×

Az öregúr látogatása
Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér
Artzt Tímea
2017 // 07. 07

A regény alapszituációja Dürrenmatt abszurd drámáját idézi – csak nem egy bosszúálló fúria szabadul a vegetációba süllyedt városra, hanem egy valószínűtlenül nyúlánk, álmodozó arisztokrata, aki betegesen érzékeny, zavart, és zavart kelt.

Krasznahorkai legújabb regényének újdonsága nem a cselekmény eredetiségében, hanem a mesterien komponált szereplői megszólalásokban áll. Egy omnipotens elbeszélő vezeti fel a báró hazaérkezésének hírétől felbolydult lakók mikrotörténeteit, spirálisan kapcsolva őket a fő cselekményszálra. A mindent uraló szupernarrátor és a szereplők egyénített belső beszéde összeolvad, akár többoldalas mondatokban árad az élőbeszéd lendületével és könnyedségével. Az egyedi hatást erősítik a sajátos fordulatok, idézetek és a dőltbetűs szavak, amelyek kihangosítják a felidézett párbeszédeket.

A Figyelmeztetés című fejezet avatja be az olvasót a szövegképződés folyamatába egy allegória segítségével. Miként a karmester uralja zenészeit, úgy uralja a mindentudó narrátor a szereplők megszólalásait, így válik hallhatóvá – a fejben a már kész – zenemű. A fejezetcímek (Trrr…; Ram; Pam; Pam; Pam; HMMM; Rí; Rom) is a komponálás és a vezénylés aktusát idézik, ám egyet lapozva, a szövegek élén megjelenik egy konkrét cím is (Kicsinállak, nagyember;Sápadt, túlontúl sápadt; Írt nekem; Eljön, mert azt mondta, hogy eljön stb.), egy fontosnak tűnő tartalmi elemmel. Az alkotás folyamatára mutató, kissé mesterkélt ars poétikus bevezetőt követően erőteljes a cselekményindítás.

A Kicsinállak, nagyember színtere egy „teljesen elvadult, szinte áthatolhatatlan és sorsára hagyott terület”, amelyet a helyiek gúnyosan Csipkebokornak neveznek. Itt él a társadalomból kivonult világhírű mohakutató, s ide jön utána a lánya, hogy a helyi média kereszttüzében elszámoltassa a nagyembert, amiért az nem törődött vele. A nyilvánosság megjelenése lövöldözésbe torkollik, amelyet gyilkosság és embervadászat követ. Mintha egy Guy Ritchie-film képei peregnének Emir Kusturica szarkasztikus humorával. Miközben a földön hagyott, tetszőleges sorrendbe állítható transzparensek szavai (APA TE VAGY; APA VAGY TE) nyelv- és lételméleti kérdésekkel kacérkodnak.

Ez az izgalmas mellékszál nemcsak késlelteti, de ellenpontozza is báró Wenckheim Béla lassú hazatérését. Bár a Tanár úr és ő nem találkoznak, helyzetük és megítélésük hasonló: mindketten kívülállók rendezetlen magánüggyel, akik a figyelem középpontjába kerülnek, és környezetük számára messiásnak tűnnek – végül farkasszemet néznek a halállal.

A regény tele van irodalmi utalásokkal és allúziókkal, sőt ezek keveredésével. Mégis Cervantes fő műve jut legtöbbször eszünkbe. A báró leginkább az érzékenységével és illúzióival küzd. Élete utolsó utazásán ifjúkori szerelmét jön meglátogatni, ám a hatvanhét éves Marikában már nem sikerül meglátnia Mariettát, habár kétszer is találkoznak. Neki is lesz egy zömök, szószátyár, faragatlan, ám a jég hátán is megélő Sanchója, aki Mariettát „Dulcinea der Tobozó”-hoz hasonlítja, és aki saját álnevét illetően is teljes tudatlanságban van: úgy véli, hogy Dante egy híres focista volt. [Azért van benne valami: Dante Bonfim Costa Santos brazil válogatott hátvéd, jelenleg a Nice, korábban a Wolfsburg és a Bayern Munich labdarúgója – a tech. szerk.] A művelt báró ruházza fel a Szolnoki jelzővel, mondván, a Dante név „már nagyon foglalt”. Szolnoki Dantét csupán a nyereségvágy vezérli, habár látja, hogy gazdája „egy rakás szerencsétlenség”. Sápadt, szentimentális, szemlélődő figura, mint Laurence Sterne érzékeny utazója. Képes elérzékenyülni a vonat ablakán áttűnő sivár helyek vagy a síneken álló őzek láttán. Egyszerre kelt szánalmat, tiszteletet és rokonszenvet, míg nyúlánksága miatt karikatúraszerű. Mindentől fél, ám a betegség álcája mögött talál némi menedéket. Megjelenése és lelkialkata teljességgel anakronisztikus, a fogadására kivezényelt emberektől egyenesen visszaretten, s ez abszurd hatást kelt.

A Gyulaként azonosítható kisvárosban rendszerszintű a korrupció. Az értelmiség elmenekül vagy dohos pincében olvasgatja Cicero és Tacitus műveit. A közbeszédet a Blikk határozza meg. Álhírek terjednek, felerősödik a messiásvárás, amely nem terjed túl a gazdasági fellendülésbe vetett hiten. Kirajzolódik a kisvárosi hierarchia, a hajléktalanoktól a rendőrfőnökig vérbeli magyar karakterek sorjáznak elő a rendszerváltás előtti és utáni forgatagból. A társadalomkritikát nem kell nagyítóval keresni.

Báró Wenckheim hazatérése – leszámolás a nosztalgiával, az utálatossá lett „magyar génnel” – felveti az elszámoltatás és az ítélet gondolatát. Sűrűsödnek az apokalipszis jelei, az utcákon sétáló idegenek, a bezárkózás és a félelem. Szürreális gyilkosságok, zavarodott állatcsordák, a gravitáció ellenében ugrándozó varangyos békák – mind a pusztulás hírnökei. Az utolsó robbanás egyetlen túlélője, Hülyegyerek egy „karmester” mozdulatait imitálva ül az omladozó víztorony tetején. Ezzel a mítoszeleggyel zárul a regény tere, s talán az életmű egy szakasza is, egy jól működő, újszerű irodalmi konstrukció keretében.

Az alkotó végül ellenőrzi a leltárt, a – kötet végén álló –Kottatárat, hogy minden megvalósult-e abból, amit tervezett: aFelhasznált, eltűnt anyagok és a Felhasznált, megsemmisült anyagok sorát. Azaz szereplőket, helyszíneket, jeleneteket, motívumokat, köztük „a sátántangót”. S elképzeljük, ahogy sorra kipipálja a tételeket.

A tartalomjegyzékként olvasható Tánclap ugyanakkor folytatást ígér, talán a Csipkebokorból kimenekített Tanár úr szerepeltetésével. „Da capo al fine” – írja Krasznahorkai, vagyis: a zenemű elejét ismételni kell.

Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér, Magvető, 2016.

Pályázat

A Kortárs folyóirat pályázatot hirdet tudományos értékezés készítésére.

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

A Kortárs szeptemberi számából ajánljuk

Tandori Dezső: Tematizálatlan 

Oravecz Imre: Ókontri

Márkus Béla: Röpiratok változatai. Csoóri Sándor a hatalom látóterében, 1. rész

Tanos Márton: A befogadás kínjai. Művészetproblematika Krusovszky Dénes Múzeum, nappal és Múzeum, éjjel című verseiben

Palojtay Kinga: Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér

Bővebben