×

„Mintha valaki szétszaggatná a lelkét”
Lipcsey Emőke: A vadnyúl bukfencet vet
Ménesi Gábor
2017 // 09. 26

A regény a Skandináv-félsziget mintaállamában, Svédországban játszódik, ahol a szerző 1984 óta él. Lipcsey Emőke cáfolni próbálja a sztereotípiákból felépülő mítoszt, amely kizárólag a jólét, az álom megtestesítőjeként állítja be a Svéd Királyságot: igyekszik megmutatni a jelenségek fonákját, azokat a problémákat, amelyek a múltban gyökereznek, és a jelenkor társadalmában egyre inkább éreztetik hatásukat.

Az 1930-as évektől közel fél évszázadon keresztül kormányozó szociáldemokraták a második világháború után megteremtették a jóléti állam alapjait. A felnövekvő nemzedékeket arra nevelték, hogy a társadalom hasznos tagjaként elsősorban a közösséget szolgálják, ne tűnjenek ki egyéniségükkel, tehetségükkel. A svédek megszokták, hogy alig foglalkoznak a politikával, tartózkodnak az önálló véleménynyilvánítástól, különösen, ha az eltér a mainstream felfogástól, mindent ráhagynak az arra hivatott intézményekre és politikusokra. Azt is tudatosították bennük, hogy a korábbi időkre – a szegénység, a tudatlanság, az elnyomás éveire – nem érdemes visszaemlékezni, csupán arra kell büszkének lenniük, ami azóta történt. Mindez döntően meghatározza a regényhősök életét, gondolkodásmódját, múlthoz való viszonyukat. Érdekes vetülete a könyvnek, hogy szembeállítja az ottani szociáldemokráciát és a kommunista diktatúrákat. Ott is, itt is nehéz felfogni, hogy van egy jó és egy rossz kommunizmus: az egyikért a svédek lelkesednek, a másik „embereket kínoz halálra a börtönben, és gyerekeket lő agyon”.

Astrid, Linda édesanyja rendkívül nehéz körülmények között, szegénységben nőtt fel, kislánykorában apja megerőszakolta. Később a szociáldemokráciában és a feminizmusban talál kiutat, büszke anyagi és érzelmi függetlenségére. Meggyőződése azonban hamar elvakultsággá válik, elüldözi maga mellől férjét, majd lányát is – aki osztja a feminizmus bizonyos nézeteit, de képtelen azonosulni anyja vehemens, minden más igazságot kizáró gondolkodásával –, egyedül marad, hetvenes éveire szellemileg leépül, napjait az öregek otthonában tölti.

Az ötvenesztendős Linda tíz évvel fiatalabb élettársa oldalán éli a svéd középosztály egyhangú mindennapjait. Mindketten gyökértelenek, közömbösek múltjuk iránt, mégsem tudnak szabadulni tőle. Jonas valódi apjáról semmit nem tud, anyjáról is csak annyit, hogy alkoholizmusa miatt alkalmatlan volt a gyermeknevelésre, ezért a fiút nevelőszülőknél helyezték el. Royával kialakuló románca során valami átfordul benne, a lány ugyanis – aki iráni bevándorló szülők gyermeke, de egyéves korától Svédországban él – ráébreszti a férfit, hogy a gyökerek mindig fontosak. Ekkor kerül Jonas kezébe anyja levele, amelyből többek között azzal is szembesül, hogy a nő később – számi származása miatt – kényszersterilizáláson esett át. A svéd történelem egyik sötét, szégyenletes fejezetére derül fény, ugyanis a hetvenes évekig több mint hatvanháromezer emberen hajtottak végre műtétet, főként nőkön orvosi, szociális vagy fajhigiéniai indokkal.

Lipcsey regényalakjai nem együtt élnek, csupán egymás mellett. Nem beszélgetnek, de ha mégis rászánják magukat, akkor sem tudnak szót érteni egymással, kerülik a valós problémákat. Linda és Jonas eltávolodik egymástól, kapcsolatuk elszürkül, de a nő visszafordíthatatlanul elhidegül huszonkét éves lányától, Johannától és Alzheimer-kórban szenvedő édesanyjától is. Valamennyien sodródnak, megtörténnek velük az események, mások döntenek helyettük. Amikor Linda egyik üvegszobráról Jonas így nyilatkozik, egyúttal saját magukat is jellemzi: „Mintha valaki szétszaggatná a lelkét, de közben vigyáz rá, hogy szép maradjon.” A fiatal generáció képviselője, Johanna sokszorosan cipeli magával a szülők gondjait, céltalanul, mindenféle perspektíva nélkül téblábol a világban, ráadásul bengáli szerelme halála után elvetél, majd összeomlik, öngyilkosságot kísérel meg, gyakran kábítószerhez nyúl. Keresi a kiutat, de sorozatosan rosszul választ – zavaros alkalmi kapcsolatokba bonyolódik, pénzért idősebb férfiak vágyait elégíti ki, és egyre mélyebbre taszítja magát a tragikus végkifejlet felé.

A külső környezet leírása, a természet képei, az időjárás, a sötét tónusok a szereplők belső világát, lelkiállapotát, a hétköznapok monoton egyformaságát tükrözik: „Kint süt még néha a nap. De bennem már akkora a köd, hogy nemcsak tájékozódni nem tudok, még az orrom hegyénél se látok tovább. Aztán teljesen eltűnik az ősz arany ragyogása. Helyette egyszer csak ott van a szürkeség. A szürkeség, ami tulajdonképpen mindig és mindenhol ott van, csak nyáron kevésbé látszik.” Ezzel szemben az élet elérhetetlen gazdagságát és teljességét szimbolizálja a Linda keze nyomán formálódó, ezer színben csillogó üveggömb, amelyről Jonas találóan megállapítja: „Az az érzésem […], ha megfogom őket, a színek azonnal szertefoszlanak, s kezem a semmibe markol.”

Szürreális elemek szövik át a regényt, amelyek leginkább a címben megjelenő vadnyúlhoz kapcsolódnak. A mű elején Jonas elgázol egy nyulat, de az hamar magához tér, és kissé bizonytalanul továbbhalad. A férfi a titokzatos sárga házig követi, ahol szemtanúja lesz, amint az állat váratlanul bukfencet vet, s a helyén egy Robert nevű figura terem. A nyúl metamorfózisa rávilágít az élet abszurditására: azokra a megmagyarázhatatlan történésekre, amelyek nem illeszthetők bele a világ megszokott rendjébe. A szereplőkkel együtt mi is elbizonytalanodunk, racionális magyarázat helyett csupán az érzékeinkre hagyatkozhatunk, mint Jonas, amikor a tengerparti öltözőkabinból kilépve a vatikáni múzeum hatalmas márványcsarnokában találja magát, s nem tudja eldönteni, álom vagy valóság részese.

A vadnyúl bukfencet vet számos figyelemre méltó szempontot sorakoztat fel, olyan problémákat hoz szóba, mint a családon belüli erőszak, a növekvő munkanélküliség, a génmódosítás, a bevándorlás, azzal összefüggésben a terrorfenyegetettség. A szerző úgy közvetíti nézeteit, hogy az nem tűnik didaktikusnak, véleménye, társadalomkritikája belesimul a regényalakok sorstörténetébe. Bár a szöveg nem mindenütt egyenletesen kidolgozott és azonos igénnyel megformált, a regény végig fenntartja az olvasó érdeklődését a jelenetek (és a nézőpontok) gyors váltakozásával, jó érzékkel továbbgördített cselekményével. A nyomdahibákat látva viszont sajnálatos, hogy a kötet nem esett át alaposabb korrektúrán.

Rövid ideig úgy tűnik, Linda megtalálhatja boldogságát fiatalkori olasz szerelme oldalán. A kissé giccsesnek ható zárókép ugyancsak reményt sejtet, még sincs megnyugtató befejezés. Ekkor is azt érezhetjük, hogy a felragyogó „szivárványszínű fényorgona”árnyalatai éppúgy a semmibe vesznek, mint a csillogó üveggömb színei.

Lipcsey Emőke: A vadnyúl bukfencet vet,Kortárs, 2017.

Megosztás:

Programsorozat

Párbeszédek a valóság sokoldalúságáról

Bővebben

Verseny

Kreatív irodalmi verseny középiskolás csapatok számára

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

A Kortárs novemberi számából ajánljuk

Zsolnai György: Terrakotta magány

Vilcsek Béla: A vers legyen velünk (Turczi István 60 éve)

Sturm István: Kemsei István / 40 év – 40 könyv. Válogatott bírálatok

Csuday Csaba Felülnézet (Kertész Imre: A néző – Feljegyzések 1991–2001)

Bővebben