×

Cyberpunk-örökség
Denis Villeneuve: Szárnyas fejvadász 2049
Szabó Ádám
2017 // 10. 09

Jóval több, mint bőrlehúzás – az 1982-es Szárnyas fejvadász második felvonása látványosan elkerüli, hogy a nagyzoló folytatások csapdájába essen: a saját útját járva desztillálja és újragondolja a korábbi film erényeit.

Nyomatékosan egzisztencialista, a humán szférát centrumba állító második rész született – ahogy Ridley Scott harmincöt évvel ezelőtt nemcsak egy szolgaian hű Philip K. Dick-adaptációmatériát látott az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? című regényben, hanem személyes átiratot, úgy Denis Villeneuve is bátran vet fel ontológiai dilemmákat. Sztorija voltaképpen egy csodálatosan kontúrozott megváltástörténet: látszólag ismét a replikánsok géptestében szunnyadó lélek előbukkanásáról szól a mese, ám ezt egy nagyszerű, roppant finoman és nagy műgonddal felvezetett csavar árnyalja.

A Szárnyas fejvadász 2049 – némileg a nyáron robbant Dunkirkre emlékeztetve – reduktív mű: egyszemélyes fejlődésdarabként véletlenül sem fullad grandiózus látványpornóba, sokkal inkább visszafogott eszközöket használó szerzői sequel. K., a replikánsokat öldöklő gépember sorsa számos gondolatot vet fel: a saját fajtáját irtó főalak belső konfliktussal küzdő, önmegvető és saját magát eláruló individuum, amolyan noir-antihős. A film elején egy elvtelen, parancsra cselekvő, üresen lézengő senki vész el a darabjaira hulló Los Angeles disztópiájában, a végén egy jóval humánusabb, mások életét önzetlenül akár a sajátja elé helyező, ténylegesen cselekvő karakterként ér révbe. Briliáns pillanatfelvételek örökítik meg K. magányát, amit hologramként létező prostibarátnője, Joi tud csak némileg enyhíteni. A jelenet, amelyben a pókerarccal is élettörténetet mesélő, minimalista eszköztárú Ryan Gosling rezzenéstelenül fogadja az epekedően pillantó, csábító ajkú szimulákrum-szerető simogatásait, tengernyi fájdalomról, elfojtott tragédiáról árulkodik. Hasonlóan beszédes az a szcéna, amelyben a holografikus lány (aki egyébként közeli rokona a Spike Jonze-féle A nő mesterséges intelligenciájának) az esőben ázik. A természet csodájaként éli meg a rá hulló cseppeket, miközben arcjátéka az emberi érzelmek iránti beteljesíthetetlen vágyát mutatja. Ugyancsak árulkodó K. dühkitörése, összeomlás-epizódja a memóriaolvasáskor: a replikáns zsaru – aki legfeljebb pótlékként kapja a Joe becenevet, ám valójában csak gyári számként van nyilvántartva – immár a film egy újabb gócpontjával szembesül.

A Szárnyas fejvadász 2049 ugyanis az emlékek emberformáló szerepéről is tudósít, hovatovább részben ez adja a velejét. A film tézise szerint életbevágó, miképp dolgozható fel a múlt, a régi traumák hogyan oldódhatnak fel a jelenben, átalakulhatnak-e egyáltalán. Villeneuve sci-fije továbbgöngyölíti azokat a kérdéseket („Emberré lehet-e egy gép?”, „Mit keresek a világon?”, „Ki vagyok én és hová tartok?”), amelyek már 1982-ben terítékre kerültek. Közben újabb evolúciós ciklusba érünk: 2019 után 2049 androidjainak már nemcsak az értelme pislákol, hanem gyakorlatiasakká is váltak. Forradalmárok, apák és gyermekek, akik új nemzedékeket hívnak életre, röviden az élet felfedezése helyett most már az élet valódi megélése, a robottestbe zárt személyek újabb humanizálódása van napirenden. Soft sci-fiként sóz oda a második rész, csakúgy, mint az első, vagyis az ember önfelfedezése a lényeg szemben a hard sci-fik technológiai ridegségével. Persze a cselekmény épp azt közli, hogy ez a felfedezőút nem akadálymentes – míg a Szárnyas fejvadász Tyrellje csupán félreértett, tévedéséért lakoló „őrült tudós”, addig az itteni Niander Wallace, akit Jared Leto riasztó visszafogottsággal kelt életre, sima beszédű, manipulatív, igazán ördögi teremtőfigura. Ilyen környezetben igazán hangsúlyos az emberség kivívása: a roncstelepek birodalmában, a feszélyező fémes szürkeségben, ahol a felettes hatalom fiatal, ébredező replikánsok ártatlanságát tiporja el, az idősebbeket lemészároltatja, netán száműzetésbe taszítja és magányra ítéli.

Villeneuve azonban látja a fényt az alagút végén. Rick Deckard színrelépésével K. rálel saját hasonmására, ezzel üres napjait cél tölti ki: ketten válnak az emberség fáklyavivőivé, egy kiszolgált veterán és egy énkereső fiatal. Rajtuk keresztül bomlik ki a csavar, a sztori megváltásperspektívája, miattuk lesz a film noir-ikonográfiájú, veszteséget érzékeltető darab helyett aktivitást sugalló sci-fi thriller. Gyakran előfordul, hogy egy eredeti brand-cím után mélyebb rétegekkel hitegető, de valójában bántóan felszínes folytatást kapunk (Mátrix: Forradalmak, Tron: Örökség, A függetlenség napja: Feltámadás), de a Szárnyas fejvadász 2049 elkerüli ezt az utat, atipikus blockbusterként érvényesül. Meditatív atmoszférája, lassan kibontakozó 163 perce rendkívüli alázattal ad keretet a filozófiai témák kivesézésének, Hans Zimmer és Benjamin Wallfisch új világba transzportáló taktusai bölcsen zárójelbe rakják a megafilmek városromboló rutinját, hogy tényleg értékes gondolatok szülessenek. Roger Deakins vizuális orgiája maga a nagybetűs Hipnózis: a komótosan sikló, nagytotálokat és közeliket egyaránt hitelesen megragadó felvevőgép káprázatos képekben mesél, de egy pillanatra sem felejti el a karaktereket – így dédelgetve az embert, annak valamennyi kínját és egy szebb jövőbe vetett reményeit.

A remény bizonyítéka a zárókép: miután hőseink hátrahagyták ellenfeleiket, megindító hóesés, a szomorúságot bimbózó örömre cserélő mosoly vágóképei jönnek. Talán még a romokban heverő negatív jövőt sem érdemes gyászolni – Denis Villeneuve gondoskodik róla, hogy ez a halvány, melankóliába csepegtetett optimizmus fiziológiai erővel hasson. A kanadai rendező az Érkezés után másodszor mond le az emocionális ridegségről a plasztikus érzelemvilág vagy – ha akarjuk – a költői realizmus javára.

Pontszám: 10/10

Szárnyas fejvadász 2049 ( Blade Runner 2049 )
Színes, szinkronizált amerikai-brit-kanadai sci-fi, 2017, 163 perc
Rendezte: Denis Villeneuve
Írta: Hampton Fancher, Michael Green
Operatőr: Roger Deakins
Szereplők: Ryan Gosling, Harrison Ford, Ana de Armas, Jared Leto, Sylvia Hoeks
Bemutató dátuma: 2017. október 5. (Forgalmazza: InterCom)

Megosztás:

Programsorozat

Párbeszédek a valóság sokoldalúságáról

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

A Kortárs októberi számából ajánljuk

Markó Béla: Sebhely

Apró István: Kertek, borok, emberek

Soltész Márton: Debreceni Georgikon. Közelítések Szabó magda Abigél című regényéhez

Dr. Pető Zsolt Csaba: Fodor Ákos / Zaj-szünet

Bővebben