×

Flamingókkal a hamutálban
INTERJÚ KOMOR ZOLTÁNNAL
Nagypál István
2014 // 05. 12

A debreceni születésű, Nyíregyházán élő Komor Zoltán fiatal kora ellenére már több, hivatalos amerikai publikációval rendelkezik. Művei a bizarro-ban (avagy bizarr szürrealizmus műfaja) íródtak, amely egyre népszerűbb a tengerentúlon. A legújabb könyve, a Flamingos in the Ashtray kapcsán beszélgettem vele, amely az amerikai Burning Bulb kiadónál jelent meg idén.
A debreceni születésű, Nyíregyházán élő Komor Zoltán fiatal kora ellenére már több, hivatalos amerikai publikációval rendelkezik. Művei a bizarro-ban (avagy bizarr szürrealizmus műfaja) íródtak, amely egyre népszerűbb a tengerentúlon. A legújabb könyve, a Flamingos in the Ashtray kapcsán beszélgettem vele, amely az amerikai Burning Bulb kiadónál jelent meg idén.



Legújabb könyved, Flamingos in the Ashtray egy válogatás az amerikai lapokban megjelent novelláidból. A könyv  alcímében említik a 'bizarro' stílust.  Mi ez pontosan?



Mondhatni évek óta 'bizarro fictiont' írok, viszont csak néhány hónapja ismerem meg magát a műfajt. Pontosabban, hogy így hívják. Épp a fordításaimhoz keresgéltem magazinokat az USA-ban, amikor belebotlottam a műfaj központi kiadójába, a már nevében is az egyik kedvenc filmrendezőm, David Lynch előtt tisztelgő Eraserhead Press-be.

A bizarro fiction egy feltörekvő, és (magam is meglepődtem) egyre populárisabb irodalmi műfaj Amerikában. A bizarr szürrealizmust vegyíti a ponyvával, és a legképtelenebb ötletekből épül a cselekmény. Egy bizarro könyvben teljesen hétköznapi dolog, ha menstruálni kezd egy bevásárlóközpont, vagy ha kibelezik a főszereplőt, de az valahogy elfelejt meghalni, és teszi tovább a dolgát, mígnem aztán jóval később, egy váratlan pillanatban holtan esik össze.

A kísérleti szépirodalomtól elsősorban az különbözteti meg, hogy míg az előző inkább a stílusban, a bizarro inkább a cselekményben experimentális, és próbál fogyasztható is maradni, ugyanakkor rendkívül provokatív. Az első ilyen könyv, amit olvastam, a műfaj talán legbefutottabb szerzőjének, kvázi pápájának, Carlton Mellick III-nak a The Baby Jesus Butt Plug című írása volt. Azóta voltaképp bizarro könyvekkel kelek és fekszem. Nekem nagy megtiszteltetés, hogy a Burning Bulb Publishing – a The Big Book of Bizarro antológia kiadója – bizarro-ként definiálta a novelláimat. Végül is azok. Ugyanakkor tudom, sok írásom nem annyira fér meg a kategóriában. Használom például Burroughs szöveg vagdosós cut up technikáját, ami teljes mértékben stíluskísérlet, és cseppet sem teszi fogyaszthatóbbá a szövegeket.



Elmondásod szerint 2011 óta a cut up technikával írod műveidet. Megosztanád velünk a technikával kapcsolatos tapasztalataid?



Valóban szeretem hangoztatni, hogy cut up technikával készülnek, de az igazság az, hogy inkább csak szövegbetétként jelennek meg cut up-ok az írásaimban, hol kisebb, hol nagyobb arányban. Nem igazán sikerült még kizárólag vagdosással olyan irományt kreálnom, ami önmagában megállta volna a helyét. Ha az ember fog egy teligépelt lapot, és felvágja több darabkára, majd másként rendezve összeolvassa a kapott szöveget, kilencven százalékban használhatatlan, fárasztó, értelmetlen szövegfolyamot kap. Ugyanakkor talál benne olyan új szókapcsolatokat, agy-retinába égő képeket, amiket később bármikor felhasználhat az írásaiban. Szerencsére nem kell már ollózgatni, szövegvágó szoftverekkel percek alatt lehet cut up szövegeket gyártani. Az igazi munka az átolvasás, kiválasztás, kontextusba illesztés, kiegészítés.

Ahhoz, hogy egy négy oldalas novellába tíz rövid mondatnyi cut up-ot becsempésszek, gyakran húsz-harminc oldalnyi cut up-ot kell legyártanom és átfutnom. Hogy megéri-e? Szerintem igen, a cut up betétek szétrobbantják a szöveg kereteit, kaput nyit, amin beáramlik az a fajta zsigeri irracionalitás, ami ismerős lehet az álmainkból. A lineáris cselekményt persze megöli. Hullámzásérzetet keltő szöveg jön létre, amiben épphogy megszületik egy-egy látható jelenethullám, máris sziklának csapódik, és permetcseppekre robban. Hasonló a glitch zenei stílushoz, ahol az elektronikus zene vagy eleve gépi hangokból építkezik, vagy gépi hiba hangokba fullad, hogy aztán abból épüljön fel ismét.


Mennyire terjedt ez el Magyarországon?

Amennyire én tudom, semennyire. Hiányoznak a fordítások is. Inkább csak képzőművészeknél láttam, hogy összetépett szövegeket használnak alkotáskor, de ott nem az így létre jövő új textuson, hanem a kompozíción van a hangsúly. Egyébként az utóbbi hónapokban már én se nagyon használtam a cut up-ot. Ez alighanem most a bizarro hatása miatt van így. Illetve azért, mert tudom, később nehéz lesz angolra fordítanom a cut up szövegbetéteket – mostanában már ez is szempont íráskor. De biztos vagyok benne, hogy elő fogom még venni a közeljövőben.

Műveidben gyakran előfordulnak olyan kifejezések – mint a  „tumordzsinn” vagy „kocsonyalegény” –, amelyek akár Weöres egyszavas verseire emlékeztetnek, de kreativitásukban Dalít idézik. Hogyan találod ki őket?



Ezeket leginkább címként használom, mert jól leírják a novella tartalmát, jobban mondva egy központi, furcsa elemre utalnak a történetből. A Tumordzsinnben egy fickó varázslámpát rendel az internetről, de amikor megdörzsöli, egy tüdőrákos férfi mászik elő a lámpából, aki nemhogy a szereplő kívánságait nem teljesíti, de még ápolni is kell. A Kocsonyalegényben egy falusi asszony szeretőt fabrikál magának kocsonyából, a lába között meredező disznókörömmel, minden jól is alakul, amíg büdösödni nem kezd a több napos fickó, akit aztán lapátra kell tenni. Vagy ott van a Szappancsöcsök, amiben néhány fiatal lány melle habzik, és kopik a kupiban, ahogy piszkos férfi kezek markolásszák őket. Az ilyen sztorikhoz szerintem nem is passzolna másféle cím.

Az Amazon oldalán a fülszövegben is megemlítik, hogy az új könyved szövegeit mind te magad fordítottad le. Milyen indítatásból határoztad el, hogy angolul is megjelentesd munkáidat? Hiszen lassan több amerikai lapban olvashatóak műveid, mint a magyar nyelvű megjelenéseid.



Múltkor én is meglepődtem azon, hogy már tényleg több a külföldi megjelenésem, mint a magyar. Pedig sosem terveztem így, csak egyik dolog jött a másikból. Az egész azzal kezdődött, hogy kifogytam a magyarra fordított William S. Burroughs könyvekből. A Katalizátor kezdte el kiadni az utolsó nagy trilógiáját. Miután elolvastam többször is A vörös éjszaka városait és a Halott utak vidékét, alig vártam, hogy kijöjjön a harmadik könyv, a The Western Lands. De nem jött. Írtam a kiadónak, azt felelték, nem valószínű, hogy a közeljövőben napvilágot lát, mert nem generált túl nagy forgalmat az előző kettő sem. Tudtam, hogy nem maradhatok Burroughs könyvek nélkül, kizárt dolog. Ezért rendeltem egyet egy angliai antikváriumból. Nem voltam ugyan perfekt angolból, de gondoltam, csak megbirkózom vele. A következő hónapokban pedig már azon kaptam magam, hogy szinte csak angol könyveket olvasok. Ezzel akaratlanul is helyre ráztam az angol tudásom.

A Katapulton, ahol főszerkesztő vagyok, van egy amerikai zeneszerzőnk, Michael Chocholak. Többször közöltük már az experimentális zenéit, és sokat levelezgettem vele. Nagyon szerettem volna mutatni már egy saját írást neki, hiszen voltaképp ő nem is tudta akkoriban, miféle szövegek társaságában szerepelnek a zenéi. Az első fordítás voltaképp csak azért készült, hogy neki megmutassam az egyik szövegemet. Utána merült fel a magazinos megjelenés ötlete. Elég vad gondolatnak tűnt akkor. De amikor a magazin elfogadta az írásomat, nagyjából egy éve, felbátorodtam. Azóta azt hiszem, tizenhat fogadta el közlésre az írásaimat. A legnagyobb megtiszteltetés, hogy van köztük egy olyan is, amiben korábban Burroughs is publikált.

5. A Katapult kortárs alkotói kör főszerkesztője vagy. Miben más a többi online működő irodalmi fórumtól?



Kicsik vagyunk, de lelkesek. Nem járunk slam poetry estekre, olyankor inkább otthon maradunk újra nézni Jodorowsky valamelyik filmjét. Úgy hisszük, Légrádi György Attila Kartonhal című kötete, vagy Voyti Attila Trilógiája, esetleg Gosztola Gábor Beköttetett az elménk kötete külön-külön is bármikor kenterbe veri Varró Dani bármelyik könyvét, ha pedig egymás mellé tesszük e három kiadványt, szuperfegyvert kapunk, amivel még az antikrisztus koponyáját is meg lehet sütni. Az a gondolat sem áll messze tőlünk, hogy Tzara addig volt igazán érdekes, amíg rá nem jött, hogy ő mégis inkább a klasszikus versformákkal szeretne foglalkozni.

Hogyan jött létre ez a műhely?

A Katapultot ketten alapítottuk Apagyi Ferivel egy pesti kocsmában, egy irodalmi rendezvény után 2010-ben, ahol ő díjazott volt, én pedig zsűri. Sok a közös bennünk. Mind a ketten nagy rajongói vagyunk a kísérleti filmeknek és szövegeknek. Miután végighallgattunk jó pár, a mi fülünk ízének kissé avitt, rímes költeményt a rendezvényen, eszünkbe jutott, jó lenne egy olyan internetes portál, ahol csak kísérletezőbb, posztmodern, neoavantgárd, szürreálisabb szövegek kapnának helyet, amolyan gyűjtőoldalszerűen. Hátha akad még egy-két fej, aki ezekre nyitott, és unja már összeszemezgetni őket a vegyes kínálatú portálokról, ahol általában a sok között akad egy-egy ilyen stílusú. A dolgot megfejeltük még az experimentális zenei és az absztrakt festészeti rovattal. Emlékeim szerint az egyik első olvasó rögtön kész agybajként definiálta az oldalt. Szóval lehet, hogy ez különböztet meg minket a többi portáltól, és pont ezért ajánlanám mások számára is – nálunk minőségi kész agybaj kapható. Persze döntse el mindenki magának, az-e vagy sem.

Korábban írtál verseket is. A jövőben szeretnél még írni, vagy már letettél róla?



Én már beláttam, hogy nem vagyok költő. Ismerem a határaimat, a „verseim” is inkább prózák. Ráadásul olyan sok remek költőt van szerencsém személyesen is ismerni, hogy véteknek érezném magamra aggatni ezt a címkét. Azért kedvtelésből írogatok versszerűségeket is, de nem ölök bele túl sok energiát.

Dolgozol jelenleg újabb projekten? Mit várhatunk tőled a Flamingók után?



Nem tudom, még több agybajt. Most fejeződött be két másik projectem is. Az utóbbi egy évben szürrealista western történeteket írtam, ebből összeállt már egy kötetnyi. A címe Dögnyugat, valószínűleg megkérem a Magyar Elektronikus Könyvtárt, hogy tegyék elérhetővé az interneten, mint ahogy az előző kötetekkel is tettem. Esetleg kihasználom a külföldi Createspace POD szolgáltatását, és ha valaki feltétlen szükségét érzi, hogy meglegyen nyomtatásban a dolog, rendelhet magának egy példányt… Amerikából. Ami afféle vicces gesztus lenne, tekintve, hogy a magyar nyelvű kötet voltaképp az USA-ról szól, miért ne jöjjön akkor onnan. De kiadót nem keresek hozzá.

A másik frissen befejezett project egy közös sci-fi történet a Katapult egy másik alkotójával, Tépő Donáttal, a címe Mutánsfilé. Tőlem távol áll a sci-fi, de Donáttól nem. Neki a vérében van a Palahniuk-féle társadalomkritika is, én pedig elsősorban a szürrealista ötleteket dobtam a közös levesbe, egész érdekes kis kotyvalék lett így, és rendkívül élveztem a közös írást. Egyébként pedig folytatom, amit eddig is csináltam. Évek óta szürrealista prózát írok, és évek múlva is azt fogok szerintem. Mondhatjuk tehát, hogy nem vagyok egy fejlődőképes egyén. Inkább nem kísérleteznék a realizmussal.

Megosztás:

Verseny

Kreatív irodalmi verseny középiskolás csapatok számára

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs decemberi száma

Bővebben