• Magyar anyák könyve

    Kőrösi Zoltán: Magyarka

    2013.08.08 — Szerző: Vukov Barbara

    Magyarka? Ki is ő? Romlás­nak indult, hajdan erős magyar, nő. Család, törté­nelem, asszony­életek, sors­szerű­ség, prosti­túció, lecsúszás, szoc­reál örömök; magyar helyzet­érté­kelés. Kőrösi Zoltán leg­újabb regénye a modern rea­lista próza szelle­mében ötvözi mind­ezeket.

  • Család, regény. Ez Kőrösi Zoltán legújabb, a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra megjelent regényének alcíme, mely korábbi kötetei (szám szerint tizennégy) közül a Milyen egy női mell? és a Szerelmes évek műfaji, poétikai sajátosságait viseli. Bár regénytrilógiáról nem beszélhetünk, mégis különös kapocs köti össze e műveket. Egyfelől a családregény műfaja (amiben természetesen fontos szerepet kap a történelem fátumszerűsége) és a női főszereplők, másfelől egyes korábbi szövegrészek szinte szó szerint térnek vissza a könyv lapjain.

    Három nő életútját ismerjük meg 207 oldalban egészen napjainkig, miközben a háttérben elszáguld a zivataros 20. század. Nagyanya és Anya alakja mellett az unoka, Kati (Magyarka) élete kapja a fő hangsúlyt. Megerősíti ezt a narráció is: nem Kati az elbeszélő, de az ő nézőpontjából látjuk az eseményeket és a szereplőket. „Ez a különös történet egy nagyreményű, tehetséges nőről szól, aki mire negyvenéves lett, egy osztrák bordélyházban kötött ki. Az ő sorsa, vágyai, reményei alakulása sokban rímel arra, amit a rendszerváltás óta valamennyien átéltünk” – nyilatkozta maga a szerző.

    Az igazi főszereplő azonban maga a sors, vagyis a sorstalanság. Az élet véletlenszerű, esetleges volta. Kőrösi az Írók Boltjában tartott könyvbemutatón megemlítette Kertész Sorstalanságát mint irodalmi előképet. Anya, Nagyanya és leginkább Kati csak sodródnak a mindennapok áramlatával, hozzászoknak, hogy ami elkövetkezik, az független az ő akaratuktól, nincsenek befolyással saját életük alakulására. Egy idő után ez teljesen természetessé válik számukra (ahogy Kövesi Gyuri számára is). Ezzel együtt a görög mitológiából jól ismert kérlelhetetlen és alkuképtelen Végzet is jelen van a szövegben. A sorsfordító pillanatok idején (háború, házasság, gyermekáldás, költözés) fejezetről fejezetre ugyanaz a szólam bukkan fel: „Mostantól minden jó lesz, nem is csak, hogy jobb, de jó. Nem könnyű, de ha valamit nagyon akar az ember, az előbb-utóbb úgyis sikerül, lehet, hogy nem úgy és nem akkor, de sikerül, ez biztos. Nem csak szerencse ez és nem csak kegyelem, de a dolgok rendje. Jónak kell lennie, hát jó is lesz. Nem hazudhatnak az érzések, és nem hazudhat az életünk sem.” A szózat elhangzása után ennek épp ellenkezője következik be, természetesen.

    A három nő életútja különbözik, mindenki a maga keresztjét hordozza, de van valami titokzatos erő, ami mégis ugyanabba a mederbe tereli sorsukat. Bizonyos események kapcsán a nők, de a férfiak is újraélik anyáik, illetve apáik sorsát. Kati és Tamás ugyanazt a pillanatot élik át megismerkedésükkor, mint Anya és Apa, Kati ugyanúgy minőségellenőrként dolgozik, mint Nagyanya, Tomi ugyanúgy szenved balesetet, mint Nagyapa, és folytathatnánk tovább a sort. Az élet tehát ciklikusan ismétli önmagát, csak az elszenvedői változnak. Ebben az olvasatban a borítón ábrázolt műanyag próbababa is átnemesül egyfajta plasztik Antigonévá.

    A regényszöveg mindemellett nélkülözi a görög tragédiák katarzisát és pátoszát, viszont helyenként súrolja a giccs alsó határát. Egy-két esetben érzelgősségbe csap át az ábrázolás, nagy általánosságban azonban eleget tesz a „próza-visszafordulat” szenvtelenebb kívánalmainak. A mű említett fogyatékosságait ellenpontozza a regényt átszövő motívumrendszer enigmatikus volta. A kavicsmotívum finom szervezőerőként hálózza be a szöveget (hol Nagyanya szemében jelenik meg, hol a víz alatt, hol Kati talpa alatt), így erősítve azt a bizonyos generációk közötti, „titkos” kohéziót. Ugyanakkor a regény allegóriaként is olvasható, hiszen Kati, azaz Magyarka lecsúszástörténete párhuzamba állítható Magyarország helyzetével: „Az egyik helyen, amikor a zöld minijében volt, a csapos azonnal rámondta, piros a haja, fehér a bőre, zöld a ruhája, mindenki láthatja, igazi magyar”.

    Három generációt, három asszonyt, három édesanyát ismerhetünk meg tehát, ahol a fátum mellett az anyák és lányok patológiás viszonya is központi téma. A félrecsúszott életek általában az anyával való kapcsolatban gyökereznek. Mindebből azonban nem következik, hogy a traumát átélt lány majd jobb szülővé válna, mindenki elköveti és elszenvedi a saját hibáit. Kati életét, emlékeit nagyban meghatározzák az Intézetben eltöltött iskolai évek, ezért az intézetis lét analitikus bemutatása az iskolaregények hagyományába is bekapcsolja a művet. Az utolsó három fejezetben pedig szinte szociográfiává alakul a szöveg a jelenkori ausztriai prostitúció ábrázolásával. Rendkívül alapos (de legkevésbé sem ízléstelen) leírásokat kapunk a lányok munkaköréről és életkörülményeiről. A szerző alapos gyűjtőmunkát végzett, és több mélyinterjút készített az elmúlt egy évben, ugyanis megtörtént eset adta a könyv megírásának apropóját.

    A Magyarka éppen ezért ellenáll az egyértelmű műfaji vagy bármilyen más kategorizálás erőszakának: amellett, hogy családregény, iskolaregény, lélektani regény és dokumentarista próza is egyben. Leginkább mégis anyaregény. A szöveg legfőbb erénye, hogy a könnyedebb műfajok kedvelői éppúgy megtalálhatják benne az élvezeti forrást, mint az esztétikailag érzékenyebb olvasók. Érdemes tehát kézbe venni (még a sajtóhibák sem zavaróak.)

    Kőrösi Zoltán, Magyarka, Kalligram, Pozsony, 2013.

    Pontszám: 8/10


  • További cikkek