Mi van, ha a néző hal bele az unalomba?

Műfaj

A temetésem szervezem tipikusan az a film, amelyet nem lehet besorolni sem a szerzői, sem a közönségfilm kategóriába. Ahhoz túl jó, hogy közönségfilmmé, de ahhoz túl gyenge, hogy szerzői filmmé váljék. Mert oké, ott van benne az az abszurd ötlet, hogy egy az élettől elvonult pacák a temetését szervezi, amelyen még élve részt akar venni. Ez elég lenne ahhoz, hogy a mozi vicces legyen, és ahhoz is, hogy kellően drámaivá, meghatóvá váljon. Sőt, az a tény, hogy a film igaz történet alapján készült, szintén nagyban csigázhatja az érdeklődésünket. A film azonban lassú, sőt még annál is lassabb csordogálásával teljesen érdektelenné válik. Mindemellett nem kellenek pengeéles kritikusi képességek a következő megállapításhoz sem: a film túl mulatságos ahhoz, hogy drámának, de túlságosan mély ahhoz, hogy vígjátéknak tekintsük. Az olyan filmek és dolgok pedig, amelyekre már nem találunk minőségbeli és minősítési kategóriát, rendre a minősíthetetlenség padja alá esnek.

Dramaturgia és színészi játék

Mint fentebb említettem, olyan hihetetlenül komótosan mendegél a film, hogy a vége miatt sem éri meg végigülni. Mert garantáltan lélegzetakasztó az, ahogy Felix Bush (Robert Duvall) a saját halotti torán bejelenti a szörnyűséget, amelynek terhét negyven éven keresztül cipelte magával. Színészi játékával magasra teszi a mércét, karaktere jól felépített, a kezdéstől a befejezésig. A film elején még éreződik rajta a negyven évig tartó remeteségnek dohossága, amely majd a mozi vége felé a szemünk láttára oldódik fel, persze csak igen lassan.

A befejezés is nagyon jól működik: a film csúcspontján a tömeg nem meghatódva fogadja Bush felszólalását, hanem teljesen semlegesen, mert őket az egész halotti torból csak a parti érdekli: a komikus játéktér behozatalával ilyen módon ellenpontozódik a pátosz mélysége. Bill Murray a temetésszervező szerepében jól hozza a hátulról somfordáló, a mindenben pénzt látó karaktert, mindezzel emelve a film színvonalán, de sajnos még ez sem elég ahhoz, hogy a munka egy jól működő egységgé álljon össze. Hiába próbálja Aaron Schneider rendező végig az elhallgatás mégoly nagyszerű alakzatával cizelláltan munkálni meg filmjét, az sajna sokszor a csend álmosító unalmába csap át. Az egységet olyan tényezők döccentik meg, mint Buddy (Lucas Black) esetlen karaktere, vagy a képi megvalósítás esetlegessége.

Felold(oz)ások

A feloldozás légköre ugyan döbbenetesen feszült a film végén, amikor is a főhős gyónásával saját temetésén éri el végre a várva várt lelki nyugalmat. A nézőnek meg még akár potyoghat is a könnye eme megható záráson, de ez visszamenőleg sem csinál a filmből minőségi műalkotást. Gyanítom, nem véletlenül késett három évet a hazai bemutató. És ha már a jó öreg Bush feloldódott, akkor én is feloldozok mindenkit a gyötrő kételyektől – ha valakiben esetleg a fentiek alapján mégis felmerülne a bizonytalanság a film megtekintését illetően: minden bizonnyal van jobb választás is.

A temetésem szervezem (Get Low)
Rendezte: Aaron Schneider
Színes, feliratos, amerikai–német–lengyel filmdráma, 2009.