×

Olympia lebarnul
Interjú Keresztesi Botonddal
Ványa Zsófia
2017 // 04. 11

Keresztesi Botondtól eddig is megszokhattuk a meglepő tárgyválasztásokat és kombinációkat. Festett már képet lávában veszteglő Laborghiniről, vidám körtáncot járó Teletubbykról, sarlót-kalapácsot formázó fénykardokról és csalán közé esett kocsikulcsról is. Egy mindannyiunk által ismert, naponta használt szótárban lapozgat, de a címkéket szándékosan összekeveri. Keresztesi Botond festőművésszel N.S.A. (National Sun Association) című, a Horizont Galériában rendezett kiállítása kapcsán beszélgettünk.

Keresztesi Botond N.S.A. (National Sun Association) című kiállításán látható művei az eddigieknél komplexebb ikonológiai rendszerbe illeszkednek. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a humort és a könnyedséget hiányolnunk kellene: most épp szobrok és festményalakok hevernek lazán szoláriumokban, az egyenletes barnulás nekik is kijáró luxusát élvezve.

2012-ben festő szakon diplomáztál az MKE-n. A festészet iránti érdeklődésed honnan ered?

Gyerekkorom óta érdekel a festészet, amely akkor egy szuperkonzervatív nézőpontból jutott el hozzám – Veronese, Tintoretto, a velencei klasszikusok felől. Vagy a tatabányai pszichiátriáról kiszuperált, édesanyám által megmentett, fekete-fehér, cirill betűs albumokból: Tretyakov és társai. Ez a vonal aztán valahogy megmaradt. Egyrészt művészettörténeti alapérdeklődést adott, másrészt én magam is bennragadtam a táblaképfestészetben.

Általában követsz egyfajta sajátos rendszert: egynégyzetméteres vásznakra festesz, anyagként rendszerint akrilt használsz, a címadások is (R.G.B., F.B.I., N.S.A.) mindig hasonlóak, háromszavas összetételek mozaikszóvá rövidülve. Fontosak ezek a megszokott elemek a munkádban?

Alapvetően rítuskövető vagyok, ezért minden eddigi műtermemben kialakítottam azt a kétnégyzetméteres területet, ahol kizárólagosan dolgozom. Az állandó képformátum egyrészről valahogy az így megszokott komforthoz kapcsolódik, másfelől meg mindig nagyon tetszett, hogy a szobafestők négyzetméterben adnak árajánlatot – szerettem volna összekötni magam ezzel a hagyománnyal is. Kizárólag akrillal dolgozom egyébként, és mostanában airbrusht is használok.

Az airbrush technika új vizuális elem a képeiden. Miért érezted úgy, hogy használnád, hogyan építetted be?

Korábban is használtam szórófestéket a képeimhez, viszont annak durvasága nem engedte a kellően precíz munkát kisebb felületen. Így találtam rá kézenfekvő megoldásként a retuspisztolyra, ezt jól ki tudom használni.

Rendezett és pontos a képeid stílusa, nagyon tiszta határokkal és színekkel dolgozol. Erősek a figurális alapok, de jellemző egyfajta statikusság, szándékoltnak ható mesterkéltség. Mely irányzatok vagy alkotók nyomait érzed a festészeti stílusodon?

A legnagyobb hatást egyértelműen a ’80-as évek kommercionális képi világa adja: lemezborítók, reklámgrafikák, logók. Talán innen ered nálam a grafikai stílus. Sokszor készülnek úgy képeim, mintha, mondjuk, az aktuális HVG fedlapját készíteném el. A „nyolcvanizmusomban” szintén megerősített zenei vonalon az utóbbi évek vapor wave cunamija. Ezen kívül mostanában intenzíven nyomon követem a körülbelüli korosztályom New York-i szcénáját, különös tekintettel az azon belül egyre erősödő úgynevezett Post-Analog tendenciára.

Motívumszinten mi minden jelent neked inspirációt?

Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatnám, hogy minden, de ez nyilván nem ennyire egyszerű. Inspirálnak az új kütyük, a műszaki eszközök, ipari objektumok, amik számomra sokszor megfejthetetlennek tűnnek eleinte, érdekelnek a hi-tech formák. Viszonylag sokszor használom a saját generációm kollektív vizuális könyvtárát, valószínűleg ennek köszönhető, hogy jobban viszonyulnak, könnyebben közelítenek a képeimhez a saját korosztályomat képviselő nézők. Hogy ennek örülni kell vagy sajnálni, még magam sem tudom.

Sok minden, amit ábrázolsz, valóban még épp ismerős a mi generációnknak, de már eltűnt vagy eltűnőben van. A festményeiden azonban még viszontlátjuk a ’80-as, ’90-es évek ikonikussá és sokszor nevetségessé vált tárgyait. Milyen hatást kívánsz elérni ezzel: nosztalgikust vagy humorost? Vagy nem is gondolsz a hatásra?

A humor nagyon fontos, bevallom, titokban mindig ennek a hatásában bízom. Ezen a vonalon haladva tartom példaértékűnek egyébként a hazai szcénában Gerber Pál vagy Hecker Péter festészetét. Én végeredményben egy olyan képi világot próbálok létrehozni, ami az emberi agyra, annak működésére emlékeztet, és véletlenül sem függ össze a nosztalgiával, ami szerintem egy negédes találmány.

Nem is magukban az ábrázolt tárgyak, hanem az egymás mellé rendelés, a kontextus az, ami szürreálissá teszi a hatást. Mi alapján illesztesz össze egymástól idegen elemeket, tárgyakat, jelenségeket?

Sokszor használok meseszerű narratívákat, asszociációkat. Ezek az asszociációk mindig a racionálistól az irracionális felé tartanak, így terelik a befogadót. Olyan virtuális terek jönnek ilyen módon létre, ahol egymással teljesen természetes közelségben hányódnak a floppyk, táncolnak a Teletubbyk, cirkálnak a drónok, és őrzik a világvégét a középkori kódexek bestiái.

Mindig is fontos volt számomra a munkáim verbális alapja – azt szeretném, hogy az ábrázolt motívumok a szem számára konkrétan olvashatóak, végigkövethetőek legyenek. Valamint, ahogy már említettem, a képeim hasonlítanak az emberi agyra, vagy ne adj isten, a sajátomra: tele vannak kicsi fiókokkal, amikből folyamatosan mászik elő a szennyes.

Emberalakokat legfeljebb tárgyiasult művészettörténeti referenciákként látunk a képeken. Miért mindig tárgyakat ábrázolsz?

Fontos, hogy ezt megnevezted, és ahogy megnevezted. Ezek most valóban tárgyak. A korábbi munkáimra szívesen használtam a tárgyportré kifejezést. Tárgyakat ábrázoltam hagyományos táblaképeken, miközben a klasszikus portréfestészet lélekelemző jellegéből akartam megőrizni valamit.

Az N.S.A. képei azonban már másképp viszonyulnak ehhez a kérdéshez. Tárgyak vannak a középpontban, de ezek a tárgyak referálnak emberi tulajdonságokra, vagy viselik bizonyos emberek kéznyomait. Ezeket a képeket sokszor a helyszínelőknek szánom inkább.

Valóban művészettörténeti kéznyomokat látunk szokatlan környezetben az N.S.A. című új kiállításodon. Szoláriumba került például Matisse emblematikus figurája, Manet Olympiája, de Brâncuși és Henry Moore szoboralakjai is. Mellettük meg elszórva további, a nappal, a sugárzással kapcsolatos eszközök tűnnek fel: napraforgó, gyertya, napszemüveg, atombomba. Mesélj kicsit a motívumválasztásról!

A kiállításon látható sorozat első darabja egy tatabányai köztéri szobrot ábrázol, ahogy éppen megpróbál lebarnulni egy szoláriumban, pigmentek nélkül természetesen eredménytelenül. A háttérben, illetve az előtérben megjelenik Modigliani és Brâncușiegy-egy enigmatikus alkotáson keresztül. Ezt a képet követően született meg a sorozat ötlete, amely a fekvő akt toposzának tulajdonképpeni továbbfejlesztésével foglalkozik. Közben rájöttem, hogy rengeteg szoláriumszalon van a városban, és mindegyik rendelkezik egyéni jegyekkel, arculattal. Gyakori, hogy próbálnak természetességet sugározni, sokszor feltűnik a bambusz és a korall dizájnelemként, akár címként is, holott tudjuk, hogy az egész jelenség a természet és a természetesség ellentétpárjaként létezik. A szolárium maga pedig cronenbergi alakváltó, jelen esetben a színeket változtatja meg. Így kapcsolódik elméleti síkon a naphoz, ami minden színt megöl, és végül kék vérbe fagyva hagyja magára a legyőzött plakátokat a körúti virágosbódék kirakatában.

A művészettörténeti tárgyalakok kiválasztásánál milyen okok, célok vezéreltek?

Egyrészt van egy férfi és egy női sorfal a PC jegyében, amivel létrejött egy majdnem szimmetrikus, főhajós elrendezés. Ez rögtön szembesített azzal az alapvető problémával, hogy ha a klasszikus művészettörténetből akarok szemezgetni, akkor azt tapasztalom, hogy a férfioldal erősen behatárolt. Szinte kizárólag a görög szobrászat vagy annak klasszicista utánérzései adnak előképeket a férfiaktokhoz. Ez a problematika talán Manet Reggeli a szabadban című képén éri el a csúcsát. Nem véletlen, hogy a kiállítás – rendezés szerinti – központi képét is egy Manet festmény adta, Az erkély.

A figurális elemeken túl maguk a képstruktúrák is hordoznak utalásokat?

Nyilván miután létrejön egy kiállítás, sok réteg kerül egymásra. Teljesen mások lesznek a viszonyok, mint amilyenek egy képen önmagukban voltak. Szóval a struktúra soktényezős. Festészeti műfajról lévén szó, persze a színek is önálló tartalmakat hordoznak. Én magam arra törekszem, hogy a képek mint kis egységek működjenek, és hordozzanak a részleteken túl új jelentéseket is.

Az egyik képen (ahol egyébként egy füstölgő cigi áll toronyként a háttérben) Bortnyik Sándor kompozíciós megoldásai is eszükbe juthatnak. Ő amúgy is gyakran komponált össze szobrokat és tereket a festményein. Merítettél tőle?

Ráhibáztál. Bortnyikból írtam az egyik szakdolgozatom, ő nagyon fontos hatás volt nekem. Bár az általad említett kép éppen egy de Chirico festményen alapul, teljesen helytálló a párhuzam. Az adott korszak egyébként is rendkívül érdekes számomra. Ezen a képen megjelenik egy emblematikus, vörös színű Molnár Farkas-féle Bauhaus épület. Molnár Farkas történetesen személyes jó barátja volt Bortnyiknak, és éveket töltöttek együtt a weimari Bauhaus iskolában.

Bőven lehet nyomozni, asszociálgatni a festményeket nézve. Az egyik kép háttere mintha a Dűné ből (Frank Herbert sci-fi sorozatából) lenne, máshol pedig egy épületen a pálmafára emlékeztető lyuk egy Nintendó-játékból ismerős. Léteznek ezek a popkulturális utalások, vagy ez már csak belemagyarázás?

Abszolút létezik a popkultúra a képeimen, bár az említett példáidat sajnos nem tudom megerősíteni. Azt azért hozzá kell tennem, hogy számomra a popkultúra kalapjába tartozik Manet vagy akár a Louvre festményei is, amik agyonreprózva gyakran már a branding határait súrolják, sőt. Nem hiába szitázott Uccello-festményeket Andy Warhol is annak idején. Szóval nem fordítok speciális figyelmet a popkultúrára, egyszerűen belélegzem, mint a levegőt, bármilyen formában találom vele szemben magam.

Keresztesi Botond: N.S.A. (National Sun Association)
Horizont Galéria, 2017. április 5 – május 3.

Megosztás:

Verseny

Kreatív irodalmi verseny középiskolás csapatok számára

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs decemberi száma

Bővebben