×

Sárgás-fehéres formák
Kaktus: Yellow Stage
Theisz Gábor
2018 // 05. 08

A Kaktus jelenléte 2014-es indulása óta töretlen: számos kis- és a 2016-os Long play nagylemez után már itt is van az új darab, a Yellow Stage. Szövevényes textúra, a stílusok széles spektruma, játékosság jellemzi az albumot.

A pécsi-kaposvári gyökerű Kaktus zenekart távolról nézve úgy lehetne a legegyszerűbben jellemezni, hogy az elektronikus hangzást ötvözi a hagyományos hangszerekkel. Közelebbről szemlélve viszont szövevényesebb textúrával van dolgunk, amely miközben a stílusok széles spektrumát járja be, valamiféle magába feledkező játékosságot is rejt, amelyből bármi lehet, mert a fantázia vezérli, és a nyers lendület hajtja.

Az instrumentális zenét játszó zenekaroknál mindig az a kényes terület, hogy az együttes tudja-e mentesíteni magát az ének hiányától. Ilyenkor a legkézenfekvőbb, ha a dalok részei és szerkezete nem is hagy esélyt arra, hogy a hiány fellépjen, ehhez pedig nem árt néhány plusz hangszer. A Kaktusnak erőssége, hogy az elektronikát jól alkalmazza, mert úgy tudja kihasználni, hogy az arcot, személyiséget ad egy-egy számnak, emellett pedig szép teret és atmoszférát képeznek vele. A formáció másik nagy előnye – az instrumentális zenék világában – a plusz ritmusszekció Terenyi Zsuzsi személyében. Izgalmas ritmusképletek, hangsúlyeltolódások és dúsítások vezetik a figyelmet. Ezek a megállapítások többé-kevésbé igazak a Yellow Stage-re is. Első hallgatásra kevésbé feltűnő, inkább sima, nem olyan zajos és meghökkentő, másodszorra viszont megmutatja ígéretes oldalát a mindössze kilencszámos lemez.

Az új album egészére jellemző egyfajta visszafogottság és élére vasalt modor, amelyek nem feltétlenül rosszak. Tisztábbak, jobban áttekinthetőek a dalok – úgy is mondhatnánk: közönségbarát felfogás jellemzi. A számok között nincsenek átvezetők, nincs intro és outro sem, így az új lemez mind a kilenc darabja teljes értékű. Az alaphangulatot a világosság és a kedélyes jóindulat hatja át, ami a korábbi lemezeknél nem olyan erős. Kevésbé agyalós, megtekert és kísérleti a dalok többsége, de úgy néz ki, hogy ez volt az új koncepció. Ha csak a Long Play borítójára gondolunk, amelyen valamilyen sötét, bőrszerű, gyűrött anyag látható, addig a Yellow Stage-en már a teljes zenekar sárgás-fehéres, geometrikus formák között áll. Nem olyan titokzatos ez a lemez, mint az előző, viszont nem kevésbé kreatív. Techno, trance, alter, indie, drum’n’bass, post-rock, mulatós: ember legyen a talpán, aki ki tudja silabizálni, hogy milyen elemekből is dolgozik a Kaktus. Nem „egy dal-egy stílus” felállásban, hanem egy-egy átvezető vagy számrészlet erejéig jelenhet meg bennünk egy-egy irányzat utánérzése, viszont mindez koherens egészet képez.

Egy nyíltan bevallott radioheades vonal ezen a lemezen is tetten érhető már az albumindító Bambuson, ami meglepő, az a kispálos dallamvilág, amelyet az Ashample, Spanish Submarine tanúsít. A trackek húzása a bólogatós lüktetés helyett a táncolósabb témák felé fordult. A No Scope, az Ashample és a Castle Of Dr. Witz kifejezetten ezt a vonalat erősíti, amelyből az első kettő nem igazán sikerült, elvész az erejük, és a keverés (vagy az elképzelés) is igen nyers lett – a Castle viszont elejétől a végéig nagyon húzós darab, remekül egyensúlyoz a morgós, lassan lépkedő basszus az eleven és pattogós gitár alaptémájával. A másik két erős szerzemény a Bambus és Gránátalma. A Bambusra teljesen passzol az elektronika és a hagyomános hangszerek tökéletes elegye, a szerkezetben lépcsőzetesen érünk el a totális felpörgetésig. Az egyetlen magyar című lett a legszebb dal: a Gránátalma éteri dallamával nyerte el ezt a minősítést, amelynél úgy jutunk el a tetőpontig, hogy nem is számítunk rá. Egyenes vonalú szerzemény, minden téma egyszer szólal meg – és lehet is újraindítani. A Transylvania egy bevállalós, trance-betétes őrület, ez is a táncosabb vonalat erősíti. Az End Credits sajnos tényleg a végére való, bárgyú dallama inkább gyenge vicc, mintsem komolyan vehető.

A Kaktus egy nagyon tehetséges banda, korához képest egészen lehengerlő az érett zenei világa, de a Yellow Stage egy egyenetlen színvonalú és érzésvilágú lemez az eddigieket tekintve. Önmagában nézve persze még mindig jó, mert születtek izgalmas darabok. A fantázia és a lendület mellé bekerült valami, amitől inkább elegáns, mint vagány lett a zene. Ez egy új epizód más kontúrokkal, aminek szintén meglesznek a kedvelői, és az eddig megszerzett szimpatizánsokat sem fogják maguk mögött hagyni.

Megosztás:

Pályázat

„Életem legfontosabb értéke”

Pályázat az értéktudatos jövőkép kialakítására 

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs szeptemberi száma

Bővebben

A szeptemberi lapszám letöltése pdf-ben