×

„Tarr Bélát szívesen elástam volna”
Interjú Lichter Péterrel és Máté Borival
Soós Tamás
2018 // 07. 16

Pszichedelikus Hamlet-filmet csináltak úgy, hogy a földben rohasztották klasszikus akciómozik és elborult művészfilmek szalagjait. De hogy jön a Terminátor Shakespeare-hez? És a Rémálom az Elm utcában a dadához? És mire készülnek Mácsai Pállal? A kísérleti filmezés műhelytitkairól mesélt Lichter Péter és Máté Bori.

Beszéljünk először a rohasztásról. Elásott Hamlet-filmetek, a The Rub az elmúlás, az enyészet körül forog, vagyis formája és tartalma szorosan összekapcsolódik.

Máté Bori: Előbb volt Shakespeare, aztán jött a rohasztás. A Hamletet akartuk megfilmesíteni, és rábukkantunk Steven Woloshen Recipe for Deconstruction című könyvére, amelyben leírja, hogyan lehet rohasztani a filmet. Mi úgynevezett found footage alkotásokat készítünk, létező filmnyersanyagokat hipózunk, festünk át és vágunk össze kísérleti filmekké, de valahogy természetesnek tűnt, hogy a Hamlet hez inkább elássuk a nyersanyagot.

Lichter Péter: Azt azért tegyük hozzá, hogy a The Rubnak csak a fele rohasztott film, a másik felét hipóztuk és festettük, ahogy szoktuk, sőt: az elásott filmeket is átfestettük és hipóztuk még. A különböző technikákkal különböző hatásokat lehet elérni. A rohasztás organikus formákat eszik bele a filmszalagba, festői hatást kelt. Vörös és kék erezetű, márványos felületű lesz tőle a kép, mintha egy effektet nyomnánk rá. A hipó meg egyszerűen lehozza a képet a szalagról, és a celluloid színét korától függően változtatja: mi új szalagot használtunk, így ez főként zöld és sárga lett. Könnyű kiszúrni: a zöld-sárga villanásokat a filmben a hipó okozza, az apró, szemcsés, vörös pöttyöket a rohasztás.

Mennyi ideig dolgoztak a baktériumok a filmeteken?

L. P.: Az első adagot 2016 novemberétől 2017 márciusáig pihentettük a föld alatt, de nyáron indult be igazán a rohasztóipar, akkor már tíz nap alatt szép formákat kaptunk. Utána festettük és hipóztuk még a filmszalagot, majd a dzsuvás filmkockákat egyesével befotóztuk egy negyvenéves duplikátoroptikával, amit otthoni negatívmásolásra használtak régen, hogy digitálisan, kockánként meg tudjuk vágni a filmet. Egy átlagos kísérleti film nem hosszabb 15 percnél, a miénk viszont egyórás lett, hogy nagyjából végigvegyük a Hamletet, ezért törekedtünk rá, hogy minden fejezetben behozzunk valami újat, variáljuk a ritmust, a hangulatot. A sztorin viszont lineárisan végigmentünk, csak a nagymonológot hoztuk előre prológnak, mert az annyira ismert, hogy kiesik a film szövetéből. Egy kísérleti filmes ismerősömtől meg is kaptuk, hogy ez egy konzervatív film.

Ez s értésnek számít felétek?

M. B.: Legalábbis csipkelődésnek.

L. P.: Az a kérdés, ki milyen tudással nézi a filmet. Egy amerikai kísérleti filmesnek a Balázs Béla Stúdió is konzervatív, amire mi a radikális filmkészítés bástyájaként tekintünk, mert ők Michael Snow-n, Stan Brakhage-en meg Hollis Framptonon szocializálódtak, amihez képest Bódy Gábor experimentális filmjei is Walt Disney-k. Magyarországon az avantgárdnak sosem volt nagy hagyománya. Amerikában igen, mert ott az emigránsok meghonosították az avantgárdot a negyvenes években. Ezzel együtt a magyar gondolkodásmód, ami a kísérleti filmet és a narrativitást ötvözi, és amit mi is képviselünk a The Rubbal, ritkaságnak számít a világban. Az amerikaiaknál vagy művészfilmes vagy, és csinálod az indie-s dolgaidat, vagy avantgárd, és csak nagyon elborult filmeket készítesz, mert minden, ami történetmesélés, megalkuvásnak számít. Gondolj bele: száz év alatt senkinek nem jutott eszébe a Hamletből kísérleti filmes adaptációt csinálni.

És nektek hogyan jött az ötlet?

L. P.: Onnan, hogy gyerekkorom óta rajongok Shakespeare-ért. Már tízévesen is Shakespeare-drámákat olvastam és Shakespeare-filmeket néztem. A IV. Henrik, a III. Richárd meg a Sok hűhó semmiért voltak a kedvenceim.

Mi fog meg egy tízéves gyereket Shakespeare-ben?

L. P.: A költészete. A modern fordításokat olvastam, nem Aranyét, és mivel tizenévesen nagyon rá voltam kattanva a versírásra, logikus, hogy Shakespeare is megfogott. Shakespeare olyan, mintha a magas költészetet összekevernénk Spielberg vagy George Lucas filmjeivel. Nekem ez bejött, mert ezek a filmek is bejöttek. Rambót néztem, és közben verseket írtam. Régi vágyam volt tehát csinálni egy Shakespeare-filmet. Először a Titus Andronicusra gondoltunk, de az kevésbé ismert darab, és a narratíva nincs benne annyira a nézők fejében. Olyat akartunk, ami tragédia, kívülről tudják az emberek, hogy jól lehessen dekonstruálni, és nem királydráma, mert azok unalmasak. A viharral szemeztünk még, de abból Greenaway csinált már egy experimentális filmet. Maradt hát a Hamlet, Nádasdy Ádám pedig egy e-mail után odaadta a jogokat a szuper fordításához.

És a szöveget mondó Hajdu Szabolcs? Nem volt kifogása, hogy a rontásai is bekerülnek a filmbe?

L. P.: Nem, mert nem tudott róla. Nem ez volt a koncepció, de amikor felvettük a narrációt, azt éreztük, hogy Szabolcs elakadásai, hibái ugyanolyan jók, mint amikor jól olvas fel, és ez az önleplező gesztus illik Hamlethez.

Úgy tudom, Mácsai Pál is felmerült a szerepre.

L. P.: Fel, meg mások is, de gyorsan kiestek, mert rájöttünk, hogy nem színpadi színészt, hanem egy underground arcot akarunk a filmbe, aki másfajta színjátszást képvisel. Mácsaival csinálunk egy másik filmet, szóval nem esett ki a műhelyünkből, de ebbe a filmbe Szabolcsot akartuk.

M. B.: Az tetszett Hajduban, hogy teljesen természetes: nem eljátssza, amit olvas, hanem átlényegül, és Hamletté válik abban a pillanatban. Mácsai is ilyen, de például sok fiatal színész nem képes erre, és a játékuk gyakran átcsap ripacskodásba. Az üvöltözés nem az érzelemkifejezés netovábbja.

L. P.: Nem is tetszett a vígszínházas Hamlet, mert Eszenyi akrobatikus lézershow-t csinált a darabból. Túl volt pörgetve az egész, és Forgách András lebutított, SMS-sel meg Skype-pal felhígított fordítása se volt jó. Vagy csináljunk Hamlet-matinét a gimiseknek, vagy csináljunk egy rendes Hamletet, de a kettő együtt nem működik. Ebből a szempontból konzervatív vagyok, mert azt vallom, amit a reneszánsz színházak: Shakespeare mellé semmi nem kell. Schilling Árpád még a Krétakörben csinált Gyabronka Józseffel, Nagy Zsolttal és Rába Rolanddal egy olyan Hamletet gimiseknek, amiben a három színész csak leült a nézők közé, és mindenféle eszköz nélkül eljátszották a darabot. Mácsai is úgy rendezte meg a IV. Henriket az Örkényben, hogy csak három műanyag szék meg pár esőkabát kellett hozzá a színészeken kívül, és remek volt az egész. Pont azért működik Shakespeare absztrakt filmben, mert ott is kevés a vizuális információ, de a szöveg feldúsítja a látványt.

M. B.: Annyira erős Shakespeare szövege, hogy nincs szükség arra, hogy illusztráljuk. A mi filmünk is akkor a leggyengébb, amikor illusztratív.

Arra gondolsz, amikor Hamlet az apját emlegeti, és bevágjátok a Terminátor t?

L. P.: Az kicsit gyökkettes poén, de nem lehetett kihagyni. Vannak kevésbé vicces kapcsolódási pontok is, például Hamlet színészekhez intézett monológjánál, ahol Coppola Tetrójából látunk színházi képtöredékeket.

És hogy jöttek a klasszikus akciófilmek a Hamlet hez? Mert Shakespeare-ben is összeér a magas- és a tömegkultúra?

L. P.: Rávághatnám, hogy persze, a Hamlet olyan zsánerturmix horrorból, akcióból, szerelemből meg kalandból, hogy ez illett a legjobban hozzá, de az az igazság, hogy ezeket sikerült összevásárolni. Ezek voltak meg otthon, ezeket ástuk el. Eredetileg Roger Corman-féle B-filmeket akartunk használni, de túl drága lett volna összeszedni a kópiákat.

Nem fájt volna a szíved szétrohasztani egy ritka Corman-kópiát?

L. P.: Van olyan, ami fájna. Egy Kubrickot vagy Hitchcockot nem szívesen rohasztanék szét, de közben ott munkál bennem a vágy, hogy szétromboljak klasszikus filmeket, és valami újat rakjak össze alapjaiból. Ez gyerekkori, regresszív érzés. Én például mániákusan vertem szét kalapáccsal a bátyám matchboxait, és raktam be őket a kerti, pázsitlapító henger alá.

M. B.: Megértem, mert matchboxokat ugyan nem lapítottam szét, az öcsém Lego Duplóit viszont betettem a sütőbe, mert azt gondoltam, ha valami piros, akkor biztos eper íze van, és jó sütemény lesz belőle. Elszörnyedtem, amikor nem finom süti, hanem egy összeégett, színes paca lett.

L. P.: Nem könnyű amúgy hozzájutni ezekhez az eredeti kópiákhoz. Több helyről is szoktunk gyűjteni: a Filmarchívum kéthetente kidobja a felesleges filmjeit, és akkor szólnak, hogy mehetünk hozzájuk kukázni. Az eBay-en is meg lehet szerezni filmelőzetesek 35 mm-es kópiáit, mert az amerikai mozigépészek nyolc–tíz dollárért adnak túl rajtuk, de a régi filmek kópiáit már nehezebb felvásárolni. Ezeket féllegális utakon szoktuk beszerezni gyűjtőktől és egykori mozigépészektől. Az egyik beszerzőkörúton például szembejött velem egy Tarr Béla, A torinói ló, és könyörögtem érte, de hiába ígértem sokat, nem adták. Pedig Tarr Bélát szívesen elástam volna.

Most mi rohad épp a kertetekben?

L. P.: A Rémálom az Elm utcában 1 és 2 egy-egy kópiája. Borival kitalálunk majd hozzá valami metanarratívát, amihez Nemes Z. Márió és Tóth Kinga ír dalokat, vagyis hát zajflesseket. Ha a Hamlet kommersz volt, ez durván dada lesz. Emellett dolgozunk még Mácsaival és Rába Rolanddal egy Kertész Mihályról és Bódy Gáborról szóló found footage esszéfilmen, amiben kettejük kísértete beszélget moziszékeken ülve. Ezt Kránicz Bencével és Roboz Gáborral írtuk. Kicsit olyan lesz, mint a Vacsorám Andréval, csak kísértetekkel. Egy filmtörténeti anekdotafilm.

Most már „Lennon–McCartneyként” közösen jegyeztek minden filmet?

L. P.: Van, amit közösen csinálunk, van, amit külön-külön, de mindenben segítünk egymásnak. Mostanában elkezdtünk manufaktúraként működni, egyszerre három-négy projekten dolgozunk. Ha nincs pénz, akkor abszolút szabadság van, és nem kell senkinek megfelelni, könyörögni, telefonálni, pályázatokat írni. Annyi filmet csinálunk, és úgy, ahogy jólesik.

A mozikban vetített Fagyott május és a The Rub után hogy látjátok, mennyire vevők a magyarok a kísérleti filmre?

M. B.: Mindig van, aki kíváncsi ezekre a filmekre, és jó élménnyel jön ki a moziból. Nem fogjuk álomba sírni magunkat, amiért nem ugrottuk meg a százezer nézős álomhatárt, inkább örülünk azoknak, akiket érdekel ez a típusú filmkészítés.

L. P.: A kortárs költészetnek, táncnak és a művészszínházaknak is van közönsége. A kísérleti film nagyjából ezt a réteget tudja megszólítani. Csak idő kérdése, hogy minél több emberhez eljusson. Ha minden évben van valami furcsa film, az emberek megszokják, hogy ja, ez a kísérleti film, és akkor lesz, mondjuk, ezer ember, aki megnézi ezeket. A Fagyott májust is felraktuk az nCore-ra, amint kifutott a mozikból, és utána ment ki a vimeóra, ahol már majdnem háromezren megnézték. De a nézőszámról azt gondolom, hogy huszadrangú kérdés, mert nem mond semmit egy filmről. Nem az a célunk, hogy tömegekhez szóljunk, hanem hogy folyamatosan csináljuk a filmeket. Akkor vagyunk boldogok, ha filmezhetünk.

A The Rub visszatérő képe mégis egy üres moziteremé.

L. P.: Afilm nem a mozi haláláról szól. Ezzel inkább valamiféle elmúlásérzetet akartunk felkelteni, és ez is egy önreflektív gesztus, ami jól áll a Hamletnek. A filmek kétharmadát mi is laptopon nézzük, jó hangfallal, de nem gondolom, hogy a mozi meghalna. Nincs még egy olyan tér, ahol közösségben, jó minőségben, ilyen intenzív élményként tudnál filmet fogyasztani. Még a virtuális valóság sem ilyen jó, mert ott egyedül vagy. Moziban minden jobb, még a Barátok közt is.

A The Rub című filmet a nyáron alkalomszerűen fogják vetíteni a mozik (pl. 2018. augusztus 3., Toldi), ősztől pedig ismét moziforgalmazásba kerül. A vetítési időpontokról itt lehet bővebben tájékozódni.

Leadfotó: Lichter Péter

Megosztás:

Esszépályázat

„Életem legfontosabb értéke”

Pályázat az értéktudatos jövőkép kialakítására 

Bővebben

Kortárs kritikapályázat 2018

A Kortárs kritika-pályázat eredményei itt olvashatók.

A díjakat a Kortárs szeptemberi lapszámbemutatóján adjuk át! 
 
A díjazottaknak gratulálunk! 

 

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs július-augusztusi száma

Bővebben

A július-augusztusi lapszám letöltése pdf-ben