×

„A kritikus nem ártatlan”
Deczki Sarolta: Fordított világ
Argejó Éva
2017 // 03. 13

Deczki Sarolta könyvét olvasni olyan élmény, mintha smaragdzöld tengerszemben úszkálnánk, alattunk mélység, a távolban széles horizont. Ám írásait olvasva nem tespesztő nyaralás részesei vagyunk tengerparti lubickolással, sokkal inkább egy kalandos szellemi utazás résztvevői.

A tavaly megjelent Fordított világ immár a szerző harmadik könyve. A Meredek sziklagerincen: Husserl és a válság problémája című második műve filozófiai tanulmányainak összegzése, míg Az érzékiség dicsérete, az 2013-ban megjelent első kötete az érzékiség és a testi létezés tapasztalatainak kérdéseivel foglalkozó írásaiból tartalmaz válogatást. Ez utóbbi címlapján a telefirkált falon a „Mi jár a fejedben?” felirat már megelőlegezi mostani könyvét, melyben az elmúlt öt év kritikáit és tanulmányait gyűjtötte egybe, a testiség után most a szellem birodalmába kalauzolva olvasóit. Azt gondolhatnánk, a könyvkritikák szárazak és unalmasak, hát még így egybegyűjtve. Deczki könyvét kinyitva mégis kicsit Greenaway filmje, a Prospero könyvei idéződik fel, melyben életre kelnek, megelevenednek a lapok, izgalmas világba vonva az olvasót.

A harminchárom írás jelentős része nívós irodalmi jellegű folyóiratokban látott napvilágot (Alföld, Jelenkor, Forrás, Látó, Új Forrás, Műút), de akad közöttük szakfolyóiratban publikált (Irodalomismeret, Aspecto), négy tanulmánya pedig kötetben jelent meg. Különböző műfajú szövegek ezek, melyek között épp úgy találunk verselemzést és könyvkritikát, mint tanulmányt és esszét. Függetlenül a műfajtól, a szerző valamennyi írása egyfajta érték keresésén alapszik, s esetében ez nem pusztán csak esztétikai kategóriát jelent. Deczki Sarolta – tanulmányaiból is következően – igen alapos filozófiai-irodalomtudományi műveltséggel van felvértezve, mindkét területen otthonosan mozog, s szövegei széleskörű műveltségről tanúskodnak. Így nem csodálkozunk, hogy tág filozófiai-szellemtörténeti-művészetelméleti kontextusba helyezett írásaiban rendre bukkanak fel a társadalomtudomány olyan nagyjai, mint Husserl, Heidegger, Levinas, Merleau-Ponty, Foucault, Dilthey, Spengler, Walter Benjamin vagy Georg Simmel. Ám esetében ez a filozófiai eszköztár nem öncélú, miként azt ki is fejti: „...megette az egész filozófiát a fene, ha a hétköznapjaink számára nincs mondanivalója, és ha csak glasszékesztyűben lehet betérni a művészet szent csarnokába, szigorúan csak látogatási időben, vasárnap” – mely kijelentése egyben humorérzékére is rávilágít. Az értékekre fókuszálás azonban nem csak a magaskultúra iránti vonzalmat jelenti számára. A populáris kulturát – bár elismeri, hogy iparszerűen állítja elő a termékeit, és sémákat követ – éppúgy figyelemre méltónak tartja, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint kötetének egyik legjobb írása Rejtő Jenőről.

A Fordított világ tematikus csoportosítással hat fejezetre tagolódik, s a legjellemzőbb cikkek címei adják a fejezetcímeket. Problémaérzékeny szövegeinek több mint felét kortárs magyar irodalmi művekről írt kritikái teszik ki, melyekben az irodalomtörténész nézőpontjából elemzi e műveket, de korántsem szűk látókörű szakbarbár módjára. Ebbe a csoportba sorolhatók a Csak ami kell című fejezet verselemzései (Kemény István, Kántor Péter, Térey János, Kabai Lóránt) és az Olümposz Mucsán fejezet mai magyar írók prózáját (Péterfy Gergely, Závada Pál, Borbély Szilárd, Grecsó Krisztián) elemző írásai. A kortárs szépirodalom mellett a szerző figyelmet fordít olyan rég elfeledett szerzőkre is, mint Körmedi Ferenc, választ keresve arra a kérdésre, hogy itthon miért maradt kvül Körmendi az irodalmi kánonon, emigrációját követően hogy felejthették el olyan gyorsan, amikor külföldön sokak kedvenc írójává vált.

Deczki kritikaírói módszeréről elmondható, hogy fokozatosan bújik bele kiszemelt „áldozatai” bőrébe. Kiindulásként elemzi a könyv címét, a könyvborító tipográfiáját, s ha kép van rajta, azt is. Hosszabb elméleti felvezetését a szerző bemutatása követi, majd az életműbe helyezés és műfaji meghatározás után az elemzés, végül egy személyes hangvételű összegzés-lezárás. Deczki legtöbbször ezt a képletet követi, amikor pedig eltér ettől, akkor jó érzékkel kiválasztja az elemzett mű egy jellemző motívumát, és e köré építi fel kritikáját. Ezen eljárásának szolgál kitünő példájául Péterfy Gergely Kitömött barbár című regénye, melyről az elején elismeri, hogy a kritikusok szétcincálták már, így ő a Kazinczy-család, azon belül is a családfő titkára koncentrálva tárgyalja a regényt. Deczki iróniát sem nélkülöző stílusát leginkább a „gyengéd bíráló” kifejezéssel jellemezhetnénk. Szerzőnk ugyan nem forgatja vitriolban a tollát, a negatív véleményét határozottan kifejti – ám a körmét sohasem ereszti ki, sokkal inkább a pozitívumokkal párhuzamba állítva mutat rá a gyenge pontokra. Így történik ez Grecsó Krisztián vagy Papp Sándor Zsigmond regényírói hibáinak megítélésénél is, de Esterházyt sem kíméli az író Kossuth–Flaubert levelezéséről szóló írását elemezve. Ha Deczki Saroltának valamit is a szemére vetnénk, az a kritikái felvezetésének bő lére eresztése. A kevesebb néha több lenne. Mindent összevetve, ha akadnak is gyengébb írásai – ilyennek mondható például a Cseke Ákos tanulmányát elemző, elnagyolt kritikája, ami talán még elhagyható is lett volna –, kellenek ezek a kivételek, hogy erősítsék a szabályt.

A szépirodalom mellett Deczki másik érdeklődési területéről, a filozófiáról sem feledkezik meg. A Beszél hozzánk fejezet főként eszmetörténeti jellegű írásait és a filozófiai munkákat górcső alá vevő Megszabadulni önmagunktól fejezet tanulmányait is az alapos, kiveséző elemzési stílus jellemzi, kevésbé kímélve a művészetelméleti kérdéseket boncolgató Bárány Tibort, és éles szemű, értő kritikáját adva az Olay Csaba és Ullman Tamás szerzőpáros 20. századi filozófiáról írott könyvének.

Mindezeken túl a szerző érdeklődési körébe tartozik még a magyar szellemtörténet és a német szellemtudomány is. Ha kritikái élvezetes olvasmányok, ugyanez elmondható a Béka a fazékban fejezetben olvasható három tanulmányáról is. Ezirányú érdeklődését áthatja egyfajta múlt iránti vonzalom, s ennek jegyében ír a Monarchia mítoszáról, a hajdani Németország weimarizálódásáról és a kelet-európai életérzésről. Már vers- és regényelemzéseinél is kitapintható volt a tárgyak (Kántor Péter), városok (Térey János), tájak (Tar Sándor) hordozta nosztalgikus érzések iránti érzékenysége, s ez jön át ezen tanulmányain is, idesorolva még a tisztaságmítosz toposzát Szabó Dezső, Wass Albert és Nyírő József egy-egy regényében vizsgáló tanulmányát. És bár rég letűnt korszakokról szólnak ezek az írások, de lehetetlen nem észrevenni a figyelmeztető áthallásokat korunk siralmas szellemi állapotáról. Olyan gondolatok ezek, amelyekből egyre kevesebbet és egyre elhalóbban hallhatunk.

Tudjuk, hogy a szépirodalmi kritikákat egybegyűjtő kötetek sohasem végzik a könyvesbolti toplisták élén. Mégis nagyon jó, hogy ez a könyv megszületett most, amikor a kultúra lassan kezd kihátrálni mögülünk. Jó tudni, hogy kézbe lehet még venni olyan műveket, amelyek értékvilágukkal mértékül szolgálnak, ezzel is segítve egyre bonyolultabbá váló világunkban az eligazodást.

Decki Sarolta: Fordított világ, Műút Könyvek, 2016.

Pályázat

A Kortárs folyóirat pályázatot hirdet tudományos értékezés készítésére.

Bővebben

Pályázat

A Kortárs folyóirat esszépályázatot hirdet Európa, Európa… címmel.

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

A Kortárs július-augusztusi számából ajánljuk

Sajó László Juhász Ferenc sírja 

Vincze Ferenc: Ahová Isten kuporodik

Ambrus Lajos: Kert-ember monológja

Márkus Béla: „...leszek, aki vagyok” – Sütő András életműve körül

Szigethy Gábor: Hol volt, hol nem volt Írószövetség…

Monostori Imre: Ács Margit / Párbaj

Bővebben