Kesernyés mosollyal bólogatni

Egy román határ melletti városban születtem és nőttem fel. Nekünk megszokott volt a vasárnapi piacon a román árusok beszéde, a középiskolai versenyeken a román gimisek csapata, a rádióban könnyebben bejött valamilyen román adó, mint a Kossuth, a határátkelőnél egy időben még ment a szándékos várakoztatás – aztán lett kulturális központ, könnyített határátlépés, de én addigra már csak hazajáró lakos lettem, és keveset éreztem ebből. Jóval később néhol belefutottam román kortárs művészek munkáiba, de az már nagyon elvált a gyerekkori élmények kérdőjelnélküliségétől. A Kétfejű gyufa kiállításon járva azonban a valaha volt egyszerű érzetek visszakapcsolódtak, és kesernyés mosollyal bólogatva jártam be a galériát.

A bejáratnál azonnal belesétálunk a Vegyél nekem rejtelmet címet viselő szakaszba, ahol legfőképpen a gazdasági átalakulások következményeit igyekeznek tetten érni: vásárlóerő és érték, képzet és tartalom, konzumizmus és alkotás párosai között egyensúlyozó gondolattartalmak jelennek meg az Apparatus 22 azonos című alkotásában földre terülő bunda, a Supernova csoport munkásmozgalmi kólásüvege és Mircea Kantor kartonpapír dobozon heverő Gyémánt kukoricája közepette.

A lineáris szándék azt diktálja, hogy a bejárattól induljunk balra, és keressük meg a kiállítás „elejét”, ami nem is biztos, hogy ebben az értelemben megtalálható. Átsétálva és később majd visszafelé már a szakaszhoz tartozó szöveget is elolvasva evickélhetünk át A reflektív én címet viselő egységen. Azért evickélünk, mert nem lehet csak áthaladni a kifejezetten személyes jellegű, testre és arcra koncentráló alkotások között, még akkor sem, ha szándékunk szerint megmaradnánk a balról jobbra tartó szemlélődés iránya mellett. Radu Cioca kubista, csak a fület organikus formában megtartó betonprofilja, Rudolf Bone szúrós pálcikák segítségével távolságot tartó Gesztenyés önarcképe között ugyan van harminc év különbség, mégis bámulatos hasonlósággal beszélnek az elidegenedésről, az elszeparáltságról. A személyiség rétegei vagy annak percepciója rendkívül érzékenyen és érzékletesen jelenik meg Doru Tulcan 1984-es fényképes dokumentációján, ahol a test által vetett árnyék rögzített pozíciója és annak elmozdulása látható.

Az Ütközőpálya című szekció jóval tágabb, a test fizikai megjelenésétől messzire rugaszkodó kérdéskört dolgoz fel: a művész és a művészet hatásait igyekszik fellelni a hétköznapi létezésben. Ennek aspektusa lehet akár társadalmi, akár környezeti irányú is, amelyekben az alkotó állást foglal, vagy csak figyelmet irányít egy-egy fontos témára, jelenségre. Ebben a körben rendkívül izgalmas alkotások kaptak helyet, amelyek különbözőségük ellenére is összetartozást mutatnak. Dan Beudeannek a Rockefeller Center építkezésén készült fotóihoz hasonló rendszerben ábrázolt favágói mintha egy ipari gépezet elemei lennének vasbeton gerendák között, így hangsúlyozva a gyári termelés elidegenítő, természettől elszakadt jellegét. Ugyanezt azt eltávolodást A baleset című munkája már egymást pusztító szembenállásként ismétli, ahol az összeütközőkben a múlt és jelen, a természet és a technológia is megtestesül. Mi Kafchin Az alter-test alkímiája című festményén előrébb pillant a lehetséges jövőbe, és az alkotáson túl a teremtés kérdését is felteszi. Nagyon elgondolkodtató Cornel Brudaşcucím nélküli festménye, amely egy nejlonzacskónyi szemetet ábrázol komoran sötét háttér előtt, és mindenféle egyéb közlés nélkül hagyja magára a szemlélőt a saját felelősségének kérdésével. A terem közepén külön egységként Dan Perjovschi 2006-os vázlatfüzeteinek lapjait lehet átböngészni rendkívül vicces, szórakoztató, de a vonalas rajzok tömörségével megfogalmazott ökölcsapásszerű igazságokért kortárs művészetről, megnyitókról, a kelet-európai emberek történelemfelfogásáról és identitásáról.

Újra áthaladva az első két szakaszon A csend temploma címmel ellátott egység magányos figurái közé érkezünk, a Ceausescu-időszak Ştefan Bertalan-i Belső emigrációt követően ismét csak egyedül maradtak közé. A figuráknak néha az arcát sem látni, mint például Michele Bressan wellnessezőinek vagy a kiállítás egyik legmegkapóbb darabja, Mircea Suciu Tanulmány (Lány zöldben) című munkájának főszereplője esetében, aki a sarokba fordulva rejtőzik tekintetünk elől, egyszerre büntetésben és menekülésben. Roman Tolici Korona-sorozatában viszont egészen jól látni az utcai hajléktalanok teljes alakját, fejükön a címben megjelölt díszes és súlyos ékszerrel.

Az utolsó résszel eljutunk Az űr pereméig, ahol a műfajok is változatosabbak, a témáik is rendezetlenebbek, de ahol a semmibe ugrás után három másodperccel is van még művészet, és ezt Ciprian Mureşan fényképen tudja igazolni. Cristi Pogăcean viszont inkább felfelé tör: 2544 című videójában menetel a saját arcképével díszített zászlóval a dicsőséget vagy talán sikert jelképező hegyen, kitartóan és elszántan. A jövőt inkább a múlttal kapcsolja össze Dragoș Alexandresu A kudarc gyakorlása című videója, amelyben három jelentős könyv, MarxKommunista kiáltványa, a Biblia és Friedrich Hayek A kapitalizmus és a történészek című munkájának lapjaiból sodornak papírfonalat, és ebből egy gyerek köt új struktúrát. Szintén az idővel és a jövővel kapcsolatosan tapogatózik Gabriela Vanga Pavel című, finoman érzékeny munkája: egy cumisüveggel eggyé lényegített homokóra, amely így magával az idővel képes táplálni a jövendőt. Miklos Onucsan Álló balett a századvégéért végtelenítve ismételt, alig néhány másodperces videója egyszerre figurázza ki az idő múlásának túlságosan nagy jelentőséget tulajdonító és ezt az állandó elmúlást feltartóztatni akaró szándékot egy hihetetlenül humoros, de fájóan tömör gesztussal – a felvételen a szereplők elengedik a kezükben szorított, felfújt, kukac alakú léggömböket.

Az időben a művészgenerációk között, térben pedig a határokkal ugyan elválasztott, de nagyon hasonló történeteket megélő emberek között is hidat képező válogatás izgalmas és abszolút időszerű, saját életünk vonatkozásában is releváns kérdésekkel felpakolva engedi útjára látogatóit.

Kétfejű gyufa – Válogatás négy kortárs román magángyűjteményből
Új Budapest Galéria, 2018. február 17 – május 27.