• Szerelem a húspiacon

    Ulrich Seidl: Paradise: Love – Szerelmet a feketepiacról

    2012.10.24 — Szerző: Soós Tamás

    Ha másképp nem is, Ulrich Seidl filmjeit látva garan­táltan ki­ábrán­dul­hatunk az em­beri­ségből. Nagy­játék­filmjeit doku­menta­rista igényű realiz­mus és eszté­tikai szép­ségű, geo­metri­kus kom­pozí­ciók jellemzik, miközben kör­zővel-vonal­zóval meg­rajzolt képei­ben az osztrák társa­dalom kispol­gári képvi­selői villant­ják fel az em­beri termé­szet árny­oldalát.

  • Ha Ulrich Seidl nevét mostanság még Hanekéénél is élénkebben harsogja a sajtó, annak szimplán az az oka, hogy míg Haneke A fehér szalagban engedményeket tett a klasszikus elbeszélésnek, addig Seidl friss alkotásában egyenesen a művész- és az exploitation-film szerelemgyerekének tekinthető artsploitation felségterületére tévedt. Találó forma ez Seidlnek, akinek visszatérő témája a fizikai és a pszichológiai kizsákmányolás, amelyet ezúttal a kenyai szexturizmus világán belül vizsgál meg.

    Ha másképp nem is, Ulrich Seidl filmjeit látva garantáltan kiábrándulhatunk az emberiségből. Az osztrák művészfilmesnél nemhogy az érzelmességnek, de az érzelmeknek sincs helye – a tűélesen felskiccelt emberi kapcsolatok ürességét modellezi távolságtartó, szenvtelenül mozdulatlan plánozása is. Nagyjátékfilmjeit dokumentarista igényű realizmus és esztétikai szépségű, geometrikus kompozíciók jellemzik, miközben körzővel-vonalzóval megrajzolt képeiben az osztrák társadalom kispolgári képviselői villantják fel az emberi természet árnyoldalát. Seidl többnyire műveletlen kisemberei ugyanis leginkább egy dologhoz értenek, de ahhoz nagyon: hogyan zsákmányolják ki mind fizikailag, mind pszichológiailag embertársaikat. Seidl mentségére legyen mondva, hogy a „feel bad cinema” koronázatlan királyát nem csak az emberi exploitáció, hanem annak társadalmi és személyes okai, motivációi egyaránt érdeklik. Míg a Kánikulában az önmagát szexuálisan megalázó középkorú nő, a tehetetlenségét a sérült stoppos lányon elverő riasztóügynök vagy a rúdtáncos barátnőjét rendszeresen bántalmazó srác szociális pozícióját kívánta megjeleníteni, addig az Import/exportban Seidl figyelme egyre inkább a kulturális mozgatórugók felé tolódott el. A Paradise: Love pedig másról sem szól, minthogy a kulturális sztereotípiák hogyan teszik lehetővé és hogyan táplálják a szisztematikus megalázást és exploitációt.

    A történet középpontjában Teresa, az ötvenéves osztrák anya áll, aki gyermekét egy rokonra bízva utazik el pár hétre Kenyába, hogy ott végre megérdemelt pihenését eltöltse. Barátnője hamar felvilágosítja, hogy pénzét nemcsak a strandon mindenféle bizsut tukmáló árusokra, hanem a szerelmüket eladó fekete fiúkra is költheti. Annak ellenére, hogy az első légyott még lelkileg megviseli Teresát, hamar beletanul a kenyai életbe, és nagykanállal kezdi el habzsolni az osztrák nők által egzotikusnak tartott férfiak nyújtotta örömöket. Seidl nem lenne Seidl, ha nem hosszan kitartott plánokban, az öregedő női, illetve a feszes férfi testeket egyaránt lemeztelenítve tárgyalná a témát. Az egyik ominózus epizódban Teresa aprólékosan, kevert-tört német-angollal próbálja meg elmagyarázni Mungának, hogy ne mint egy állatot fogdossa, hanem szépen, érzékien cirógassa őt.

    Seidl cinikus emberképének sarokköve, hogy a mindig hierarchikus emberi kapcsolatok egyik tagja előszeretettel alázza meg magát – a Paradise: Love-ban azonban kibogozhatatlanul összekeverednek a szerepek, és mindvégig kérdéses marad, ki aláz meg kit. A nyugat-európai nők részéről gőzerővel működik a rasszizmus és a kenyaiakat lenéző fensőbbrendűségi tudat: nyelvtörő német szavakra tanítgatják őket, hogy aztán röhögjenek egy jót, kisebb összegekért striptease-táncra veszik rá a férfiakat, és persze az a minimum, hogy pénzükért teljes körű szexuális szolgáltatást várnak el. Csakhogy amint az az említett jelenetből is kiderül, ha a többiek nem is, de Teresa szerelemre vágyik: arra, hogy a szemébe nézzenek, hogy ne csak egy darab húsnak tekintsék őt, hogy ne tapogassák, hanem érzéssel, szerelemmel simogassák. Önbecsapása a játékidő folyamán hamar egyértelművé válik: szerelmet keresni a húspiacon több mint naivitás.

    A banalitásukban és nyíltságukban sokkoló jelenetek azért tudnak olyan erősen hatni, mert nem lehet eldönteni, hogy a osztrákokkal szemben a kenyaiak vajon csak eljátsszák-e a kulturális sztereotípiáknak megfelelő szerepet. Annyi bizonyos, hogy ők legalább annyira aktív résztvevői a kizsákmányolásnak, csak nem fizikailag, hanem financiálisan csapolják a dagadt bukszával érkező nyugat-európai öreglányokat, arra hivatkozva, hogy valamelyik családtagjuk kórházi kezelésére kell a pénz. Cserébe nem egyszerű prostituáltként, hanem a nyugati mítoszokra apellálva, örök szerelmet kínáló partnerekként kísérgetik pár éjszakán keresztül a kiszemelt hölgyet.

    Seidl természetesen a motivációkat sem rest felfedni: egyik részről az otthonukban csak kihasznált, férjük által lenézett és kiöregedettnek tartott nők kétségbeesett boldogságkeresése, másik oldalon pedig a turistaparadicsom luxusvilláival kontrasztba szerkesztett mélyszegénység húzódik. Azonban még ha a motivációk kitisztultak is, azonosulni képtelenség a szereplőkkel: Teresa ugyanis nem tanúsít hajlandóságot a jellemfejlődésre, inkább barátnőihez hasonlóan átlépi az ép ész határát, és a fináléban már örömmel lát neki, hogy a születésnapi ajándéknak szerződtetett, péniszére masnit kötő férfinak három középkorú barátnőjével együtt erekciót okozzanak. Hogy Seidl hasonló jelenetekkel tűzdelt filmje mégsem éri el a Kánikula vagy az Import/export művészi színvonalát, és nem ad akkora gyomrost nézőjének, arról a történet egy helyben toporgó monotonitása tehet. A Paradise: Love második félidejében csak az elsőt ismétli, már-már a permutációs narratíva felé tolva el a cselekményszövést, ráadásul a film gondolatisága sem bomlik ki részletesebben (leszámítva az utolsó húsz percet, amikor Teresa végleg alászáll a szexturizmus paradicsomi poklába). Ám az önismétléstől eltekintve Seidl zökkenőmentesen értelmezi át életművét és szerzői témáját az artsploitation szabályrendszerében, úgyhogy ha Lars von Trier a Nymphomaniac-kal túl akar tenni Seidl művén, akkor bizony fel kell kötnie a gatyáját. De talán még jobb, ha megszabadul tőle.

    A képek forrása: port.hu

    Paradise: Love – Szerelmet a feketepiacról (Paradies: Liebe)
    Rendezte: Ulrich Seidl
    Színes, feliratos, osztrák filmdráma, 2012.

  • További cikkek