© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Egy ballonkabátos angyal története
Kántás Balázs: Félkomfortos magánpokol
A Félkomfortos magánpokol képalkotására nem jellemző sem a metafora, sem a hasonlat. Kántás Balázs inkább jellegzetes és sajátos szimbólumokat használ. Tiszta, egyenes, pátosztól mentes beszéd az övé, amire érdemes odafigyelni.
Az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában megjelent Félkomfortos magánpokol már a hetedik kötete a még mindig csak 27 éves szerzőnek. Olyan közéleti verseket olvashatunk a kötetben, amelyekből egy magányos, hontalan lírai én társadalomról alkotott képe rajzolódik ki. Kántás Balázs versnyelvében sem a metafora, sem a hasonlat nem meghatározó eszköz. Tiszta, egyenes beszéd az övé, amire érdemes odafigyelni.
A kötet lírai hőse a polgári létezésmód és a hajléktalanlét határmezsgyéjén egzisztál, perspektívája a kitaszítottaké. Versnyelve leginkább politikus és empirikus, mellyel a rendszerváltozást követő időszakot próbálja meg leírni. Társadalomábrázolása a kocsmai színterek között reked, mégsem marad felszínes, ugyanis önmagát bírálja elsősorban, és ennek fényében mond ítéletet az őt körülvevő társadalomról. Mindennek erős tartóoszlopa a finom irónia.
A kötet címe kétpólusú: a „félkomfortos” szó gúnyossága egyensúlyozza a „magánpokol” közhelyes komorságát. Amit kapunk: közéleties líra, miközben rendkívül személyes és magányos költészet is. A versek központi alakja egy ballonkabátos angyal, aki egyszerre tiszta és meztelen. Meztelenségét egy baljóslatú ballonkabáttal takarja el. Éppen ez a ruhadarab utal a versekben arra, hogy amit először ördöginek hittünk, talán az válik majd a segítőnkké.
A zavaros lelkiállapotú kéregetők és a gyerekeket molesztálók kombinációja a lírai hős, aki „ásványvízben tisztul meg” (Kikelsz). Ez teszi őt a gúny tárgyává, miközben „leszázalékolt kóbor kutyák, körözési listákon szereplő galambok gyűlnek köré, hogy hallgathassák száz forintot sem érő szavait” (Fehér mozdulatokkal).
A furcsa ballonkabátos angyal mellett felbukkan maga a gonosz is, hol jelképekben, hol konkrét helyzetekben. Erre példa az Ereidből néhány sora: „Nem tudom már, a tenyeredből rózsa vagy parlagfű sarjad.” Később a rózsa mint a halál jelképe újra felbukkan: „otthonod ez a kutyaszaros város –: betonba gyökerezett rózsa vagy” (Leszázalékolt ország). Saint-Exupéry démonikus rózsája idéződik meg itt rendkívül finoman.
Erre válaszul jelenik meg később Isten, mint aki eddig nem vette észre, hogyan élnek az emberek, és most megpróbálja felmérni a helyzetet: „Ma valamiféle szakállas, hajléktalan (– ISTEN –) felülvizsgálja a teremtés jegyzőkönyvét” (Ma valamiféle). Ez a „foghíjas száj beszéli el újra országod történetét”, miközben „elektromos vihar jön majd, minden feljegyzést átíró” (Foghíjas). Ez az elektromos vihar egyrészt az ószövetségi tíz csapásra is utalhat, másrészt a 21. század „elektromos viharára”, a Föld mágneses terének átmeneti, nagyarányú és hirtelen megzavarására, amelynek feltételezett okai a Napból kiinduló napszél, illetve a Földön megnövekedett elektromos-mágneses mezők lehetnek.
Majd Isten újabb attribútumai jelennek meg: a tündérek, akikre a huncutság a legjellemzőbb. Kántásnál „narancsillat” helyett „kannásborszag” árad ezeknek a kislányos lényeknek a szájából (A tündérek szájából), akik nem hazudnak tovább, hanem szemünkbe mondják, még ha az nem is olyan kellemes, hogy életünk nem ér semmit, a társadalomnak nem vagyunk hasznos tagjai. Ettől függetlenül egyáltalán nem könnyebbülünk meg, „nem érezzük magunkat élőnek”.
A kötet ars poeticáját tehát a levegőben lógó élet adja, amely a Minimálbéres című versből olvasható ki a legjobban: „A valódi ellenség mindig láthatatlan. Egyszer vágd el az összes biztosítóköteledet és aztán térképezd fel –: a társadalmat.” Ez az egyszer csak a földre hulló lény valójában maga az ember, Isten képmása: „arzénos földbe ásott, bakanccsal megtaposott (angyal) – név vagy” (Arzénos földbe).
Kántás kötete olyan, akár egy lírai napló, melynek minden lapján egy-egy vers olvasható. Minden napra megtalálhatja az ember azt a verset, amely garantáltan depresszióssá teszi, mindamellett, hogy tudni fogja majd: nem lehet komolyan venni, mert „a levegőben orrfacsaró iróniaszag” terjeng. És ne felejtsük el az utolsó, útravalónak szánt jó tanácsot a költőtől: „lépjétek át a testet [a költő testét], aztán rúgjatok be / le –: ti is.”
Kántás Balázs: Félkomfortos magánpokol, Irodalmi Jelen Könyvek, 2013.
A kötet lírai hőse a polgári létezésmód és a hajléktalanlét határmezsgyéjén egzisztál, perspektívája a kitaszítottaké. Versnyelve leginkább politikus és empirikus, mellyel a rendszerváltozást követő időszakot próbálja meg leírni. Társadalomábrázolása a kocsmai színterek között reked, mégsem marad felszínes, ugyanis önmagát bírálja elsősorban, és ennek fényében mond ítéletet az őt körülvevő társadalomról. Mindennek erős tartóoszlopa a finom irónia.
A kötet címe kétpólusú: a „félkomfortos” szó gúnyossága egyensúlyozza a „magánpokol” közhelyes komorságát. Amit kapunk: közéleties líra, miközben rendkívül személyes és magányos költészet is. A versek központi alakja egy ballonkabátos angyal, aki egyszerre tiszta és meztelen. Meztelenségét egy baljóslatú ballonkabáttal takarja el. Éppen ez a ruhadarab utal a versekben arra, hogy amit először ördöginek hittünk, talán az válik majd a segítőnkké.
A zavaros lelkiállapotú kéregetők és a gyerekeket molesztálók kombinációja a lírai hős, aki „ásványvízben tisztul meg” (Kikelsz). Ez teszi őt a gúny tárgyává, miközben „leszázalékolt kóbor kutyák, körözési listákon szereplő galambok gyűlnek köré, hogy hallgathassák száz forintot sem érő szavait” (Fehér mozdulatokkal).
A furcsa ballonkabátos angyal mellett felbukkan maga a gonosz is, hol jelképekben, hol konkrét helyzetekben. Erre példa az Ereidből néhány sora: „Nem tudom már, a tenyeredből rózsa vagy parlagfű sarjad.” Később a rózsa mint a halál jelképe újra felbukkan: „otthonod ez a kutyaszaros város –: betonba gyökerezett rózsa vagy” (Leszázalékolt ország). Saint-Exupéry démonikus rózsája idéződik meg itt rendkívül finoman.
Erre válaszul jelenik meg később Isten, mint aki eddig nem vette észre, hogyan élnek az emberek, és most megpróbálja felmérni a helyzetet: „Ma valamiféle szakállas, hajléktalan (– ISTEN –) felülvizsgálja a teremtés jegyzőkönyvét” (Ma valamiféle). Ez a „foghíjas száj beszéli el újra országod történetét”, miközben „elektromos vihar jön majd, minden feljegyzést átíró” (Foghíjas). Ez az elektromos vihar egyrészt az ószövetségi tíz csapásra is utalhat, másrészt a 21. század „elektromos viharára”, a Föld mágneses terének átmeneti, nagyarányú és hirtelen megzavarására, amelynek feltételezett okai a Napból kiinduló napszél, illetve a Földön megnövekedett elektromos-mágneses mezők lehetnek.
Majd Isten újabb attribútumai jelennek meg: a tündérek, akikre a huncutság a legjellemzőbb. Kántásnál „narancsillat” helyett „kannásborszag” árad ezeknek a kislányos lényeknek a szájából (A tündérek szájából), akik nem hazudnak tovább, hanem szemünkbe mondják, még ha az nem is olyan kellemes, hogy életünk nem ér semmit, a társadalomnak nem vagyunk hasznos tagjai. Ettől függetlenül egyáltalán nem könnyebbülünk meg, „nem érezzük magunkat élőnek”.
A kötet ars poeticáját tehát a levegőben lógó élet adja, amely a Minimálbéres című versből olvasható ki a legjobban: „A valódi ellenség mindig láthatatlan. Egyszer vágd el az összes biztosítóköteledet és aztán térképezd fel –: a társadalmat.” Ez az egyszer csak a földre hulló lény valójában maga az ember, Isten képmása: „arzénos földbe ásott, bakanccsal megtaposott (angyal) – név vagy” (Arzénos földbe).
Kántás kötete olyan, akár egy lírai napló, melynek minden lapján egy-egy vers olvasható. Minden napra megtalálhatja az ember azt a verset, amely garantáltan depresszióssá teszi, mindamellett, hogy tudni fogja majd: nem lehet komolyan venni, mert „a levegőben orrfacsaró iróniaszag” terjeng. És ne felejtsük el az utolsó, útravalónak szánt jó tanácsot a költőtől: „lépjétek át a testet [a költő testét], aztán rúgjatok be / le –: ti is.”
Kántás Balázs: Félkomfortos magánpokol, Irodalmi Jelen Könyvek, 2013.
