A hétéves Spirit Színház kulisszái

Az idei évetek a mágikus hetes szám jegyében telik – immár hetedik éve kínál lelki és szellemi táplálékot nézőinek a Spirit Színház . Milyen célokkal indítottad útjára annak idején ezt a magánszínházat?

Mindig is nagy volumenű dolgokban gondolkodtam: egy magas színvonalat képviselő, igényes alkotóműhelyet kívántam létrehozni, mely rekreációs központként is működik, s ahol reményeim szerint a nézők és a hozzánk betérők lelkét is gyógyítjuk. Előadásainkban az emberi kapcsolatokra, a problémamegoldások eszközeire, az önismeret fontosságára fókuszálunk. Már a kezdetekkor is egyedi repertoár kialakítására törekedtünk, kortárs és klasszikus, magyar és külföldi darabokat éppúgy játszunk, mint életrajzi ihletettségű művek színpadi adaptációit.

A legtöbb előadásotok tabutémákat feszeget. Beszélni arról, amiről csak kevesen mernek – ez egyfajta missziótok?

Fontosnak tartom, hogy felszínre kerüljenek a kényes, vitákat kiváltó témák, s hogy reflektáljunk az egyének problémáira és a különböző függőségi élethelyzetekre, hogy aztán ezáltal oldódhassanak a frusztrációk, és elősegíthessük a függőségek felszámolását. A nézőkkel az egyes előadások után esetmegoldásokról kezdeményezünk beszélgetést, interaktív keretek között, meghívott szakértők közreműködésével vitatjuk meg a látottakat és a lehetőségeket. A Csin-Csin című darabunk vígjáték ugyan, de erőteljesen megjelenik benne a (női) alkoholizmus, a nyáron debütáló Szilánkok pedig a másság, a családon belüli deviancia elfogadását veszi górcső alá.

Az elején nem tartottál a kudarctól, attól, hogy mi lesz, ha pénzt és energiát ölsz a projektbe, és esetleg belebuksz?

„Óvatos hajó sosem jut ki a kikötőből.” Miután belevágtam, nem volt más választás, mint a folyamatos munka és hit. Négy évig utazószínház voltunk, három évvel ezelőtt azonban úgy éreztem, hogy eljött az a pillanat, amikor saját játszóhelyet kell keresnünk magunknak, és ezt meg is találtuk Budán. A Spirit Színház tulajdonképpen az ismert parapszichológus és író, Paulinyi Tamás önéletrajzi könyvéből „nőtte ki magát”, tudniillik írtam belőle egy kétszereplős színjátékot A fiú a tükörből címmel, és megkerestem vele Zimányi Zsófiát, a Thália Színház akkori vezetőjét. Befogadta a darabot, az ősbemutatóban Makranczi Zalán partnereként álltam színpadra. Számos helyen, többek között tizenkét börtönben is jártunk, s kiderült, hogy van igény a kényesebb témát körbejáró produkcióra – később szépen fokozatosan egyre több darabot állítottunk színpadra.

Mára megtalálta az arculatát a színház, s úgy tűnik, hogy az utolsó másfél évben még mélyebben bevésődött a közönség és a szakma tudatába.

Valóban, egy számontartásra érdemes, minőségi előadásokat, értéket és lelki táplálékot kínáló hellyé nőtte ki magát. Neves magyarországi színészekkel (Hegyi Barbara, Sztárek Andrea, Gubík Ági, Elek Ferenc stb.) és alkotókkal (például Gulyás Dénes, Czeizel Gábor, Telihay Péter, Rozgonyi Ádám) dolgozunk, és büszke vagyok arra, hogy a közeljövőben olyan ikonok is játszanak, mint Bodrogi Gyula vagy Voith Ági. Egy hatszáz négyzetméteres épületben működünk, ami korábban exkluzív sportbolt volt. Jelenleg fejlesztés előtt állunk: az egyik kisebb helyiségünket szeretnénk hangszigetelt, ötvenfős kamarateremmé alakítani, így a nagyteremmel párhuzamosan futhatnak majd az előadások. A száz fő befogadására alkalmas, légkondicionált nagytermet minden produkciónál más módon alakítunk át játszóhellyé.

Melyek voltak az elmúlt évek azon darabjai, amelyeket kimagaslóan nagy érdeklődés övezett?

A Szabó Magda művéből készült, Czeizel Gábor rendezte Az ajtó című előadásunkra nagyon sokan voltak kíváncsiak, de az olyan fontos mondanivalóval bíró klasszikus művekből készített előadások is nagy érdeklődésre tartanak számot, mint például a Száz év magány, az Equus című dráma vagy a hűségről, hűtlenségről és megcsalásról szóló Closer. Utóbbi nagyon jó kritikákat kapott, s szerencsére sokan úgy vélik, hogy a színpadi változatunk jobb, mint a film.

A színház nyáron sem áll le – június 8. és augusztus 30. között különleges premierekkel várjátok a nagyérdeműt.

Tavaly akkora sikere volt a nyári nyitva tartásnak, hogy elhatároztuk, idén sem lesz ez másképp. Úgy vettem észre, hogy nyáron jobban ráérnek az emberek, nyitottabbak a színházi élményekre is, elengedik az egész éves rohanást, és könnyebben jönnek be hozzánk egy Duna-parti séta után. Idén négy bemutatóval készülünk: a világon először hazánkban, június 18-tól láthatja a közönség Rozgonyi Ádám rendezésében, Sztárek Andrea főszereplésével Enrico Luttman olasz író művének színpadi adaptációját, a Szilánkokat. A darabegy család szétesését, az apa–fiú konfliktust veszi górcső alá.

Örkény István Tóték című klasszikusa július 3-án debütál Szitás Barbara rendezésében. Az Őrnagy szerepében a Vígszínház színművésze, Orosz Ákos lesz látható, Tótot Jantyik Csaba alakítja. Ezt követi aRémes születésnap július 24-én, mely szintén először kerül bemutatásra Magyarországon, Détár Enikő, Tornyi Ildikó főszereplésével, Bányai Gábor rendezésében. Telihay Péterállítja színpadraa Megszállottság, avagy a postás mindig kétszer csenget című darabot, mely július 31-től lesz látható Gubík Ági és Mészáros András főszereplésével.

Mi alapján döntesz a repertoárról?

Leginkább érzés alapján. Igyekszem olyan művek közül válogatni, amelyekről nagyjából sejtem, hogy érdekelheti a nézőket, amelyek fókuszában az emberi játszmák és a manipuláció áll, és amelyek rám is nagy hatással vannak. Sokat hozatok be most Angliából, a kinti, sikerrel futó darabokat kifejezetten nekünk fordítják le. Ezek ugyanazokat a problémákat boncolgatják, mint annak idején Tennessee Williams vagy Bernard Slade, csak éppen a ma emberét célozzák meg, és kortárs nyelvezettel szólítják meg a nézőket.

Színészként is jelen vagy a színház életében – a Mengele bőröndje című fajsúlyos monodráma bizonyára nagy kihívás neked, már csak azért is, mert nem lehet könnyű két órán keresztül fenntartani a nézők figyelmét.

Valóban nagy kihívás, szép feladat. A monodrámát Gyurkovics Tamás művéből Bányai Gábor ötlete alapján Besenyei Zsuzsanna írta színpadra. Nem kell pontosabb visszajelzés arra, hogy érvényes, amit a színpadról nyújtani tudok, mint hogy kétszer egy órában folyamatosan le tudom kötni a nézők figyelmét. A nácizmus tömegpusztításának vezéralakjául választott Mengelét egy soha nem látott aspektusból mutatjuk be. Száműzetésben eltöltött éveiről vall, a tetteivel kapcsolatos vallomások bejátszásokban hangzanak el, a nézők egy magányos embert ismerhetnek meg. Az a szomorú, hogy megfelelő kontroll nélkül ma is sokakból válhatna Mengele – például azokból, akik korlátlan hatalmat kapnak a kezükbe. Az ember nem változik, csupán az eszközei lesznek mások az idő előrehaladtával. Az általam csak fosztóképzőként emlegetett, úgynevezett „talan” emberek híján vannak a morálnak és az erkölcsnek, nem úgy szocializálódtak, hogy ezekről fogalmuk lehessen, éppen ezért nem is tudjuk számon kérni rajtuk a bűneiket. Hogy a Mengelék odáig jutnak, ahova, abban a környezetnek és a szülőknek óriási felelőssége van.

Higgadt, pozitív életszemléletű, céltudatos: a beszélgetés végéhez érve ezekkel a jelzőkkel tudnálak jellemezni. Olyan vagy, mint – és elnézést a hasonlatért – egy telefontöltő: pozitív energiákat áramoltatsz a környezeted felé.

A rossz dolgok a Spirit Színházba is beszivárognak, de én igyekszem őket tudatosan kizárni, és megválogatom azt is, hogy kivel dolgozom együtt. Ha valakinek az energiája nem kompatibilis az enyémmel, az nem minősítendő, de nyilván nem fogunk tudni együtt dolgozni. A direktor kérdez című videosorozatomban, amely a YouTube-csatornánkon fut, a nálunk fellépő művészeinkkel beszélgetek. A minap épp azt mondtam Rozgonyi Ádámnak az aktuális beszélgetés alatt, hogy minden egyes nap el kell ismételnünk magunkban, milyen szerencsések vagyunk, hogy boldoggá tesz bennünket az, amit csinálunk, és erre még kíváncsiak is az emberek. Bizony óriási ajándék, hogy a bennünket átjáró pozitív energiákból a nézők is előszeretettel töltekeznek.