• Szép álmokat!

    Paul W. S. Anderson: A kaptár – Megtorlás

    2012.10.07 — Szerző: Debreczeni Márton

    Egyetlen dolog képes némi­képp meg­menteni – immá­ron ötödik alkalommal – e féke­vesztett mészár­lást: még mindig szóra­koztató. Ha képesek vagyunk felül­emel­kedni a logi­kus­ság tökéletes hiányán és a po­fátlan (ön)plagi­záláson, majd kikap­csoljuk agyunkat, akár még élvezhető is. Végtelen­ségig lassított szaltók, soha ki nem ürülő gép­fegyverek...

  • Élőhalottaktól hemzsegő világunk felszabadításra vár. Jelen korunk bőrruhás Jeanne d’Arcja még mindig azon munkálkodik, hogy élhetőbbé tegye szeretett kis planétánkat. Ötödszörre. Aki figyelemmel követi a sorozatot, az tudhatja, a készítők már szinte mindent kifacsartak ebből a bűbájosan primitív történetből. Vajon A kaptár – Megtorlás ezúttal miből fog meríteni? Mi sem egyszerűbb: önmagából.

    A magyar cím alapján joggal számíthatnánk egy feldühödött gyilkos méhrajra, akik támadást intéznek az őket kizsákmányoló emberi faj ellen. Valójában egy 1996-ban a CAPCOM gondozásában megjelent „túlélőhorror” videojáték, a Resident Evil (eredetileg Biohazard) adaptációjáról beszélünk. Azóta a digitális kaland számtalan folytatással bővült, és nem titkoltan George A. Romero munkássága inspirálta, mint ahogyan mindent, amiben zombik hörögnek. Ha egyetlen felelőst kéne megnevezni, aki 2002-től kezdve ránk szabadította a Kaptár-filmek végeláthatatlan sorozatát, akkor az minden bizonnyal a mostanit is rendező Paul W. S. Anderson lenne, akinek tengernyi másik bóvli sci-fit köszönhetünk. Ötlettelenség ide, önismétlés oda, amíg Milla Jovovich fekete latexben vonaglik a mutánsok hada között, addig nem kell félniük az alkotóknak, hiszen a közönség láthatóan mélyen a szívébe zárta őt.

    Miután az előző rész ügyetlen lezárását megkapjuk, egy kisebb összefoglalást látunk az eddig történtekből. Megtudjuk, hogy főhősnőnk, Alice egy világuralomra törő cég alkalmazottja volt, de miután az szabadjára engedi a T-vírust, mely a zombik elterjedéséért felel, ellenük fordul. Ő is megfertőződik, ám nyálcsorgató szörnyeteg helyett szupererős gyilkológép válik belőle. Egy maréknyi halandóval az oldalán küzd az emberiség jövőjéért. Ezt követően ismételten egy szupertitkos laboratórium steril falai között ébred, ahonnan minél előbb ki kell jutnia. Az, hogy egy videojáték feldolgozásáról beszélünk, nemcsak a történetben, hanem a film egész szerkezetében is megmutatkozik. Egyből a közepébe csapunk. Az első percben megismerjük a teljesítendő feladatot, a terem ajtaja kinyílik, kezdődik az „első pálya”. Ezen elgondolást az is tovább erősíti, hogy a földalatti bázis különböző világvárosok élethű másaiból áll, ahol újabb ellenséggel kell hőseinknek szembenéznie. Miután mindenkivel végeztek New York központjában, kinyílik egy számítógép által vezérelt ajtó, és máris Moszkva felépített utcáin kergetőznek.

    Miután ismeretséget kötöttünk a film világával, térjünk rá annak legnagyobb hibájára, a szó szerinti önismétlésre. Paul W. S. Anderson, aki az alkotás írója is egyben, túlságosan biztosra ment. A forgatókönyv bűzlik a kétségbeesettségtől és összecsapottságtól. Fogta a sorozat eddig bevált elemeit, és bedobálta a már említett közegbe. Újra találkozunk a kék lézersugárral, ami most pirosban tündököl. Újra feltűnik a csuklyás bakó, egyszerre kettő is. A hosszú nyelvű falmászó mutáns és persze a zombik is, akik már kérdés nélkül vissza is lőnek kis csapatunkra. Itt azonban koránt sincs vége a dolognak. Odáig fajul a helyzet, hogy régebben elpatkolt szereplőket újra feltámasztanak a klónozás csodájának köszönhetően. Az első részben megfertőződött, majd fejbe lőtt Rain Ocampo (a mindig kőkemény Michelle Rodriguez) esetében rögtön egy jó és egy rossz változat is szerepel a kaotikus történetben. Mindezt megkoronázandó egy végtelenül erőltetett anya–lánya szálat is beemelnek, amely kísértetiesen hasonlít az Alien második felvonásában látottakra. Ijedten kapkodja hát fejét az egyszeri néző, miközben azt próbálja meg kitalálni, tulajdonképpen mi is történik a vásznon. Egy jó tanács: ne bajlódjunk ilyesmivel.

    Egyetlen dolog képes némiképp megmenteni – immáron ötödik alkalommal – e fékevesztett mészárlást: még mindig szórakoztató. Ha képesek vagyunk felülemelkedni a logikusság tökéletes hiányán és a pofátlan (ön)plagizáláson, majd kikapcsoljuk agyunkat, akár még élvezhető is. Végtelenségig lassított szaltók, soha ki nem ürülő gépfegyverek, hangosan roppanó gerincoszlopok, felénk repülő, térhatású repeszek. Ezek a bűnös élvezet kellékei. Ezek töltik meg a mozitermeket és a készítők zsebeit is. Ami egyszer működött, azon kár változtatni. Vajon a közönség mikor ébred fel a zombi-álomból és jön rá: ami nem változik, azt kár megnézni.

    Utóirat: A Kaptár – Megtorlás az első hétvégén 71,1 millió dollárt hozott, ezzel a világviszonylatban legjobban nyitó Kaptár-film. Az előző epizód, A Kaptár – Túlvilág összesen 296,2 millió dollár bevételt hozott, mely a gyártási költség majdnem ötszöröse.

    A kaptár – Megtorlás (Resident Evil: Retribution)
    Rendezte: Paul W. S. Anderson
    Színes, magyarul beszélő, német-amerikai akció-horror, 2012.

  • További cikkek