Allegro molto capriccioso

Számos nemzetközi világverseny és fesztivál van, több közöttük Budapesten. Miért választották ezt a formát, és mi az, ami az I. Bartók Világverseny és Fesztivált megkülönbözteti az eddig ismert, többi hasonló versenytől, fesztiváltól?

Büszkén mondhatom, hogy – a napokban induló Bartók Világversenyhez hasonlóan – azokon a nagy nemzetközi hegedűversenyeken, amelyeken részt vettem, a választható művek között mindig megtaláltam Bartók műveit. Így játszhattam a Szólószonátát, a Rapszódiát és a Hegedűversenyt is versenykörülmények között. A napokban induló Bartók Világverseny a repertoár tekintetében kuriózum, hiszen az előválogatóra feltöltött videón és a verseny első két fordulójában kötelezővé tettük Bartók-művek játszását. A nagyzenekari döntő műlistájában is szerepel mindkét Bartók-hegedűverseny, de ott nem tettük kötelezővé azok előadását. A versenyző választhatja Beethoven, Brahms vagy Csajkovszkij versenyművét is.

Mitől igazán bartóki ez a verseny? Hogyan van leginkább jelen a zeneszerző hagyatéka? Repertoárban, művészi hitvallásban, zeneszerzői útmutatásban?

A hely szelleme egyértelműen és meghatározóan rányomja bélyegét erre az eseményre. Ne feledjük, a fiatal Bartók is ezen a színpadon adta elő több művét is, egész élete összekapcsolódott ezzel a zeneintézménnyel. Minden nemzetközi versenyre jellemző, hogy egy jeles zenész vagy más neves személyiség – Joachim József, Nicolo Paganini vagy éppen Erzsébet királynő – hírneve, munkássága köré szerveződik, a teljes program összekapcsolható egy emberrel. Mi felelevenítettük Bartók egy mondását: „A verseny lovaknak való, nem zenészeknek.” Úgy gondoltuk, hogy ne csak egy egyszerű verseny legyen ez a rendezvény, hanem egyszerre egy fesztivál is, hogy a hegedűsök jobban megismerjék egymást és persze Bartókot. Most, az első kiírásnál a versenyjelleg dominál jobban, később a fesztiváljelleg erősödik majd. Ez utóbbi most is jelen van: itt említhetjük a Bartók Zeneházba tervezett látogatást, a Bartók Budapestjét bemutató városnéző sétát és egyéb más programokat.

Közrejátszott a fővonal kijelölésében az a tény is, hogy nemrégiben lejárt a Bartók Béla műveinek előadásáért fizetendő jogdíjfizetési kötelezettség?

Elsősorban nem ez a szempont vezérelt minket, amikor a versenyprogramot összeállítottuk. Bartókot – régi nagyjainkhoz hasonlóan – már szintén klasszikusnak nevezhetjük. Ahogy a 19. század magyar zeneszerzőjének, Liszt Ferencnek már viseli nevét nemzetközi zenei verseny, úgy a 20. század meghatározó komponistájának is jár ez a rang. A hegedűre, két hegedűre, vonósnégyesre, illetve hegedűre és zongorára írott darabjai teljességgel megfelelnek egy rangos, színvonalas zenei verseny repertoárjának. Persze azt nem tagadhatom, hogy biztosan megkönnyítette a szervezők dolgát, hogy ezek után az előadások után nem kell kifizetni a jogdíjat. De nem ezen múlt a koncepció.

Az előzsűri a Zeneakadémia három hazai művésztanára, Kapás Géza, Kováts Péter és Szabadi Vilmos volt. Nehéz dolguk volt az előválogatóban? Akadt olyan jelentkező, akitől el kellett búcsúzniuk, s ha igen, miért?

Nagy örömünkre nagyon magas volt a jelentkezők száma, még minket is meglepett, hogy a kiírásunkra ennyien reagáltak. Összesen százhat fiatal, harminc év alatti hegedűművész jelentkezett az első alkalommal meghirdetett versenyre. Nem sokat tudtam még beszélgetni művésztanár társaimmal az előzsűrizés tanulságairól, de annyit elmondtak, hogy egyértelműen volt egy pont, ahol meg lehetett húzni a választóvonalat. Néhány versenyzőről már az előválogatóra beküldött anyag alapján úgy érezték, hogy a döntőben a helyük. A szempont mindenképpen az volt, hogy egy szakmailag hiteles, színvonalas versenyt lehessen megrendezni.

Sorsuk és munkásságuk hosszú évek, évtizedek óta összeforr feleségével és művésztársával, Kokas Katalinnal. Nemrég született meg harmadik gyermekük, miközben nyár elején egy másik gyermek, a Fesztiválakadémia első hegedűversenye is megtörtént, és ennek a rendezvénynek a művészi koncepcióját is megalkothatták. Hatalmas kegyelem ez. Hogyan élik meg?

Még sorolhatnám az elmúlt időszak feladatait, hiszen tanítok a Kölni Egyetemen, és sok koncertet adtunk a vonósnégyesünkkel, a Kelemen Kvartettel. Ezen a nyáron Kölnbe tettük át az állandó székhelyünket is, mert most, hogy feleségem a baba születése miatt nem tanít, könnyebben tud alkalmazkodni az én időbeosztásomhoz. Nagyon nehezen hagyta ott a zeneakadémiai osztályát, de most a kicsi lány a legfontosabb. Emellett döntő volt számunkra az is, hogy a gyermekeink itt, ebben a környezetben tanulják meg a német nyelvet. A legkisebb lányunk, Olga egy tündéri kislány, már kéthetes korában koncertekre járt. A családunk végig nagy segítség volt ebben, a legnagyobb lányunk, Hanna, aki tizennégy évvel idősebb kishúgánál, nagyon sokat foglalkozik a picivel. A költözködésben már nagyobb összefogásra volt szükség, de itt is a család segített a legtöbbet – feleségem szülei, a húga és az öccse és az én édesapám is kivette a részét a teendőkből. Így is nehéz volt mindent megszervezni.

A versenyen – a honlap tanúsága szerint – ötvenen mérkőznek meg, köztük, ha jól számoltam, nyolcan magyar származásúak.

Ha világviszonylatban nézzük, ez az arány nagyon jó. Az, hogy nemcsak magyarok jelentkeztek, hanem a világ huszonhat országából érkeztek nevezések, megadja a verseny rangját a világversenyek között, hiteles tükre lehet a magas színvonalnak.

Az egyik versenyzőt, Homoki Gábort feleségével együtt mindketten tanították, sőt, együtt is játszanak vele kvartettjükben. És ott van Varga Oszkár is. Ez véletlen, tudatos vagy sorsszerű?

A legjobb kifejezés erre a sorsszerű. A zsűriben a versenyszabályok szerint a saját tanítványomra nem szavazhatok. De büszkék vagyunk mindketten a feleségemmel arra, hogy a Kelemen Kvartett két tagja is megfelelt a verseny magas színvonalának. Egyébként mi vagyunk az a vonósnégyes, amelyik képes egy nap alatt, két hosszabb szünettel eljátszani Bartók mind a hat vonósnégyesét. Nagyon sokat játszottunk Kocsis Zoltánnak is, aki rengeteg megszívlelendő dolgot mondott. Meggyőződésem, hogy külön felelősség, hogy továbbvigyük az általa teremtett hagyományokat Bartók zenéjének értelmezésében.

Nemrégiben járta be a sajtót Sipos József filmjének híre, amelyben Bartók Béla fia, Péter mesél édesapjáról, s amely dokumentumfilmet pont a verseny ideje alatt kezdik vetíteni a hazai mozik. Lesz rá alkalmuk, hogy megnézzék?

Igen, sokat hallottam a filmről, és szeretném megnézni. A kapott meghívót látva kiderült, hogy a díszbemutató időpontjában éppen egy versenynapot követő zsűrimegbeszélésen veszünk részt. De lehet, hogy megkérem a zsűritársaimat, hogy tartsunk egy kis szünetet, és kis felfrissülésként nézzük meg a vetítést, majd feltöltődve értékeljük inkább az aznapi produkciókat.

Jelenleg a Kölni Zeneművészeti Egyetemen is oktat. Hogy látja, sok a tehetséges fiatal hegedűs? Divat ma hegedülni?

Nyugat-Európára egyre inkább az a jellemző, hogy nagyon sok zenész áramlik ide Kelet-Európából és Távol-Keletről. A nyugat-európai klasszikus zenei kultúra kevésbé tudja megszólítani a fiatalokat. Nagyon oda kell figyelni, hogy hogyan, miként lehet ösztönözni a gyerekeket hangszertanulásra, hiszen nemcsak közvetlen hasznuk van belőle, hanem a muzsikálástól megnő a gyerekek rezgésszáma, sokkal inkább kifejlődik, elmélyül a kommunikációs készségük. Ez különösen fontos szempont most, amikor nagyon elszegényedett a kommunikáció. Látni, ahogy öt-tíz éves vagy még régebbi kapcsolatokból is hiányzik a kommunikáció, az írott levél. A zene egyik lába a tánc, a másik az ének, és fontos a hangszeres zenélés az iskolában. Magyarországon a zeneiskolák ingyenesen érhetők el, így itt sok a zeneiskolás gyerek. Kölnben pedig az egyetemi évfolyam nagyon komoly, hiszen Németországban ennek köszönhetően nemcsak a németek tanulhatnak ingyen az egyetemeken, hanem más országokból érkezők is. Amíg a magyarországi tradíció a zeneiskolákat erősíti, addig a német inkább az egyetemi szintű oktatást, ahol csak a minőség a fontos. Idén tizenkét növendékem van, közülük egy német, a többi mind külföldről érkezett. Egy olyan növendéket vettem fel, aki magyar szülők gyermeke, de már régóta Németországban él, itt is született.

Mit kíván a versenyzőknek, és mit a hallgatóságnak?

A lehető legnagyobb és legszemélyesebb élményt. Úgy gondolom, ez a lényege a versenynek, a versenyzésnek. És az, hogy igazi útravalóként szolgáljon az esemény mindenki számára.

(Portréfotó: Dobos Tamás)