Absztrakt erőterek vonzásában

Fukui Yusuke Magyarországon élő japán festőművész. Az alkalmazott technikák és anyaghasználat rendkívüli változatossága jellemzi művészeti pályafutását. Érdekes tér- és formakapcsolatok megjelenítésén keresztül absztrakt, ám hívogató és könnyedén örvénylő alkotásai örökre emlékezetes élményt nyújtanak.



Külföldi művészként furcsán hat, de egészen fiatal korától, 1991-től Magyarországon él. Saját bevallása szerint ennek oka egy könyvélmény: 1990 körülre kell visszalapoznunk, amikor is a magyar konstruktív szemléletű festészet mestere, Barcsay Jenő Művészeti anatómia című könyvére rábukkant egy tokiói antikváriumban. Egy évvel később már Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő karán tanul, ahol 1998-ban diplomát szerez. A ’90-es évek első felétől termékeny, alkotói ritmusa csupán kétszer törik meg. Mindkét esetben egyfajta passzív izolációba, mély válságba kerül szeretett szülőhazájában történt események hatására.

Az 1995-ben bekövetkezett kóbei földrengésre kvázi válaszul hónapokig tartó bezárkózással reagált. Sajátos feldolgozási folyamat lezárásaként vegyes technikával elkészített Boksz-objektjeivel tudta kidolgozni magából mély aggodalmát. Amikor azonban 2011-ben bekövetkezett a fukushimai atomkatasztrófa, egészen válságos apátiába süllyedt. Nem lankadó félelme, vibráló gondolatai mégis a munka, az alkotás irányába terelték mindennapjait. Egy grandiózus, sokakat elsőre meghökkentő koncepcióval jelentkezett nem sokkal az atomkatasztrófa után. Ez nem más volt, mint a Fukushima Hibrid Power Field munkacímű, többek között napelemek és szélturbinák láncolatából álló land art projekt, amely egy, Japán energiaellátásának negyvenöt százalékát ellátó rendszert takart. A megvalósítás  azonban elmaradt, nem jutott anyagi forrásokhoz az ötlet. De valami nagyon fontosat véghez vitt puszta gondolati jelenlétével. Éles kiáltás volt a kiüresedett frázisok, a gazdasági érdekek okán minduntalan felülírt környezetvédelmi harsogás tengerén. Figyelemfelhívás, hogy a polgári lakosság széles tömegeinek nem csupán együtt kell tudni élni az atomenergiával, hanem komplementer módozatainak fejlesztésében, valamint prosperáló diskurzusok építésének képében igenis részt kell vennie az útkeresésben, hiszen a környezetvédelem nem a kármentésből és katasztrófavédelemből tevődik össze.



A koncepció összeállítása során azonban történt valami más is, hiszen szinte észrevétlenül elindult egy párhuzamos munkafolyamat a festőművész számára. Szubjektív látásmódja mintha észrevette volna egy képzőművészeti téma tengelyét, egy képzeletbeli fonalat, amelyre egy egész tematizálás épülhetett. Az alternatív energiák hasznosítására fókuszáló komplexum elgondolásainál számtalan alkalommal merült fel az elektromosság szülőatyjaként is ismert Nikola Tesla neve, munkássága pedig inspirációt jelentett Yusuke számára. Fogódzót egy hirtelen elszakadni látszó, furcsa tombolássá váló nexus kapcsán, az egységes rendszert jelentő földi természet és az abból kinövő humánum megbomló egymásra utaltságában. Ezek után nem meglepő, hogy az elképzelések formába öntése Tesla munkanéven zajlott, mi több, a kutató felfedezései során számtalanszor előbukkanó elektromos jelenségek, így az úgynevezett Tesla-tekercs jellegzetes képi megjelenítése került a középpontba.



Amennyire a kiállítás alapján rekonstruálható, kristálytiszta felismerés és tudatos kivitelezés vehette kezdetét. Valami megérinti a Kiscelli Múzeum templomának terébe behatoló látogatót. Az ívek pontossága aurát kölcsönöz kivétel nélkül képeinek, míg a hátterek puritánsága kiemeli a tematikus kiállítás központi témájának vibrálását. A kontrasztok letisztult befogadást és átélést tesznek lehetővé. Az ember érzése talán elsőre az, hogy a művész itt, ezekkel a képekkel haladta meg vagy talán csiszolta tökéletesre mindazt, melyet a Lotus-sorozat olajfestményeivel tett szárnypróbálgatásai jeleztek.

A vásznak szélén csupán fizikálisan megállított, minden tekintetet magába ömlesztő, bántó fényességű vonalláncolatok hozzáérnek a testhez. Képről képre. A teret, melyet képzeletünkben átölelnek ezek a vonalkötegek, bejárhatatlanul terhelt és feszült, végtelen mezőnek érezhetjük. A vibráló szépség, a perzselő magasztosság, amit az izzó atmoszféra sugall, egyszerre kívánatos és rémisztő. Minden képen ott van az a félelmetes erőtér, mely azt láttatja velünk: nem vagyunk képesek ezt uralni. Az a kontrollálhatatlanná váló félelem, amely a katasztrófa alkalmával elborította a tájat, láthatóvá válik a vásznakon.



A kiállítótér révén a nagyobb méretű képek rendelkeznek csupán érzékelhető kiterjedéssel, számos alkotás felfedezése csalogató közelítést igényel. A festő szűk kereteket szabott a témaábrázolások variálásában. Ez művészileg gyönyörködtet, monotonitása hatásos, ám a kiállítás szervezőit komoly kihívás elé állíthatta. Az alkotások és ebben az esetben a kiállítás helyszíneként funkcionáló Kiscelli Múzeum tökéletes egymásra hangoltsága viszont megoldotta a kérdést. Az óriási ódon felületek sejlő, figyelmet csöppet sem megbontó kettősséget adnak a megvilágított festményeknek és környezetüknek. Érdekesen fut egymás mellett a termonukleáris katasztrófára reflektáló alkotássorozat indusztrialitása és az organikus, középkori környezet letűnt korokat idéző formáinak szembenállása. Az óriási tér automatikus hatástorzítása kettős: szinte a nagy falak tövébe ragasztja a képeket mind részletesebben felfedezni vágyakozó látogatót. Ám a robusztus tömegek jelenléte nem csapdaként kerít be, sokkal inkább egy szellős mikrokozmosz ölt itt testet. Másfelől tökéletes nyugalmat ad egyfajta üres csend kivirágzásához. Ez, valamint a képek absztrakt fogalmazásmódja bőséges keretet biztosít képzeletünk számára akár az azonosuláshoz, akár olyan inspirációk megszületéséhez, melyek segíthetnek szélesebb perspektívában elgondolni az események utóéletét. A konceptualitás rettentő erős jelenléte pedig egy olyan egységes gondolatvilágot vetít elénk, amely Fukui Yusukét képzeletünkben egy szisztematikusan és következetesen alkotó művészként definiálja.

Fukui Yusuke: Tesla

Kiscelli Múzeum, 2015. április 10 – május 31.