Vallás- és társadalomkritika a metal dalszövegeiben

„A Gonosz születése”

Miután az első cikkben megismerkedtünk némileg a metal zene történetével és a hozzá tartozó legfontosabb fogalmakkal, most elmerülünk a dalszövegek kaotikus név alatt ismert típusában, azok között is elsősorban a vallási és mitológiai tartalmakkal operáló altípust vesszük közelebbről szemügyre. A „Sátán zenéjeként” (is) számon tartott metal zene szövegvilágának igen tetemes százalékát teszik ki a vallással, vallásokkal foglalkozó tételek. A kérdés persze adott: miért pont ez az a téma, amely oly sok zenészt megfog? Kiegészíthetnénk akár azzal is a kérdést, hogy miért pont a metal lett a lázadás zenéje.

A titokról már most le kell rántanom a leplet: nem a metal zene találta ki a kortárs kultúrában az agresszív, esetenként kevésbé szofisztikált társadalom- és vallás(egyház)kritikát Európában. A kérdés számunkra fontos gyökereit a ’60-as évek amerikai hippimozgalmában és az 1968-as európai események (prágai tavasz, párizsi diáklázadások stb.) által keltett eszmetörténeti viharban kell megtalálnunk. A fennálló politikai és társadalmi berendezkedés elleni fellépésként megjelenő új, alternatív minitársadalmakat kiépítő csoportok (mint a már említett amerikai hippik a vietnámi háború elleni tiltakozásként való „kivonulása” a társadalomból) megjelenése, valamint a szekularizáció tetőfokára hágása együttesen nyitották meg a kapukat az Európán kívüli világ kultúrái számára. Ettől az évtizedtől számíthatjuk az ún. Új Vallási Mozgalmak és a New Age megjelenését, amelyek a keresztény értékrendből kiábrándult társadalmi csoportok számára nyújtottak új vallási kínálatot (hazánkban talán a legismertebb ilyen jellegű csoport a Magyarországi Krisna-tudatú Hívek Közössége).

A „vallási piac” ilyetén átalakulása katalizátorként fordította a laikusok érdeklődését az egzotikus témák felé, felszínre hozva az ókori és a (közel-, valamint távol-)keleti kultuszokat, az azok újjáélesztésére tett romantikus kísérleteket és általában a róluk szóló diskurzust. Így az antik, letűnt kultúrák gondolatisága, vallása, mítoszai új hivatkozási pontként tűnhettek fel, amelybe az akkor zeneiségében radikálisan újat, vadat és zabolátlant hozó heavy metal is korán belekapaszkodott.

„Sympathy for the Devil”

Az előző részben már említettem, hogy a heavy metal mélyen kötődik a blues afro-amerikai hagyományaihoz. Olyannyira, hogy az 1938-ban, igen fiatalon elhunyt mississippi blues-zenész, Robert Johnson tekinthető a Sátán által inspirált rock- és metalzenészek archetípusának. Kimagasló tehetsége és életmódja miatt rosszakarói elhíresztelték róla, hogy eladta a lelkét a Gonosznak a virtuozitásért cserébe. Abba talán nem érdemes belemenni, hogy valóban megköttetett-e akkor vagy akár azóta bármely zenész és a Sátán közötti paktum, annyi viszont bizonyos, hogy az európai kultúrkörből származó fiatalok számára a legközvetlenebb lázadó igazodási pont mindenképpen a bibliai bukott angyal lehetett. Vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy a bukott angyal és a hozzá tág értelemben tartozó mindenféle fogalmak, lények és helyszínek.

A kvázi mainstream rockmédiába a Gonosz első, botrányt keltő beszüremkedése a Rolling Stones 1968-ban Sympathy for the Devil címmel megjelent kislemezétől számítható. Innentől kezdve egyre gyakoribbá váltak a rockzenét megbélyegző nyilatkozatok, a szélsőséges keresztény csoportok dühös megnyilvánulásai a zene ellen, amelyet természetesen számos alkotó meg is lovagolt saját hasznára fordítva a felhajtást. Hogy végre keményebb vizekre evezzünk, érdemes azonnal kiemelni a két inspiráló és a mai napig is korszakalkotónak számító alapalbumot: az egyik a Coven 1969-es Witchcraft Destroys Minds & Reaps Souls, a másik pedig a Black Widow 1970-es Sacrifice lemeze, amelyek szövegi tematikája ágyazott meg igazán a metal mozgalom számára. Ezen dalszövegek mindegyike egyik fő témájának tette meg a boszorkányságot, az ördögimádatot és a kereszténység megvetését.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=ZRXGsPBUV5g[/embed]

Maga az első, sokat idézett heavy metal zenekar neve is ezt a kissé morózus, sötét jelképrendszert pedzegeti, a „fekete mise” és a „boszorkányszombat” fogalmait egyesítve nevében (Black Sabbath). Bár a későbbiekben többször is bizonyságot tett róla mind a zenekar, mind külön az ikonikus énekes, Ozzy Osbourne, hogy a Black Sabbath zenéje sosem propagált semmiféle pusztító, uszító, agresszív üzenetet a kereszténységgel szemben. Suicide Solution című szóló száma külön vitákat és botrányt kavart, hiszen a cím alapján világosnak tűnik, hogy az öngyilkosságra buzdíthat bárkit. A szöveget alaposan megvizsgálva azonban más eredményre jutunk – már ez a momentum is hangsúlyozza számunkra azt az alapvető kérdést, hogy a metal esetében melyik is a fontosabb: a zene vagy a szöveg?

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=grUie9OtYgk[/embed]

Elérkeztünk újra 1970-hez, megindult a heavy metal, amelynek millió alzsánere különféle módokon foglalkozik az egyes szövegi témákkal. A kaotikus típusba sorolt dalszövegek előbb-utóbb határozott és beazonosítható állásponra jutnak a vallásokkal kapcsolatban. E nagy típuson belül három másik fontos kategóriát különböztethetünk meg: az agresszívan támadó (ellenséges), a semleges és a pártoló típusokat. Utóbbival a következő cikkben foglalkozom, így most az agresszív („sátánista”) és semleges típusokkal fogunk közelebbről megismerkedni.

A „sátánistának” nevezett típus legfontosabb jellemzője a támadó, kifejezetten szélsőséges világlátás és önmeghatározás a vallással, vallásokkal, elsősorban a kereszténységgel szemben. A kifejezetten gonosz, sátánista tematika az extrém metal megjelenésével vált igazán széleskörűvé a zenészek és zenekarok között, igen hamar kialakítva három újabb altípust. Megkülönböztethetünk meggyőződés nélküli, leginkább a polgárpukkasztásra építő zenekarokat (pl. a black metal zsánerét megalapító Venomot), illetve a meggyőződéses sátánistákat (pl. a Lavey-féle Sátán Egyházát követő King Diamondot és zenekarát, a Mercyful Fate-et), valamint azon ateistákat, akik e díszletet alkalmazzák az egyházak ostorozására (pl. a black metal alapvetés svéd Bathory).

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=6XOu4DAxZKA[/embed]

Külön kiemelendő a ’90-es évek elejének norvég színtere, amely gyilkosságoktól sem mentes, botrányos légköre mellett megalapozta a tiszta black metal hangzást, a gonosz zenéjévé téve a metalt. Legismertebb alkotói közé tartozik a mai napig aktív Mayhem, Burzum, Darkthrone vagy a mára már feloszlott Emperor (a sor természetesen tovább folytatható).

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=uZmDL_PzvdY[/embed]

Azóta Európa legtöbb országában kialakult a „helyi” black metal színtér, alapvetően a norvég szövegi és zenei mintákat követve. E folyamat igen kiemelt zenekara a lengyel Behemoth, amely sok szempontból félúton helyezkedik el az agresszív és a semleges irányzat között, eszközeit tekintve azonban inkább e részhez kell sorolnunk. Mindhárom altípus szövegeire a keresztény igazságok tagadása jellemző, kiegészítve az egyház körein belüli igazságtalanságok felhánytorgatásával, a kereszténység elnyomása alól való kikerülés igazi szabadságának propagálásával.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=Cx01fOYsc6E[/embed]

Egy nagyobb ugrással most következzen a 2000-es évek közepe, valamint a 2010-es évek eleje. Igen sok izgalmas dolog történt természetesen a két időpont között is, ezek taglalására azonban most nincs mód, így a manapság igazi virágkorát élő retro rock hullámra érdemes kitérni, amely az okkult tanok terjesztésének elsődleges letéteményese napjainkban. A kevésbé durva, inkább a ’70-es évek progresszív és pszichedelikus rockját és ős heavy metalját felidéző bandák nem kimondottan a keményvonalas sátánista témákat feszegetik, sokkal inkább a misztika és okkultizmus talaján mozognak.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=Nc-yGWHTSmc[/embed]

A mozgalom fontosabb zenekarai közé a holland The Devil’s Blood, a svéd Luciferian Light Orchestra és a szintén svéd In Solitude sorolhatók, sok más, jelen keretek között be nem mutatott példa mellett.

Arthur királytól az „Enuma elis”-ig

A továbbiakban ismerkedjünk meg közelebbről a semlegesnek nevezett irányzattal, amelynek különböző alfajai teszik még színesebbé az előbbiekben részleteiben már felvillantott képet. A nyilvánvaló egyházkritika különböző irányzatain túl adott egy mozgalom, amely a romantikus múltidézést választja az agresszív acsarkodás helyett, hogy gondolati alternatívát mutasson a kereszténységgel és a kortárs értékrenddel szemben. Mondhatjuk, hogy minden fontosabb európai és közel-keleti kultúrkörnek megvannak a maguk „kutatói”, akik dalszövegeikben feldolgozzák az adott népcsoport monda- és istenvilágát. Ezeket a szövegeket elsősorban az teszi különlegessé, hogy világosan süt róluk a szerzők mély érdeklődése a téma iránt. Lássuk be, ha egy zenész olyan témákat vesz elő, mint a babiloni teremtésmítosz vagy a svájci kelták ókori regéi és történelme, kellően alapos tájékozottság és felkészültség szükségeltetik ahhoz, hogy az általa képviselt üzenetet sikeresen eljuttassa közönségéhez – a mítoszok szövetén keresztül.

Az antik világ újratematizálása tulajdonképpen minden metal zsáner jellemzője, ami alól talán csak egy kivétel van, a thrash metal, amely sokkal inkább politikai és társadalmi problémákkal foglalkozik. Népszerűségük alapján elsősorban az európai és közel-keleti népek mitológiája kerül ki a kalapból, így a kelta, a skandináv–germán, a görög–római, a mezopotámiai és az ókori egyiptomi regék és mondák világa az, amellyel az egyes zenekarok bővebben megismertetnek bennünket. Ezen a ponton máris fel kell vetnünk egy újabb osztályozási lehetőséget.

Az egyes metal zenei zsánereket alapvetően zenei eszköztáruk alapján határoztuk meg. A black, death, heavy, doom, folk stb. metal jelzők mindegyike a metal által képzett zenei paletta valamelyik szegmensébe szuszakolja bele az adott zenekart, figyelembe sem véve annak szövegi tematikáját. A két új zsáner a viking és a celtic metal típusai, amelyek elsősorban Európa északi és távoli nyugati régióiban léteznek, nevükben pedig hordozzák az általuk kedvelt kultúrát is. Kiegészítő elemként még a pagan metalt is megemlíthetjük, amely általános gyűjtőfogalomként használható azon zenekarokra, amelyek a kereszténység előtti világ bármely jelenségének szentelik munkásságukat. A pagan, viking és a celtic metal általában a black, a death és a folk metal világából érkezik, de ismerünk példákat a heavy és a doom iránya felől is.

A viking metal nevezhető az első zsánernek, amely a folklór felé való fordulásban élen járt, a későbbi hullámot elindítva. Itt is a már a sátánista oldalán említett svéd Bathory a kulcsszereplő, 1988 és 1991 közötti trilógiájával lerakva a viking metal alapvetését az asztalra.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=hDpc-831GPs[/embed]

Elsősorban a skandináv országokból származnak a kiemelkedő viking zenekarok, de Németország is hozzájárult a zsánerhez néhány kiemelkedő bandával. A legfontosabbak között tartjuk számon Norvégiából az Einherjert és az Enslavedet, Svédországból az Amon Amarth-ot, a Thyrfinget vagy a Månegarmot, a Feröer-szigetekről a Týrt, utóbbi tipikus példája a nem black-death irányból érkező viking metalnak. Másrészt a finn mítoszok sem maradnak parlagon, többek között az Amorphis gondoskodik arról, hogy ne csak a vikingekre asszociáljunk Észak-Európára gondolván.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=fu2bgwcv43o[/embed]

A celtic metal természetesen a korábban kelta népesség által lakott területekről származik, így Írország nem meglepő módon élen jár a hasonló zenekarok kitermelésében, mint pl. a Cruachan, a Waylander a Primordial és a folk metal keresztapjaként számon tartott brit Skyclad. A leghíresebb kelta zenekar mégis a kontinentális világból, Svájcból származik: az Eluveitie a helvét örökséget viszi tovább mind zenéjében, mind dalszövegeiben.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=iijKLHCQw5o[/embed]

A görög–római világot elsősorban görög és olasz származású tagokkal (is) rendelkező zenekarok igyekeznek feldolgozni, közülük a legismertebbek a Rotting Christ, a Septicflesh, az Ex Deo. Európai kulturális gyökereinek ezen iránya talán legkevésbé slágertéma, de megvannak a maga színvonalas képviselői.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=l38JxFUCh0I[/embed]

Az ókori Egyiptom és Mezopotámia tartozik a legegzotikusabb témák közé, azonban szorosan kapcsolódnak a zsidó–keresztény európai kultúrához, így két zenekart érdemes mindenképpen megemlítenünk. Az USA-ból származó Nile egész munkássága a fáraói Egyiptom antik szövegeit és történeteit eleveníti fel, míg az izraeli–holland Melechesh az akkád és sumer nyelvű hagyománnyal tesz hasonlóan, sokszor az adott kultúrkör zenei hangulatát is felidézve.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=09dFfqdVDi0[/embed]

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=0O5D0A-YHxg[/embed]

Természetesen az egyes zenekarok között rengeteg átfedés lehetséges, nem kizárólagosan foglalkoznak egyik vagy másik kultúra világával. Erre tipikus példa a svéd Therion, amely a szimfonikus metal zászlóshajójának tekinthető, és a korábbiakban felsorolt összes mitológiával, továbbá némi okkultizmussal és miszticizmussal is előszeretettel foglalkozik a szövegeiben.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=lMeGEt_mhVg[/embed]

A közös nevező azonban mind az agresszív, mind pedig a semleges zenekarok esetében az ellenállás eszményében található meg. Dalszövegeiket eszközként használják fel, hogy alternatívát, szélesebb világlátást kínáljanak hallgatóik számára, bemutatva, hogy az általuk romlottnak gondolt nyugati kultúra és vallásosság mellett is vannak értéket hordozó világok.

A kérdés persze korántsem ennyire fekete, a következő cikkben a téma „fehér” oldalával, a kereszténységet és a kortárs vallásosságot pártoló zenekarokkal fogunk megismerkedni.

(Folytatás következik)