A költészet lényegét tekintve normaszegés

Bognár Péter nevére 2011-ben figyelhetett fel a versolvasó közönség, amikor másodikként megkapta a Petri-díjat. A következő évben a Magvető kiadó gondozásában látott napvilágot Bulvár című kötete. Legújabb verseskönyve, A rodológia rövid története ugyancsak izgalmas kísérlet.





Ért némi támadás az említett elismerés miatt, ugyanis néhány évvel korábban már közreadtál egy versfüzetet, az elismerés viszont kötettel nem rendelkező költőknek jár. Mit szóltál ehhez, és hogyan fogadtad a díjat?

Nagyon örültem neki, és rögtön megírtam a kuratóriumnak, hogy nem felelek meg a kiírásban megfogalmazott feltételeknek. A kuratórium azonban úgy döntött, hogy a 2005-ben megjelent és lényegében visszhangtalanul maradt első kötetem ellenére sem változtat eredeti elhatározásán. A támadások, ahogy fogalmazol, megleptek, az az igazság, hogy én addig nem is tudtam, hogy létezik ez a díj, erre kiderült, hogy olyik kolléga embert ölne érte.

Petri költészete mennyire volt számodra meghatározó?

Volt egy időszak, úgy a húszas éveim elején, amikor nagyon szerettem. Tetszett a romantika által kidolgozott poétikai hagyománnyal való tudatos szembefordulása, a testi és lelki téren egyaránt megfigyelhető rossz középpontba állítása. Ezt – vagyis radikalizmusát – a mai napig szeretem. A másik, amit fontosnak találok Petri költészetében, az a humor. A tragikum nála sosem vegytiszta, a megszólaló ritkán merevedik bele a maga teremtette világba, nem abszolutizálja saját nézőpontját.

Rajta kívül kik hatottak rád erősen?

Felsorolni sem tudom a neveket. Válasz helyett inkább két friss könyvélményemről beszélek. Az egyik Nemes Z. Márió A hercegprímás elsírja magát című kötete (ezt a Rodológiában használom is). Gyönyörű, letisztult, végiggondolt világot kap az olvasó, olyan káoszt, hogy hasonlót el se tudott korábban képzelni. De! Ebben a káoszban kiigazodunk, és ezt nagyon élvezzük. Folyamatosan az ember-, az állat- és a növényvilág körvonalainak feloldásával játszik (humor!), de a megbontott világrend fogalmi készletével az emberi psziché mélyrétegeihez képes közel férkőzni. A másik Grecsó Krisztián Megyek utánad című regénye. Kénytelenek vagyunk együtt élni, de az együttélés egyikünknek sem könnyű, meg kell tanulnunk, hogyan kell csinálni. Miközben tanuljuk, hibát hibára halmozunk, és elveszítjük azt a lényt, akik voltunk. Mássá válunk. De a könyv nemcsak azért szuper, mert ezen a folyamaton képes végigvezetni a befogadót (nem kis vállalás pedig!), hanem azért is, mert az elbeszélő lépten-nyomon olyan esetlegességekkel bontja meg az anyagot, amelyek kibillentik az olvasást.A szöveg teherbírása ettől hihetetlenül megnő.

Hogyan telt első versválogatásod közreadása után az a hat-hét év, amíg a díjat megkaptad, és annak folyományaként megjelenhetett Bulvár című köteted?

Elvégeztem az ELTE magyar szakját, aztán ugyanott az Európai és magyar reneszánsz doktori programot, és megírtam a disszertációmat. Közben formálódott egy kötettervem, reggelenként azon dolgoztam.

Hogy érzed, jókor jött ez a lehetőség?

A legjobbkor. A kötet elég jól állt, és semmi ötletem nem volt arra, hogyan tudnám megjelentetni, mivel – sajnos – kevés energiát fordítok a kapcsolati tőke felhalmozására.



Mennyit változott költői megszólalásmódod, nyelvhasználatod, versfelfogásod a korai szövegekhez képest?

Szerintem rengeteget. És folyamatosan változik. De az az igazság, hogy régen olvastam a korábbi szövegeimet, nem merek felelősségteljes választ adni a kérdésedre. Ma már nem igazán érdekel, amit korábban írtam. Ha valaki talál benne használhatót, használja, én viszont örülök, hogy az ott megfogalmazottakkal már nem kell foglalkoznom. Egy dolgot talán mégis kiemelhetek: már a Bulvárban is, a Rodológiában pedig még inkább előtérbe kerültek a metrikai szempontból kötöttebb formák.

Hogyan indultál ki a bulvármédiára jellemző hírekből, a különböző botrányokat, bűneseteket interpretáló szövegekből, s milyen koncepció mentén raktad össze Bulvár című köteted?

A koncepció alapja, azt hiszem, az a nem túl izgalmas felismerés volt, hogy a bulvárhírek tematikája nagy rokonságot mutat a költészet leggyakoribb témáival (születés, halál, szerelem, élet, bűn…). Ez adta az ötletet ahhoz, hogy a hagyományos témák a bulvársajtó nézőpontján keresztül talán újszerű módon közelíthetők meg. A koncepció keretét egy teljesen értelmetlen, kölcsönös bosszúsorozat, illetve az ezt feltárni igyekvő nyomozás szolgáltatja. Minden köznapi, de a köznapiság valójában álca, a karakterekről, a nyelvről, a helyzetekről kiderül, hogy köznapiságukban is képesek a lényegi felmutatására. Legalábbis remélem.

Legújabb verseskönyved címe szintén figyelemfelkeltő: A rodológia rövid története. Hogyan merült fel benned az ötlet, hogy egy áltudományos diskurzust alakíts ki s vezess végig a kötet egészén?

Olvastam egy cikket, ami egy ufológus konferenciáról számolt be. Akkor egy ideje már foglalkoztatott a kérdés, hogy hányféle, egymást egyébként alapjaiban megkérdőjelező világszemlélet vesz körül minket és keveredik bennünk. Kevesen kérdőjelezik meg a modern tudomány eredményeit, mégis számos újság közöl horoszkópot, emelt percdíjas telefonhívással távgyógyítást vásárolhatunk magunknak, vallásokkal és mítoszok utalásrendszereinek segítségével tesszük lakhatóvá az életünket (alapkönyv: Hankiss Elemér: Az emberi kaland). A rodok kutatása jó keretnek tűnt. Egyrészt úgy éreztem, hogy a rodológia történetének elmesélésével az emberi megismerésvágy szépségéről és kudarcairól fogok tudni elmondani valamit, másrészt abban reménykedtem, hogy a kompozíció által a nemzet, a nemzeti emlékezet, az egyén és a nemzet egymáshoz való viszonya, illetőleg ehhez hasonló témák válnak megközelíthetővé.

Eleve ez a koncepció hívta elő a verseket, vagy később, néhány szöveg megszületése után váltak számodra egyértelművé a kapcsolódás lehetőségei?

A koncepció volt kész először, majd a keretet töltöttem fel a szövegekkel. A megszülető versek hatására aztán persze sokat alakult a koncepció.

Mit érdemes tudnunk a rodokról? Mesélnél róluk?

A fikció szerint a rodok valamiféle emlékanyagok, amelyekből a rodarok segítségével vagyunk képesek kinyerni az információt. A nyers információt aztán a rodarok versgeneráló algoritmusai alakítják verses formájú szöveggé. Az emlékanyagok – érdekes módon – elég változatos, olykor meglepően esetleges tartalmakat őriztek meg. A k2 Színház színészeinek segítségével egyébként elkészítettük néhány szöveg vizualizációját, melyek az interneten is megtekinthetők.

Egyik kritikusod, Szűcs Teri írja, hogy a Bulvár szövegei mintha „azzal is kísérleteznének, meddig mehetnek el versként – mit bírnak el a költészetre vonatkozó normáink, mi az, ami belefér, mi az, amit a kortárs irodalom mint intézmény még befogad, »szentesít«”. Mit gondolsz erről? Ezúttal is hasonló volt a szándékod?

Persze, most is ez az egyik tét. Ami, szerintem, természetes. A költő olyan szakmunkás, akinek használható nyelvi struktúrák kidolgozása a feladata. Az a gyakorlat, hogy a nő szépségét rózsához hasonlítjuk, nem öröktől létező és megmásíthatatlan konszenzus, valaki valamikor kitalálta, másoknak megtetszett, elterjedtté vált. De ma már nem sokat jelent, a metafora ereje megkopott, komolyabb sikerek aligha érhetők el segítségével. Kénytelenek vagyunk újítani. Vagyis a költészet lényegét tekintve normaszegés. Az, hogy erre hogyan reagálnak az olvasók, már az ő dolguk.