• Napjaink ötvenes évei

    George Clooney: Suburbicon

    2017.10.26 — Szerző: Szabó G. Ádám

    Noha a Coen fivérek még 1986-ban vetették papírra a Suburbicon forgatókönyvét, a film nem is lehetne aktuálisabb. A vitriolos társadalomkritika nemcsak a hat dekáddal ezelőtti Egyesült Államokat, hanem a mait is célba veszi.

  • Napjaink ötvenes évei

    „Tegyük újra naggyá Amerikát!” Reményekkel kecsegtető célkitűzésnek hangzik Donald Trump jelszava, ám valójában üres lózung, amely mögött fölsejlik egy szorongó, kétes indulatokkal terhes hatalmi masinéria – legalábbis ezt a kórismét mondja tollba száz percben George Clooney új rendezése, a Suburbicon. Az USA jelenlegi elnökének szavai nemcsak a Fehér Házban, hanem a külvárosok fehér léckerítésein belül, a gondozott háztartásokban is kísértenek.

    Persze a kertvárosi szatírát régen feltalálták, majd számos árnyalattal gazdagították más auteurök (gondoljunk csak az ugyancsak 1986-ban fogant, David Lynch-féle Kék bársonyra), és ez nem is hozza előnybe a Suburbicont. Egy tekintetben azonban van aktuális mondandója, még ha az nem is a legforradalmibb: az ötvenes évekről szól, de leginkább napjaink álságos Amerikájának oszt ki hatalmasan csattanó taslit. Mintha a Trumpot hatalomra segítő mentalitás megtestesítői lennének a joviálisnak tűnő polgárok – rögtön a nyitányban a mosolyrutinnal leveleket osztogató postás arcára fagy a vigyor, amikor a takaros otthon ajtaját egy színes bőrű asszony nyitja ki. Vezérfogalom a szerepjátszás: a Suburbicon legtöbb figurája hazugságok mögé bújik, örömódát zeng a csodálatos kertvárosi utópiáról, miközben mézes-mázos szavaik alig leplezik kirekesztő attitűdjüket. A családapa dolgosnak látszó, ám valójában vasszigorú minizsarnok, a feleségnek a konyhában a helye, lehetőleg otthonkába bújva, a gyerekbe pedig óriási bűntudatot plántálnak megfélemlítéssel, hamis fegyelemetikával, elfojtással.

    Napjaink ötvenes évei

    Senki nem szimpatikus – és amikor baj történik, a hirtelen kitörő konfliktus csak felszínre hozza a régen szőnyeg alá söpört szennyet. Home invasion thrillerként indul a film – olykor vígjátékba torkollik a cselekmény, ám a humor éjfekete és nyomorúságos –, végül nyomatékos társadalomszatíraként zárul. Clooney több karakter vesszőfutásán keresztül számol be a vakvágányon száguldó városka miniapokalipsziséről. A Matt Damon által játszott fenyegetett nyárspolgár eleinte áldozatnak tűnik, majd apránként feltárulnak galád indítékai, hogy aztán bármire képes gazemberként szerepeljen le. A Julianne Moore-féle asszonyka ugyancsak csontvázat rejteget a szekrényében. A bűnügy felderítésére érkező, Oscar Isaac alakította biztosítási nyomozó korrupciójáról, valamint önzéséről is gyorsan lehull a lepel (a figura ízig-vérig Coen-archetípus, leginkább Az ember, aki ott se volt Tolliveréhez hasonlít). És ne felejtsük el Nickyt, az atrocitások közepette cseperedő, veszélyeztetett jövőjű gyereket, akit Noah Jupe nagyszerűen kelt életre. A figurák csak látszólag önszervező, problémamegoldó karakterek, legfeljebb pillanatokra képesek a kezükbe venni az irányítást – félelmetes énközpontúságuk miatt passzív senkiként bőgnek le. Olyan álbirodalmat mutat be a Suburbicon, amelynek lakói csak papolnak a toleranciáról, ám zűr esetén a nemrég az utcába költözött afroamerikai család felé rázzák az öklüket veszettül, holott épp nekik kellene magukba szállniuk – dühöngésük ugyanis veszedelmes túlkompenzálás, amellyel saját fekélyüket kendőzik el.

    Az agresszió végül fargói méreteket ölt: a Suburbicon jóval inkább a tévedések komédiájába forduló havas kisvárosi krimi, semmint hogy Az ember, aki ott se volt fekete-fehér, riasztó ecsetvonásokkal skiccelt, egzisztencialista noir-karakterdrámája előtt rója le tiszteletköreit. Számos jelenetnél garantált a térdcsapkodás, hogy aztán a nagy móka visszájára forduljon, és máris egy szuburbán infernóban érezzük magunkat – ilyen a biztosítási ügynök és az apuka asztali tekintélyvitája mérgezett itallal, szúrós tekintetek párbajával, halálsikollyal. Nincsenek biztos orientációs pontok, egyszer a nagynéni tör ifjú unokaöccse életére, a következő pillanatban az apa válik gyilkosságtól sem visszarettenő anyagias senkivé – minden humoros betétre jut egy hátba döfött kés vagy egy hirtelen erőszakkitörés. Clooney értelmezésében ide vezet a leginkább csak pénzt maguknak akarók szánalmas tragikomédiája, az őszintétlenség akasztófahumorú freskója. Abszolút mindegy, mennyire űz valaki tisztes foglalkozást, netán valóban utolsó zsivány-e, nincsenek státuszok, választóvonalak, ha kizárólag önös érdekek vezetik az embert. Remény nem csillan fel, vagy ha mégis, rövid időre. A Suburbicon szerint az őszinteség, a barátság, a tiszta, el nem árult, bizalmon nyugvó kapcsolatok vezethetnek ki a pöcegödörből, és nem véletlen, hogy a film a legfiatalabb generációt nevezi meg a szebb jövő letéteményesének a halvány reményt adó záróképen. Mert a korábbi események finoman szólva is gyászosak: rasszizmus, előítélet vár kitörésre a legtöbb házban, miközben kifelé optimizmust sugároznak a szereplők.

    Napjaink ötvenes évei

    A film az ötvenes években játszódik, a történet első csírái a nyolcvanas években sarjadtak, a végső forma 2017-ben alakult ki: három különböző évtized, három republikánus-konzervatív időszak Eisenhowerrel, Reagannel és Trumppal – a párhuzamok nyilvánvalóak. A Suburbicon fősodorbeli keretek között, zsánerfricskaként érvényesül, de bármennyire is iparkodik, némileg steril, bátortalan, híján van az egyéni hangnak, és erényei dacára előbb juttatja az eszünkbe az Egy veszedelmes elme vallomásai nyomorúságos bérgyilkos- és spionszatíráját, mint a hamisítatlan coeni fekete komédiákat.

    Pontszám: 7/10

    Suburbicon
    Színes, feliratos amerikai bűnügyi vígjáték, 2017, 105 perc
    Rendezte: George Clooney
    Írta: Joel Coen, Ethan Coen, George Clooney, Grant Heslov
    Operatőr: Robert Elswit
    Szereplők: Matt Damon, Julianne Moore, Noah Jupe, Oscar Isaac, Glenn Fleshler
    Bemutató dátuma: 2017. október 26. (Forgalmazza: Cinetel Kft.)


  • További cikkek