© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Vitézzé válni nagyon nehéz
Nemzeti Színház: János vitéz
Költői, idilli színház, ahol János vitéz becsületes, deli legény, Iluska pedig szőke és kék szemű. Tündérországról mégis Törőcsik Mari olvas fel nekünk felvételről, a sötétben. Vidnyánszky Attila beavató színháza így leginkább a látványos megoldásokba és a fiatal színészekből álló kar profi működtetésébe avat be.
A János vitéz elbeszélő költemény. Nem dráma. Sok benne a leírás és a narráció, kevés a jól felépített drámai helyzet, amiből kiderülhet a szereplők jelleme és motivációja. Ennek ellenére Vidnyánszky Attila Petőfi Sándor eredeti művét használta a Nemzeti Színház előadásában, amely sok rendezői és dramaturgiai problémát felvet ugyan, de kevés az előadás rájuk adott válasza.
A színpadon egy falusi romantikával átitatott parasztidillt láthatunk pásztorsíppal, vasvillával és egy akkora, gazdagon hímzett subával, hogy szegény János vitéz (Mátray László) az árából kifizethette volna a gazda nyáját kamatostul. Iluska (Zsigmond Emőke) szőke és kék szemű, szépen mozog, miközben a mosást imitálja egy hangulatosan bevilágított színpadon. János vitéz szálfa termetű, délceg legény: mindenki láthatja, Tündérország királyának teremtette a Jóisten. Ebben a már-már túlcsorduló naplementébe rondít bele a Gonosz Mostoha (Szűcs Nelli), fajtájának minden lehetséges attribútumával a söprűn lovaglástól a sántaságig, mint egy szépen megrajzolt mesekönyvben. A látvány lélegzetelállító, jó nézni ezt a sok szépséget (a díszlet és a jelmez Olekszandr Bilozub munkája), de egy idő után felmerül a kérdés: ha ez ennyire szívet melengetően otthonos, miért választják a szereplők mégis Tündérországot végső lakhelyül?
A mélyebb értelmezés hiányosságain kívül akad néhány dramaturgiai probléma, például az elbeszélő szerepének kérdése, amelyre egyszerre több megoldást is láthatunk a színpadon. Legkézenfekvőbb mesélőnek aposztrofálni a 23 főnyi kaposvári és budapesti színészhallgatóból álló kart. Vezetik az előadás fonalát, a nyitóképben leporolják a díszletként szolgáló hatalmas tulipános ládát, amelyből a kardok, pajzsok után maga János vitéz és a Gonosz Mostoha is felbukkan. Emellett a kar jelen van a cselekményben is mint a zsiványok, franciák csoportja vagy épp a falu népe. Ugyanakkor végig a színpadon üldögél három gyerekszereplő is, egy poros mesekönyvből olvasnak fel nekik. Később persze ők is bekerülnek, az egész részévé válnak, az egyikük több jelenetben is János vitézzé alakul. Ám ez a technikai (méretbeli) problémák áthidalásán túl mit akart jelenteni, nem derül ki, mert nem következetesen használja a rendező.
Közben persze peregnek az események, hiszen a történetnek meg kell lennie, fejezetről fejezetre. Láthattunk ötletes és szépen kidolgozott jeleneteket, így a zsiványtanya megjelenítését sok zenével, jó tempóban előadva, és számos látványos technikai elem, így árnyjáték, vetítés is kápráztatja a három óra alatt olykor elfáradó nézőt. De akad több kidolgozatlan jelenet is, mint például a Tündérország kapuját őrző fenevadakkal folytatott csata megjelenítése, amelyben görgős kocsin tolják be a három papundekli medvét, hogy a fővesztett állat a bal járásban tűnjön el a színről. Az óriások és a boszorkányok tanyáján már a modern nagyvárossal szembesül a néző, repülőgépturbinával, magas panelházakkal és elrettentő drum and bass zenével, ami ellenpontozza a nyitóképben cizellálva bemutatott idilli világot. Valószínűleg nehéz lett volna megtalálni Tündérország helyét ebben a kétpólusú koordinátarendszerben, ezért inkább Törőcsik Mari mesél róla felvételről, a sötétben.
Az előadás végig nagyon hangsúlyos eleme a népzene. Egymást váltják a csángó dalok, Lajkó Félix és a Dresch Quartet. A zsiványtanya-jelenethez kifejezetten jól passzol a dorombbal kísért pentaton dallamvilág és az egyre gyorsuló feszes közösségi körtánc, de hogy a francia udvarban milyen megfontolásból szól az autentikus magyar népzene, újabb kérdés maradhat.
A színlap szerint ezt az előadást beavató színháznak szánják, hogy a hősiesség kultusza újra gyökeret verjen az ifjú generáció lelkében. Nos, a célközönség megszólítására kellet volna valami a moralizáláson túl, amihez kapcsolódni tudnak, mert a második felvonásra teljesen elveszítik a fonalat. Nem értik János vitéz kettőződését, az előadás harmadik órájába lépve pedig már a hang és a látvány sem köti le őket.
Vidnyánszky Attila János vitéze egy érdekesen elkészített olvasónapló, amelyen érződik a penzum olykori ötlettelen kínossága, s amelyet jól ellenpontoz a sok fiatal egyetemista frissessége, ironikus humora, kikacsintása a közönségre. Az egész előadás ideje alatt lenyűgöző alázattal tolják az előadás szekerét, még akkor is, ha néha döcög a koreográfia, vagy eltolódik a hangsúly. Ők a produkció igazi főszereplői, akik bátran hozzáteszik Petőfi művéhez azt a pluszt, amivel élő karakterekké válnak a színpadon. Ha másért nem, hát értük érdemes megnézni az előadást, hátha a tömegben találunk néhány mai János vitézt vagy Iluskát.
Pontszám: 5/10
Nemzeti Színház: János vitéz
Írta: Petőfi Sándor
Rendezte: Vidnyánszky Attila
Szereplők: Mátray László, Szűcs Nelli, Varga József, Csapó Attila, Janka Barnabás, Szabó Erika, Tóth András, Tóth János, Vecsei Miklós, Zoltán Áron, Zsigmond Emőke, Vas Judit Gigi, Roehnelt Zsuzsanna, Berettyán Sándor, Berettyán Nándor, Stefánszky István, Fülöp Tamás, Mikecz Estilla, Katona Kinga, Nagy Johanna, Kovács András, Barta Ágnes, Bordás Roland, Ács Eszter, Kránicz Richárd, Krausz Gergő
Bemutató: Nemzeti Színház, 2014. március 7.
Következő előadások: március 18. (K), 19. (SZE), 20. (CS), 21. (P) 19.00
A színpadon egy falusi romantikával átitatott parasztidillt láthatunk pásztorsíppal, vasvillával és egy akkora, gazdagon hímzett subával, hogy szegény János vitéz (Mátray László) az árából kifizethette volna a gazda nyáját kamatostul. Iluska (Zsigmond Emőke) szőke és kék szemű, szépen mozog, miközben a mosást imitálja egy hangulatosan bevilágított színpadon. János vitéz szálfa termetű, délceg legény: mindenki láthatja, Tündérország királyának teremtette a Jóisten. Ebben a már-már túlcsorduló naplementébe rondít bele a Gonosz Mostoha (Szűcs Nelli), fajtájának minden lehetséges attribútumával a söprűn lovaglástól a sántaságig, mint egy szépen megrajzolt mesekönyvben. A látvány lélegzetelállító, jó nézni ezt a sok szépséget (a díszlet és a jelmez Olekszandr Bilozub munkája), de egy idő után felmerül a kérdés: ha ez ennyire szívet melengetően otthonos, miért választják a szereplők mégis Tündérországot végső lakhelyül?
A mélyebb értelmezés hiányosságain kívül akad néhány dramaturgiai probléma, például az elbeszélő szerepének kérdése, amelyre egyszerre több megoldást is láthatunk a színpadon. Legkézenfekvőbb mesélőnek aposztrofálni a 23 főnyi kaposvári és budapesti színészhallgatóból álló kart. Vezetik az előadás fonalát, a nyitóképben leporolják a díszletként szolgáló hatalmas tulipános ládát, amelyből a kardok, pajzsok után maga János vitéz és a Gonosz Mostoha is felbukkan. Emellett a kar jelen van a cselekményben is mint a zsiványok, franciák csoportja vagy épp a falu népe. Ugyanakkor végig a színpadon üldögél három gyerekszereplő is, egy poros mesekönyvből olvasnak fel nekik. Később persze ők is bekerülnek, az egész részévé válnak, az egyikük több jelenetben is János vitézzé alakul. Ám ez a technikai (méretbeli) problémák áthidalásán túl mit akart jelenteni, nem derül ki, mert nem következetesen használja a rendező.
Közben persze peregnek az események, hiszen a történetnek meg kell lennie, fejezetről fejezetre. Láthattunk ötletes és szépen kidolgozott jeleneteket, így a zsiványtanya megjelenítését sok zenével, jó tempóban előadva, és számos látványos technikai elem, így árnyjáték, vetítés is kápráztatja a három óra alatt olykor elfáradó nézőt. De akad több kidolgozatlan jelenet is, mint például a Tündérország kapuját őrző fenevadakkal folytatott csata megjelenítése, amelyben görgős kocsin tolják be a három papundekli medvét, hogy a fővesztett állat a bal járásban tűnjön el a színről. Az óriások és a boszorkányok tanyáján már a modern nagyvárossal szembesül a néző, repülőgépturbinával, magas panelházakkal és elrettentő drum and bass zenével, ami ellenpontozza a nyitóképben cizellálva bemutatott idilli világot. Valószínűleg nehéz lett volna megtalálni Tündérország helyét ebben a kétpólusú koordinátarendszerben, ezért inkább Törőcsik Mari mesél róla felvételről, a sötétben.
Az előadás végig nagyon hangsúlyos eleme a népzene. Egymást váltják a csángó dalok, Lajkó Félix és a Dresch Quartet. A zsiványtanya-jelenethez kifejezetten jól passzol a dorombbal kísért pentaton dallamvilág és az egyre gyorsuló feszes közösségi körtánc, de hogy a francia udvarban milyen megfontolásból szól az autentikus magyar népzene, újabb kérdés maradhat.
A színlap szerint ezt az előadást beavató színháznak szánják, hogy a hősiesség kultusza újra gyökeret verjen az ifjú generáció lelkében. Nos, a célközönség megszólítására kellet volna valami a moralizáláson túl, amihez kapcsolódni tudnak, mert a második felvonásra teljesen elveszítik a fonalat. Nem értik János vitéz kettőződését, az előadás harmadik órájába lépve pedig már a hang és a látvány sem köti le őket.
Vidnyánszky Attila János vitéze egy érdekesen elkészített olvasónapló, amelyen érződik a penzum olykori ötlettelen kínossága, s amelyet jól ellenpontoz a sok fiatal egyetemista frissessége, ironikus humora, kikacsintása a közönségre. Az egész előadás ideje alatt lenyűgöző alázattal tolják az előadás szekerét, még akkor is, ha néha döcög a koreográfia, vagy eltolódik a hangsúly. Ők a produkció igazi főszereplői, akik bátran hozzáteszik Petőfi művéhez azt a pluszt, amivel élő karakterekké válnak a színpadon. Ha másért nem, hát értük érdemes megnézni az előadást, hátha a tömegben találunk néhány mai János vitézt vagy Iluskát.
Pontszám: 5/10
Nemzeti Színház: János vitéz
Írta: Petőfi Sándor
Rendezte: Vidnyánszky Attila
Szereplők: Mátray László, Szűcs Nelli, Varga József, Csapó Attila, Janka Barnabás, Szabó Erika, Tóth András, Tóth János, Vecsei Miklós, Zoltán Áron, Zsigmond Emőke, Vas Judit Gigi, Roehnelt Zsuzsanna, Berettyán Sándor, Berettyán Nándor, Stefánszky István, Fülöp Tamás, Mikecz Estilla, Katona Kinga, Nagy Johanna, Kovács András, Barta Ágnes, Bordás Roland, Ács Eszter, Kránicz Richárd, Krausz Gergő
Bemutató: Nemzeti Színház, 2014. március 7.
Következő előadások: március 18. (K), 19. (SZE), 20. (CS), 21. (P) 19.00
