×

Csupa ajándék
Magérusz Anna portrésorozatáról
Fazekas Ildikó
2016 // 12. 05

Úgy néznek ránk, mintha mi lennénk a kiállítás tárgyai, nem pedig ők. Keményen, talán dacosan is – nem csupán szemérmesen tűrik, hogy szemléljük őket. Amíg bizonyos történetek, mondjuk, a magyar népmesék határozott női főszereplőinek jutalma nem más, mint hogy végre megkérik a kezüket, elveszik őket feleségül, ezzel jutalmazva talpraesettségüket, bátorságukat, addig Magérusz Anna Pandórái időtől, helyzettől, helytől függetlenül léteznek, csupa ajándékból összerakva, de az ajándékokat gondosan megtartva maguknak.

A most zárult, Pandórák című tárlatodon kiállított széria volt a fotográfia MA képzésen a diplomamunkád. Milyen érzés volt újra egyben látni a sorozatot?

Ma már kicsit másként látom, érzékelem a tematikát – nehéz úgy körüljárni az akkori kérdésfeltevésemet, hogy ne a bulvárból ismerős szavakat használjuk. A sorozat még mindig erős érzelmi tartalmat hordoz: van, akit „kiborít” az ábrázolás, mások azonban a manapság divatos gendertémát látják csak meg. A sorozat arról szól, hogyan látom a generációm nőfelfogását.

Miért érdekelt ez a téma?

Ennek természetesen személyes indíttatása van. Akkor egyfajta megerősítést kerestem, vagy példát arra, hogy nem csak úgy lehet nőként létezni, ahogy a nagymamám gondolja. A családomból részben konzervatív vonalat hozok, egy kicsit innen jön az elvárásoknak való megfelelés vágya is. Ráadásul akkor valahogy hirtelen házasodó barátok és sorra születő gyerekek vettek körül, én pedig nem voltam biztos párkapcsolatban épp, így gyakran szegezték nekem a kérdést: na, és te mikor? Ez néhány éve volt, és azóta sok minden megváltozott már – bennem és a körülményekben is.

Hogyan történt a személyek kiválasztása?

A lányok közül egy-kettő a saját ismerősöm, akiknek a személyisége eleve érdekelt. Utána egy tudatos keresési és választási módszert kellett alkalmaznom a sorozat megszületése érdekében. Fontos volt, hogy a férfias vonásokat vizuálisan is jól meg tudjam jeleníteni, amolyan Almodóvar-típusú nőket kerestem.

A kezdettől fogva portrékra készültél?

Nem, de már az első fotónál eldőlt, hogy portrésorozat lesz. Az első lányt igazából egy véletlennek köszönhetően fotóztam, csak jött egy alkalom. Ő beleegyezett, de nem nagyon érintette meg maga az esemény, hogy most őt le fogja valaki fényképezni. Kicsit flegma is volt, nem érződött rajta egyáltalán, hogy bárkinek meg akarna felelni.

Valamennyi szereplőd üres háttér előtt látható. Miért ez a nagyon erős eszköztelenség, tárgytalanság a háttérben?

Ez kifejezetten szándékos volt: egyrészt ezzel szerettem volna közelíteni a dokumentarista ábrázolási vonalhoz, másrészt viszont ezzel egy kicsit festményszerű, romantikus miliő felidézése volt a cél. Nagyon sok régi festményt nézegettem a beállítások, pózok miatt ebben az időben. Viszont az is fontos, hogy egyetlen kivételével valamennyi felvétel a lányok saját lakásán, privát közegükben készült. Tehát ha tárgyakon nem is látszik, ez az ő magánszférájuk.

Ez azt jelenti, hogy nem stúdiókörülmények között dolgoztál?

Így van, semmilyen technikai segédletet nem használtam, maximum derítettem. Egyébként sem szeretek állványról fotózni, mert akkor nincsen meg a kellő szabadságom, a szabad mozgásom. De az is fontos volt, hogy a képen szereplő személy ne legyen „modell”, hanem ő maga szerepeljen a felvételen.

A háttér egyszerűségével szemben nagyon erős az, ahogyan a szereplők kinéznek a képből.

Igen, ez is része volt az elgondolásnak. Ők mindannyian felvállalták magukat a fotózás közben. Beszélgettünk, és a beszélgetés alatt mindenki szemkontaktusban maradt velem, a kamerával. De egyáltalán nem voltak úgy irányítva, mint egy divatfotónál. Nekem magamnak is van divatfotós gyakorlatom, így számomra is nehéz volt levetkőzni azt a hozzáállást, hogy feltétlenül a legelőnyösebb, legszebb arcukat mutassák. Általában kissé amúgy is hajlamos vagyok idealizálni a környezetem. A lányok közül egyedül Lindsay modellkedett, és ez érezhető is volt a fotózás elején. De tetszett neki, hogy ez most más, nem szépségcentrikus megközelítés, hanem a környezetétől függetlenül ő maga van a fókuszban.

Ezek a munkák nagyobbak kicsivel, mint ahogy azt egy portréfotótól várnánk. Hogyan lettek ekkorák a képek?

Nem én akartam nagy képeket, a témavezető tanárom javasolta. Voltak kétségeim, hogy ez jó ötlet-e, ugyanis nem erre készültek a felvételek – amint említettem, technikai segédeszközök nélkül, kézből fotózva –, szóval nem voltam igazából biztos a dologban. De az első próbanyomtatás azonnal meggyőzött, hogy kell ez a méret.

Miért lettek Pandórák?

A saját akkori élethelyzetemből kiindulva kerestem megerősítést, illetve példákat önálló nőkre, és alapvetően kíváncsi, csábító lányokra gondoltam. Női nevet akartam mindenképp. Pandóra amellett, hogy sok jó tulajdonságot hordoz, kicsit rossz is, a tettének komoly következménye lett, és nem csupán saját magára. Ennek kapcsán, azt hiszem, bennem is volt felelősségérzet, súly – kicsit félelem is, hogy a képek által kimondatok velük valamit, vagy kimondok róluk valamit, ami talán nekik nem tetszik, vagy amivel nem feltétlenül tudnak azonosulni. A tradicionális szerepektől távol álló lányokat kerestem alapvetően, akik helyt állnak függő és megalkuvó kapcsolatok nélkül. De a portréműfaj nagyon sokrétű, semmiképp nem akartam általánosítani.

Milyen terveid vannak a továbbiakra?

Egy másik sorozatot tervezek folytatni, ami szintén egy kicsit pszichológiai hátterű: a gyűjtőszenvedéllyel és annak emberi hátterével szeretnék foglalkozni. A Pandórák sorozat nagy kihívás és tanulási folyamat volt – egy tudatos, előzetes terv mentén fotózni –, én korábban sokkal ösztönösebben dolgoztam. Ez a fajta munka jó, fejlesztett, de a szabadságban erősen visszafog már mindaz, amit elsajátítottam: hogy le kell ülni, végig kell gondolni. Szeretném újra örömmel csinálni, amihez kedvem van, és abból összerakni a világot.

Megosztás:

Verseny

Kreatív irodalmi verseny középiskolás csapatok számára

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs decemberi száma

Bővebben