Csótányapokalipszis Budán

„Az ember bármikor a másik ellen fordul, csak adjon valaki rá egy ürügyet.”

A nyitóképben egy átlagosnak ígérkező társasház keresztmetszetét látjuk. Van itt mindenféle ember: kínai étteremtulaj, karcos természetű házmesternéni, képmutató politikus és a családja, nagyon idős katonatiszt, hippi leányzó és biológiatanár – szóval igazán reprezentatív a budapesti minta. A bonyodalom akkor kezdődik, amikor a házat hirtelen megszállják a csótányok. Kezdődik a kis magyar bűnbakkeresés, a felelősség hárítása, miközben a történet előrehaladtával kiderül, hogy tulajdonképpen mindenkinek van vaj (vagyis ebben az esetben csótány) a fején. Azután megérkezik a csótányirtó kisiparos, korunk vállalkozója, aki pontosan tudja, milyen fontos a jó reklám, ezért hatalmas lendülettel veti bele magát a munkába, meg minden egyéb másba is…

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=gQG8kJ_SZMA[/youtube]

Az előadás legnagyobb erőssége a precíz összjáték, mind a színészek, mind a stáb részéről. Kritikusként általában nem szokás azon merengeni, hogy vajon mi történhet a takarásban, mert mégiscsak a színpadon zajló eseményekkel kellene számot vetni, de a Boross Martin rendezte előadásban a hetven perc alatt tucatszor megmászott négyemeletnyi magasságnak, az összehangolt csapatmunkának igenis lehet adózni egy bekezdéssel. A produkció helyszínéül ugyanis a Jurányi Inkubátorház emeleti folyosói, kiszögellései és beugrói szolgálnak, a közönség pedig a kertben, sámlikon, padokon üldögélve, fülhallgatóval és távcsővel ellátva követheti a zárt ablaktáblák mögött zajló eseményeket.



Amellett, hogy a színészi játékot néha szimultán élvezhetjük, folyamatosan szól a fülünkbe a zenékből, zajokból, a térmikrofonok által rögzített hangokból álló, Keresztes Gábor precíz munkájával összeállított hanghatás. A rengeteg auditív elem mellett Ásmány Zoltán, Karcis Gábor és Mózes Anna animációit is láthatjuk a sötétbe borult iskolaudvaron. A kontúrokkal körberajzolt ablakkeretek között osztódással szaporodnak a rajzolt csótányok, idegesítő kaparászásukkal egyre inkább eljuttatva a kezdeti szokványos inváziót egyfajta „csótány apokalipszis” szintjére.



Az előadásnak már a felütése is abszurd, a Szputnyiktól megszokott, tipizált figurákkal (a Bérháztörténetek megvan?), és ahogy haladunk előre a cselekményben, egyre messzebb jutunk a valóságtól. Mindezt fokozatosan; először csak kikacsintunk a szürreális elemek felé, míg a házmesternő szerenádot ad a tanár úrnak, vagy megdől a ház a légbefúvó óriási erejétől, aztán egyre hihetetlenebb dolgok következnek, és az előadás látványvilága kezd olyanná válni, mintha belekerültünk volna egy rovarirtós videojátékba. Ennek megfelelően egyre hangsúlyosabbak a látvány- és hatáselemek, és egyre csökken a színészi játék jelentősége.



Boross Martin jól érzékeli, hogy ez a színházi forma igényli az expresszivitást, és ezt az auditív és vizuális elemektől jórészt meg is kapjuk. Az előadás szövete sok kis apró mozaikkockából épül fel, ami jól illeszkedik a látvány ablakos kialakításához, hiszen a megjelenített családok életébe nyerhetünk általa betekintést, avagy leselkedhetünk. Ám ezek a mikrotörténetek csak a figurák tipikus és oly ismerős karakterjegyeit erősítik, nem a cselekményt viszik előre, helyzetbe hozva azokat a tulajdonságokat, amelyeket a remek színészi játéknak, a jelzésszerű jelmezeknek köszönhetően az első pillanattól tudunk. Kivételt képeznek azok a jelenetek, ahol a jellemvonás ábrázolása átcsap hosszan kitartott öniróniába, ami miatt az előadás tempója olykor nagyon lelassul. A nézők mocorogni is kezdenek; pulcsit húznak, kipróbálják, milyen az előadás fülhallgató nélkül, hogy aztán feszült figyelemmel kövessék a végjátékot. De nem is a kőszínházi plüsspárnákba süppedés volt a cél: a Stereo Akt és a Szputnyik közös produkciója tulajdonképpen egy helyspecifikus látványszínház, amely rengeteg ötlettel, szerteágazóan mutatta meg, hogy igazából nem csak házon belül vagy házon kívül lehet előadást létrehozni, hanem magán a házon is.



Pontszám: 7/10

Stereo Akt – Szputnyik Hajózási Társaság: Leselkedők
Írta: Máthé Zsolt
Rendező: Boross Martin
Szereplők:  Bach Kata,  Hajduk Károly,  Jankovics Péter,  Kárpáti Pál,  Király Dániel,  Kurta Niké,  Pető Kata,  Rainer-Micsinyei Nóra,  Szabó Zoltán
Bemutató: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, 2014. augusztus 22.