• Pályakezdés: pipa!

    A Middlemist Red debütálásáról

    2014.07.30 — Szerző: Nyéki Gábor

    A Middlemist Red kitűnően rajtolt: négy­számos EP-jüket széles körű kritikai elis­merés övezte, majd az Index.hu dalver­senyén sike­rült ismét bizo­nyítani. A zene­kart a Deezer stream szolgál­tatója a négy legígére­tesebb csapat közé jelölte, és a közön­ség­szava­zás alapján a leg­tehet­sége­sebb induló ban­dának kiál­totta ki.

  • A Middlemist Red kitűnően rajtolt: négyszámos EP-jüket széles körű kritikai elismerés övezte, majd az Index.hu dalversenyén sikerült ismét bizonyítani. Az eddigiek betetőzéseként a zenekart a Deezer stream szolgáltatója júniusban a négy legígéretesebb csapat közé jelölte, és a végső döntést meghozó közönségszavazás alapján a legtehetségesebb induló bandának kiáltotta ki.



    A fenti eredményeket végignézve a legnagyobb meglepetést talán az okozhatja, hogy a szóban forgó Middlemist Red négytagú, pszichedelikus rockot játszó formációjának első fellépésére alig egy éve került sor, maga az együttes pedig csak 2012-ben alakult; a mai napig alig több, mint negyven percnyi kiadott lemezanyaguk van (abból is az egyik egy demó), a pályakezdést kipipáló nagylemezt pedig idén őszre ígérték. A tagok átlagéletkoráról inkább egy szót se. A friss indulást ellensúlyozza, hogy ritka céltudatos együttesről van szó, akik nagyon is tisztában vannak azzal, hogy mit szeretnének elérni, ehhez milyen hagyományból szeretnének építkezni, mint ahogyan a jelenkori pszichedelikus rock csínja-bínja is ott van a kisujjukban, mindez megtámogatva egy rendkívül hálás közönséggel.

    Az As If You Could Mess This Up című kislemez és a szintén tavaly kihozott demó között fontos összekötő kapocs lehet, hogy noha a hangzásvilág nyilvánvalóan sokat finomodott (dicséret illeti Beke István produceri munkáját), de már az első hangzóanyagon is ott hallható az a fajta öntudatosság és elhivatottság, amely azóta is jellemzi ezt a csapatot – valljuk be, ilyen Adelaide Square-szintű dalokat szerepeltető jelentkezés gyakorlatilag minden újonnan induló együttes büszkeségére válna.

    [youtube]https://www.youtube.com/watch?v=fnkjt-1pTsU[/youtube]

    Az eddig elért sikerek tehát összességében sokkal inkább a céltudatosság (és mint mindig, a szerencse) számlájára írhatóak, és kevésbé magyarázhatóak pusztán a Tame Impala, Temples vagy The Black Angels által fémjelzett és megújított, igen nagy népszerűségnek örvendő műfaji trend meglovaglásával. Elég csak belefülelni az Index és a Deezer döntőseinek dalaiba, találni közöttük indie-folkot, alternatív hip-hopot, de még zajos pop-punkot is, mint ahogyan az underground mellett a mainstream zenei irányvonalak szintén szép számmal képviseltették magukat. Egytől egyig népszerű stílusokban megszólaló versenytársakról volt szó, amelyek közül jóformán mindegyik képes gond nélkül megtalálni saját közönségét; nem utolsósorban minőségi együttesek mérettettek meg mindkét versenyen.

    [youtube]https://www.youtube.com/watch?v=x1vhKH5VNG[/youtube]

    A Middlemist Red kapcsán persze felvethető, hogy zenéjük egyelőre híján van az eredetiségnek, megszólalásmódjuk a minőségen túl per pillanat nem rejt olyat, amivel egy jobbféle pszichedelikus-garázs rockzenekar ne rendelkezne. Nóvé Somáékat illetően viszont elsősorban nem az lehet igazán érdekes, hogy mennyire kiválóan mondják fel a leckét, hanem hogy mennyire gyorsan teszik meg ezt: mostanra menő külföldi zenekarok előtt játszanak, a fesztiválszezon állandó résztvevői lettek, mindezeken a koncerteken pedig egyre javuló teljesítményt képesek nyújtani. Nem kérdés, nagyon biztató jövő előtt állnak a srácok, és rengetegen leszünk kíváncsiak az első nagylemezre.



    Bővebb infók: https://hu-hu.facebook.com/middlemistredofficial



    Koncertek a közeljövőben:

    2014. augusztus 2., Akvárium

    2014. szeptember 11., A38 Hajó

  • További cikkek