Szépen csillog, de fájóan üres

Tom Hooper, aki A király beszédével tarolt a 2010-es Oscar-gálán, most nekiveselkedett egy újabb kosztümös, megtörtént eseményeken alapuló kirakatfilmnek. Megnyert két felkapott színészt a főszerepekre, és belecsapott a genderőrületbe. Einar Wegener átalakulása Lili Elbévé valóban mozivászonért kiáltó történet, de A dán lány gyenge, etikátlan film: a transzneműség témája olcsó eszközzé lesz a szépelgés és a néző megríkatásának oltárán.



Tom Hooper legújabb alkotása, A dán lány a kirakatfilm mintapéldánya: szépen csillog, jól mutat, de fájóan üres. Potenciál bőven van a történetben, és a téma aktualitása is megkérdőjelezhetetlen, amikor Caitlyn Jenner átalakulásától hangos a populáris média. A dán lány is egy átalakulástörténet: Einar Wegener sikeres tájképfestő az 1920-as évek Koppenhágájában, boldog házasságban él a gyönyörű, kevésbé sikeres festőnővel, Gerda Wegenerrel. Egy nap Gerda, aki egy balerina portréján dolgozik, modell hiányában férjét kéri meg, hogy bújjon tüllszoknyába, és üljön modellt számára. Ez felébreszti Einarban a szunnyadó nőt, és megszületik Lili. A jelenet olyan heroikusnak igyekszik ábrázolni a pillanatot, hogy már-már azt hisszük, újabb képregény-feldolgozást látunk, és Lili latexgúnyában felveszi majd a harcot a gonosszal az éj leple alatt, míg nappal Einarként éli a bohém művészek életét. Végül a férfitestbe zárt nő és a szerető feleség küzdelmei kerülnek a középpontba. Az alapanyag ígéretes, a film viszont mindössze izzadságszagú melodrámává kerekedik.



Hooper ugyan azokhoz a jól bevált eszközökhöz nyúl, mint két korábbi filmjében, A király beszédében és A nyomorultakban. Precízen megtervezett jelenetek követik egymást, lenyűgöző kosztümök, ismert színészek és autentikus díszletek töltik meg a játékteret. A sminkesek, jelmez-és díszlettervezők hibátlan, szemkápráztató munkája a film legnagyobb erőssége, kiegészülve a gyönyörű fényképezéssel. Koppenhága és Párizs lehengerlő eleganciával jelenik meg a vásznon. Hooper precizitása viszont kifejezetten idegesítő, és a film kárára van: leginkább annak a kisdiáknak az igyekezetéhez hasonló, aki szóról szóra bemagolta a leckét, hogy aztán gépiesen darálja le feleletét a tanár néninek dicséret reményében. A rendezőnek kiforrott elképzelése van arról, hogy közönsége mit akar hallani, és ezt is önti mozgóképbe. A dán lány nemhogy semmi újat nem mond a transzszexualitásról, az ehhez kapcsolódó küzdelmekről és társadalmi kérdésekről, még arra is képtelen, hogy egy hiteles, személyes történetet adjon vissza. A melodráma minden klasszikus elemét felvonultatja, az összes fordulat fájdalmasan kiszámítható, amitől vontatott és unalmas lesz. Mindeközben kínos, üresen csengő klisék záporoznak a látványosan akaró színészek szájából. Gerda és Einar/Lili párbeszédei kínzóan sziruposak a film nyitányában, de Einar gyerekkori legjobb barátjának és Lili első románcának, Hansnak a felbukkanásával sikerül a filmbe csempészni pár olyan dialógust is, melyek annyira csapnivalóak, hogy az már valóban művészet. A két főszereplő, Eddie Redmayne és Alicia Vikander stabil alakítást hoznak, bár Redmayne mesterkélt marad megannyi jelenetben, főleg Liliként. Így Vikanderé igazán ez a film, ami részben abból is ered, hogy Gerda karaktere árnyaltabban van megírva, mint Einaré/Lilié.



Mindezek ellenére A dán lány még nem feltétlenül lenne rossz film: mondhatnánk, hogy nem akar sokat, csak egy szépen megkonstruált, széles körben fogyasztható mozi lenni, ami felhívja a figyelmet egy társadalmi jelenségre. Csakhogy a témáról merészebb és emberibb hangvételű filmek készültek a közelmúltban. A 2012-es Laurence Anyways című Xavier Dolan-film története kísértetiesen hasonlít A dán lányéra, azzal a különbséggel, hogy az a ’90-es években játszódik, és sokkal ügyesebben kezeli a transzszexualitás témáját. Hús-vér figurákat vonultat fel, és legfőképp nem valami érzelmeket kizsaroló, cirkuszi látványosságnak állítja be a transzszexualitást, ami csak a szép ruhák utáni vágyakozásban merül ki, hanem természetes jelenségnek mutatja, ami a társadalom defektes beidegződései miatt válik megpróbáltatássá. A nemrégiben a magyar mozikban is bemutatott Tangerine ennél is életszagúbban beszél a témáról, miközben a főszerepekben transzszexuális színészeket láthatunk. Ezekkel a filmekkel szemben A dán lány hamis marad, amikor Einar tükrök között próbálja testét nőiesebbé idomítani, vagy szenvedélyesen sifonokba markol. Hiába az átalakuló, kettős test, illetve az ugyanilyen természeti képek közötti ügyesen meghúzott és még ügyesebben fényképezett párhuzam: Lili karaktere papírmasé marad. Csak ront a helyzeten a drámai aláfestő zene, ami végig igyekszik tudatosítani a nézőben, mennyire szomorú is a történet. Didaktikus, olcsó megoldás ez, ami a könnycsatornákra szeretne hatni. Bár a film Einar Wegener/Lili Elbe, az egyik első nemváltoztató műtéten átesett személy története lenne, a film végébe zsúfolt tényleges, fizikai átalakulás nyomtalanul múlik el, a befejezés összecsapott, közhelyes. A dán lányt felszínessége, kongó üressége, a transzszexualitás jelenségét kizsákmányoló attitűdje kifejezetten ízléstelen, gyenge, unalmas filmmé teszi. Kár érte.



Pont: 3,5/10

A dán lány

Színes, magyarul beszélő, amerikai-angol életrajzi dráma, 120 perc, 2015

Rendező: Tom Hooper

Forgatókönyvíró: Lucinda Coxon, David Ebershoff regénye alapján

Operatőr: Danny Cohen

Zeneszerző: Alexandre Desplat

Szereplők: Eddie Redmayne (Einar Wegener/Lili Elbe), Alicia Vikander (Gerda Wegener), Matthias Schoenaerts (Hans Axgil), Ben Whishaw (Henrik), Amber Heard (Ulla), Sebastian Koch (Warnekros)

Bemutató: 2016. január 28. (Forgalmazó: UIP-Duna Film)