×

Állandósult változások
#moszkvatér – A Széll Kálmán tér története a Kiscelli Múzeumban
Fazekas Ildikó
2016 // 08. 16

Hiába fejeződött be a felújítás, ha módomban áll, még mindig elkerülöm. Pedig ez általában előzetes tervezést, emiatt némi bonyodalmat és legfőképp hosszabb menetidőt jelent, mégis. Az új Széll Kálmán tér még nem elég megnyugtató számomra, hogy felszabadultan tudjam használni. Megkönnyebbülés, hogy a Kiscelli Múzeum megközelítéséhez elkerülhetem – miközben épp emiatt megyek oda. #moszkvatér

A Kiscelli Múzeumba nem érdemes ellátogatni hirtelen felindulásból: nagy levegő kell, meg minimum egy fél nap – és bár egyszer sikerült „technikai ok miatt” potyára felkaptatni a lépcsőkön a #moszkvatér miatt, nagyon jól tettem, hogy nem hagytam eltántorítani magam.

Furcsa ellentétben közelítek a múzeumhoz: amíg megtörő ritmusban lépegetek felfelé, az első gyerekkori emlékemet morzsolgattam, amikor nagyon apró gyerekként jártam Pesten. Vidéki szülővárosomhoz képest iszonyúan nagy, zajos, szokatlan volt minden, de bizakodóan kapaszkodtam a betűk nyújtotta biztonságba: mindent elolvastam, amit csak bírtam, így például valami hivatalos szöveget a metró falán, amiből megtudhattam, hogy az akkori metróhálózat legmélyebben fekvő állomása a Moszkva tér.

Az időszaki kiállítás megközelítése során nem pusztán szimbolikusan, hanem ténylegesen is át kell haladnunk a múlt bizonyos rétegén, ugyanis a templomtérbe az első emeletről nyílik a bejárat. Legelsőként a Közlekedés szempontjai szerint tekinthetjük át a tér fejlődését, maketteken követhető, mikor milyen típusú tömegközlekedési járművek haladtak el itt. A Városszövet címszó alatt földrajzi és kronologikus értelemben is meghatározzák a területet – itt az egyszerű emlékezés-megőrzés helyett a jelen múltba fordulásának folyamatos és természetes átmenete kerül fókuszba, és megmosolyogtat, hogy ahogy én most figyelmetlen makacssággal folyamatosan „moszkvázok”, úgy „kalefoztak” az előző névváltoztatást követően a fővárosi lakosok, még ha más érzelmi indíttatásból is. Az egymásra rétegződő időt pompásan mutatja a bejárat melletti kinagyított felvétel, amelyen a mai ismereteink szerinti tereptárgyak, épületek helyét is megjelölték.

Egy kis fémhídon áthaladva éppúgy fentről tekintünk a kiállítás további részére, mint a Postapalota irányából a valóságos térre, majd a szűk csigalépcsőn testközelbe ereszkedünk. A lépcső alján a helyszínhez köthető valós embereket megszemélyesítő kartonfigurák állnak, furcsa magányban sétálunk ismeretlen tömegükben. A fejeken lévő nevek és megnevezések alatt olvasható a konkrét sztori, ami odaplántálja a figurát a talajhoz. Nem gondoltam volna, hogy Gagarinnak éppúgy köze van a Moszkva térhez, mint Clark Ádámnak vagy az 5-ös busz 1963-as kalauzának.

A embereket jelző alak ismerős, ugyanez a figura és árnyéka jelennek meg a kiállítás vizuális anyagában cseppnyi méretű óramutatóként. A templomtérbe érve a címről is többet tudhatunk meg: az elnevezés csupa kisbetűs, egybeírt verziója elemeli a valós földrajzi kötöttségtől a konkrét fizikai valóságot, ehelyett mint témát, jelzőt, többlettartalmat, időt és távlatot adja vissza. Az Élettérként aposztrofált egység lenyűgöző sokszínűséggel valósítja meg mindazt, ami a címadás kapcsán megfogalmazódott: a konkrétan körbejárt helyszínen túl a Kalef, a galerik, a sztorik, az életérzés és az egyéni történetekből összeálló teljes kép befejezetlenül halad tovább a maga útján a tér kontextusai, rétegei között.

Az értelmezések középpontjában az emblematikus óra áll állványzaton, körülötte koncentrikusan elhelyezett, lépcsőzetes dobogókon megannyi vekkeróra, mindegyikhez madzaggal hozzácsatolt kartotéklapszerű papíron privát történet, némelyik valóban kézzel írva. A terem elején és végén erősen megvilágított vitrinben sorakoznak azok a tárgyak, amelyek a kiállításon megtekinthető filmeken, interjúkon keresztül kapcsolódnak a térhez – egyik kedvencem lett Toldy Mária blúza, amelyet a Moszkva téri lányok című dalának klipjében viselt, de a kiállítást megelőző gyűjtésből számos csodás különlegesség is került ide. A közelebbi felvételeken archív videók és fotók sorjáznak, valamint a galeri-, majd a házibulis időszakot idéző interjú, és a Moszkva tér című film részletei. A terem közepénél kisebb kijelzőkön a térhez szorosan kapcsolódó művészeti projektek dokumentációi láthatók, többek között Hajas TiborÖndivatbemutatója és annak a Budai Rajziskola diákjai által megismételt verziója is, amelynek során a köztérre kivetett privát ember olyan tétova és suta zavarban topog, mintha áthelyezték volna a 4-6-os felszállóhelyét, és most nem tudná, mihez is kezdjen. A teret helyszínként rögzítő munkákkal is találkozhatunk, mint Gyenis Tibor Tybormanje vagy Sugár János Időjárőr projektje. A terem végében lévő kivetítőn mi magunk választhatunk közismert személyek interjúiból, mellette pedig további művészeti projektek és megfogalmazások mutatják a tér rendkívül változatos megjelenéseit és meghökkentő részleteit – ilyen többek között a MOME fotográfia szakosainak sorozatai vagy a Színes Város Projekt által a tér arculatán végzett munka dokumentációja is.

A rövidke lezáró szakasz a 2011-es át-, avagy visszanevezéssel elindult rekonstrukcióval foglalkozik, ahol a látványtervek között ott áll az új óra makettje, és a tényleges munkálatokat hipnotikus folyammá összefűző timelapse videó mossa el az utálatos szorongást, amivel a hetenként megváltoztatott járatok, megállók és terepviszonyok között tébláboltam.

A #moszkvatér kiállításnak remek lendülete van, beindítja és végig fenn is tartja a belső monológot – azt a saját narratívát, amitől az élmény emlékké simul.

#moszkvater – A Széll Kálmán tér története

Kiscelli Múzeum, 2016. május 20 – október 2.

Megosztás:

Verseny

Kreatív irodalmi verseny középiskolás csapatok számára

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs decemberi száma

Bővebben