×

Célia – A hiányzó nő
Rakovszky Zsuzsa: Célia
Artzt Tímea
2017 // 08. 07

Rakovszky Zsuzsa legújabb regényében nem jelenik meg az a szerethető, a jelenségek pompáját feltáró érzékeny női hang, amely összeforrt vele. Helyette egy olyan férfi tudatába bújik, aki képtelen szabadsága korlátozására és a felelősségvállalásra. A korábbi regények olvasói rá sem ismernek majd Rakovszky 21. századi hangütésére, kivéve azt a néhány pillanatot, amikor kikandikál a szerző ujja, mint Célia anyjáé a nejlonharisnyából.

Rakovszky Zsuzsa regényeiben szívesen alkalmazza az én-elbeszélésre épülő napló, levél és vallomás műfaját – a befogadó ily módon könnyen azonosul a hős érzelem- és gondolatvilágával. Ugyanakkor frusztrációt okozhat, hogy az egyes szám első személyű megszólalási módban az író nem kap elég mozgásteret, hogy széleskörű műveltségét és szenzitív létérzékelését megmutassa, mert nem léphet ki az adott kor kulturális mintázatából, s ha mégis, akkor a hitelesség rovására teszi. Habár A kígyó árnyékában (2002) feszültséget okoz az elbeszélő és a szerző tudásának kettőssége, mégsem mondanánk le erről a kettősségről, hiszen a nyelvi gazdagság, az álomszimbolika, az egzisztencialista filozófia és Rakovszky kivételes láttató ereje többet ér a 17. századi ember hiteles tükrözésénél, ami aligha lehetséges.

Az első sikerkönyv után A hullócsillag éve (2005) megoldást kínál a fenti dilemmára. Fejlődik a szerkezet és az elbeszéléstechnika: a rövid címmel ellátott fejezetek feszesebbé lesznek, harmonikusan olvad össze a mindentudó elbeszélő és a főszereplő (Piroska) tudata. Az érzékeny kislányhang – amely Ursula Lehmann 17. századi álemlékirataiban oly nagy hatást gyakorolt ránk (A kígyó árnyéka) – Piroska lételméleti kérdésekből kibomló, novellaszerű gyermekkori elbeszéléseiben folytatódik. És ezzel párhuzamosan megjelenik egy férfi szólam is, Bartha Sándor naplója, amely itt jól funkcionál, ám a későbbiekben bonyodalmak szülőanyjává válik.

Az első két regényt követően Rakovszky folytatja a kísérletezést a női és a férfi megszólalások váltogatásával, a mindentudó narrátorral és az olvasói elvárások kijátszásával: így születik meg a nemi identitással foglalkozó VS (2011), illetve a hatszáz oldalas (szinte már grafomán) regény, a Szilánkok (2014), amelynek egyik szólamát szintén egy férfi, Rauch Géza naplója adja. A Szilánkok a polifóniával, a mindentudó narrátorral és a történelmi regénnyel vívott küzdelem eredménye – és a szerző ötödik regényével folytatódik a kísérletsorozat. A Céliában (2017) Bartha Sándor szellemi utóda kel életre, övé lesz az uralkodó férfihang.

A Célia narrátora – a cím keltette elvárások ellenére – Ádám, aki racionalizmusa miatt érzéketlennek és képlékenynek tűnő karakter: menekül az elköteleződéstől. Önző ember, aki az önismeret kútjába merítkezett. Így jellemzi magát: „nincs személyiségemnek szilárd magja, az érzéseim gyöngék és megbízhatatlanok, úgy jönnek-mennek bennem, mint valami forgalmas metróállomáson, és én borzadok attól, hogy valamelyik ilyen állhatatlan érzésem alapján meghozzak egy döntést, amit már másnap megbánok, viszont az esetleges következmények ott maradnának a nyakamon, és én sem arra nem lennék képes, hogy megfeleljek a helyzet követelményeinek, sem arra, hogy nyíltan és kíméletlenül elutasítsam őket”. A „következmény” Célia, az ő léte és holléte áll a történetszövés középpontjában, amelynek pókhálófonala – az anya helyett – az intellektusában érdekesebb apára tekerőzik.

Ádám rokonszenvesebb Bartha Sándornál, mert nyílt lapokkal játszik. Szegényes életkörülményei miatt kissé szánalmas, a rendszerváltás után érvényesülni képtelen középkorú értelmiségi, aki regényírás helyett ezoterikus és erotikus weblapok karbantartásából él, vagy angolórákat ad egy valóságshow-várományos tininek, Nikinek. Figurája kissé avitt, de nem elképzelhetetlen, hogy íróként valaki az Énekek énekét idézze egy profán szexuális aktust nézve, és lépten-nyomon művészeti alkotásokra asszociáljon. Az üresfejű Niki már életszerűbb típus, a Big Brother szülte Való Világ-szériák gyermeke, aki a gyorséttermi gályázás helyett a prostitúciót választja egyéb alternatíva híján. Célia nem hasonlít napjaink fiatal értelmiségére, akik céltudatosan próbálnak adaptálódni a változó feltételekhez. Töprengése bölcsészhez illő, de a döntése nem.

Célia nevének jelentése ’vak’, és ő önként válik vakká: így lázad anyja szabadszellemű nevelése ellen, aki kisgyermekkora óta kínálta számára az instant életmódokat. Célia – elsősorban az apjára vonatkozó – igazsággal van elakadva. Nem érzi magát elég valóságosnak, nem tud orientálódni, ezért súlytalan, akárcsak Emma, a Szilánkok hőse. Célia nem egyénített, sokkal inkább Ádám tudati hasonmása, csak a fejlődés egy korábbi stádiumában. Apja ugyanis már lemondott arról, hogy a valóságnak túl nagy jelentőséget tulajdonítson, helyette a virtuális világban (internet, könyv, film, álmok és fantáziák) keres kielégülést. Home videókat néz, ám a vetkőző nők helyett jobban érdeklik a díszletet nyújtó otthonrészletek. Ezek alapján próbálja a szereplők életét rekonstruálni, és saját fantáziáit megteremteni. De mi az, ami a férfi íráson kevéssé képes átszivárogni?

Hiányként jelentkezik az anyával való közös élet elhallgatása, habár nagyon is fontos kötődésről van szó, hiszen ennek elvesztésével indul a regény: „Máténé az anyám volt, és már több mint egy fél éve, hogy eltemettük.” Az egyetlen hangsúlyos motívum a szorongás és az anya keltette bűntudat – ez az érzés zárja össze Ádámot ideiglenesen a nőkkel, és riasztja el Zsanitól, Henitől (aki szenvedélyesen szereti) és a mostohaanyjától. Célia és Niki vonatkozásában még képes érzelmeket vagy fantáziákat dédelgetni, és erotikus álmában eggyé is válik a két húszéves nő. A közös emlékek képeit és levelezőlapjait – a levélszeméthez hasonlóan – a kukába dobja, borzongató álmait nem meséli el.

Rakovszky ezúttal kerüli a tabutémákat (szemben A kígyó árnyékával és a VS-sel). Az anya–fiú kapcsolat űrje feltölthető ugyan Bartis Attila A nyugalom című regényének forgatókönyvével, a Niki-Célia üldözés pedig Humbert Hubert ámokfutásával (Nabokov: Lolita). Ezeknek a – hiányos – szálaknak az átkötéséből születik meg a regény legjobb ötlete a megtalált anya motívumával. Ádám ugyanis hús-vér kellékkel, valaki másnak az anyjával teszi otthonossá régi bútorokkal teli garzonját. Az öregek otthonából hazakóboroló idős asszonyt – új tulajdonosként – magánál tartja. A mindkettőjük számára kedvező szerepjátékban az anyák és a fiúk behelyettesíthetőkké válnak, Ádám pedig egy virtuális, de mégis eléggé valóságos térben talál otthonra.

A közelmúlt és a húsz évvel ezelőtti események emlékeit egymásba hajlító szöveg frappánsan ér véget. Habár a költői nyelv a narrátor hitelességének érdekében visszaszorul, kapunk helyette iróniát, a kaotikus Budapest (al)világában súlytalanul lebegő társadalomkritikát és egy meglepően lendületes olvasmányt.

Rakovszky Zsuzsa: Célia, Magvető, 2017.

Megosztás:

Verseny

Kreatív irodalmi verseny középiskolás csapatok számára

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs decemberi száma

Bővebben