyek
állam és társadalom – az egész haza –
oda igyekszik ahol én vagyok
