×

Párducpompa
Tóth Krisztina: Párducpompa
Artzt Tímea
2017 // 08. 29

Ki lenne a párduc? Az, aki látja a kifosztott pompát, vagy azok, akik az értékekkel már csak tetkó, rózsaszín graffiti vagy szövetminták révén találkoznak – egy olyan Magyarország lakói, akiknek könnyei egy tetovált tigris rákos daganatából fakadnak.

A Vonalkód (2006), Pixel (2011), Pillanatragasztó (2014) novellái és az Akvárium (2013) című regény után rövidpróza-gyűjteménnyel jelentkezett Tóth Krisztina. A Hazaviszlek, jó? (2009) kötethez hasonlóan a Párducpompa is tárcanovellákból válogat, és a kisepikai formák éppoly jól működnek a Vasárnapi Hírek hasábjain, mint egymás mellé illesztve. A Párducpompa narrátora érzékeny szemlélődő, aki nagyvárosi sétája, életvezetése során felemeli az utcán heverő témákat – mindegy, hogy az íróval azonosítható én vagy a mindentudó narrátor szerepéből beszél, a látásmód nem különül el. A drámaian kimetszett hétköznapi történetek előadása könnyed, rögzítő jellegű: kerüli a didaktikusságot, de néha igazságot tesz (A fésű, a kréta meg a vonalzó; Bizsu; Pörgettyű). Az egyes szám első személyű narrátor saját érintettségétől igyekszik eltávolodni, indulatait lecsendesíteni, reflexív módon tartani a távolságot, ám nehéz lehet.

„Mintha egy sátor borulna mindnyájunk fölé” (Sötét égbolt), a bevándorolókat kriminalizálják, a hajléktalanok odújukból előmászó Prérikutyák. A közbeszédet átjárja a gyűlölet, a színesség és a másság is ellenérzéseket kelt. Tóth Krisztina hitelesen villantja fel a gombostűre tűzött jelenségeket: az őslakos falusiak rosszindulatú bizalmatlanságát az újonnan érkezett „gyüttmentek” irányában, nem beszélve a holland turistákról (Holland süti). Megjelenik az előítélet, a félelem és az agresszió ábrázolása a romák (Hét táska; Termál; Lufi), a zsidók irányába (Bizsu). A Trolin utazó idős határvadász hölgy, a haza önkéntese kéjesen les a „migráncsozás” lehetőségére. Már az is frusztrációt és gyűlöletet kelt, ha valaki szép és független. A sudár, szőke hajú fiatal lány előtt bezárja az ajtót a szegény, kopaszodó villamosvezető (Huszonöt lépcső), a „nett” fogalmába bele nem férő diákokat jó pásztorként villannyal kezelné a tanító néni (A fésű, a kréta meg a vonalzó). S a falu szélén lakó „meleg szívű, dolgos, derék, […] öreg néném titokban, a lelke mélyén, ott abban a kis zugban, ahová még az EKG se lát be, […] azt kívánja ennek a sok mocskos, redves parasztnak, hogy vágódnának mind hanyatt, ahányan csak begyönnek lubickolni” (Termál). A narrátor az irónia eszközével szolgáltat igazságot.

A hétköznapi zsánerképek olvasása során reménykedünk, hogy talán az elfogadás is hangot kap, és a kötet felétől így is lesz: hiszen a nagymacskákból is van fekete, fehér, hó- és ködfoltos. De szomorú tudni, hogy az európaiságból kifelé tartó rasszista Magyarországot a sokszínűség mégsem gyönyörködteti. A fekete párduc pompája helyett a fenyegetés és a fenyegetettség kap lábra, a felvillanó empátia, gyengédség elszigetelt jelenségnek hat. A fogyatékosságról szóló megható és megrázó történetekben (Harminckét év; Mikulássapka; Kesztyű; Jégterasz; Valakit megbüntetek!) megjelenik a szeretet és a szolidaritás is.

„A nyelv hatalom.” A Táncol a nyelv a fürdőszobában című novella négy önéletrajzinak tűnő retrospektív történetet mesél el. Az első kettő plasztikus illusztráció azzal a nyelvfilozófiai megállapítással, hogy van anya- és apanyelv. Az apanyelv a pillanatnyi autoritás nyelve, míg az anyanyelv az áldozatoké és a lázadóké – használatuk egyébként nemtől független. A nyelv hatalom, és az irodalmi allúziók révén – melyek nem oly erősek, mint a lírakötetekben – Tóth Krisztina azért elhelyezi a maga bójáit, láthatóvá teszi a hagyományban elfoglalt helyét. E kötetben a József Attila-i allúziók érzékelhetők leginkább (Táncol a nyelv a fürdőszobában), de a Termálban felbukkan Fazekas Anna Öreg néne őzikéjének parafrázisa is.

A külföldi munkavállalási kényszer következményei is megjelennek a témák között, leghatásosabban Angliában és A berlini járaton, összegző jelleggel a Kiment a ház az ablakon kezdetű magyar népdalparafrázisban: „Kiment a ház, kiment az ország, kiment a kőműves […], és megy utánuk a vénasszony, ott dúdolnak mind Almásfüzitőnél, viszi el őket a railjet.”

A Számok férfihőse szeretne leszámolni a holokauszt emlékével, ezért „egy hatjegyű számot kér a bal karjára, belülre”, amelyet gyermeke születésekor akar kiszedetni. A tetováló megdöbben ezen, otthon pedig felesége „elvont ötletén”, hogy szerencseszámokként játssza meg őket. Ez a morbid csavar olvasható életigenlő üzenetként Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért (1990) regényhősének szemléletével szemben.

A Párducpompa figyelemfelkeltő cím, ám költőiségében félre is vezet, hiszen a szépség, a fenségesség, az erő és a szabadság ábrázolásának irányában kelt elvárásokat. A kötet végén álló címadó novelláig kérdésként lebeg, hogyan teszi be ez a vad és öntörvényű állat – melynek rokona már a Pillanatragasztó borítóján is felbukkant – a fővárosba és Tóth Krisztina szövegvilágába a lábát. Talán Rilke párducaként, akit megfosztottak természetes életterétől? Ezt igazolja a Sötét égbolt sora, mely kifelé irányul: „kifelé gyalogolok a városból. Az én városomból, a szülővárosomból”, és a kötetzáró szürreális fantomjárás: „mind csak kísértetek az egykori városból, ahol valaha éltem” (Párducpompa).

Egy kicsinyességbe süllyedt, bezárkózó, frusztrált Magyarország képe néz ránk, s hogy milyen messze kerültünk az európaiságtól, azt Huszonöt lépcső mutatja, egy európai minikörút fejben, sok-sok last minutes. A párduc látja a kifosztott pompát, azokat, akik az értékekkel már csak tetkó, rózsaszín graffiti vagy szövetminták (Párducminta) mentén találkoznak. Egy olyan Magyarország lakóit, akiknek könnyei egy tigrismintás hát rákos daganatából fakadnak (A könnyező tigris). Tóth Krisztina társadalmi tablója sötét, kicsinyes, bosszúálló alakoktól hemzseg, mégis pompázatos kötet, mely feloldódik az anyanyelvben a szolidáris szempár uralma alatt.

Tóth Krisztina: Párducpompa, Magvető, 2017.

Megosztás:

Programsorozat

Párbeszédek a valóság sokoldalúságáról

Bővebben

Verseny

Kreatív irodalmi verseny középiskolás csapatok számára

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

A Kortárs novemberi számából ajánljuk

Zsolnai György: Terrakotta magány

Vilcsek Béla: A vers legyen velünk (Turczi István 60 éve)

Sturm István: Kemsei István / 40 év – 40 könyv. Válogatott bírálatok

Csuday Csaba Felülnézet (Kertész Imre: A néző – Feljegyzések 1991–2001)

Bővebben