×

Nem létezik nulla
Alexander Payne: Kicsinyítés
Szabó Ádám
2018 // 01. 11

Az öt éve elhunyt legendás sci-fi író, Richard Matheson szelleme máig kísért a filmvásznakon – most éppen Alexander Payne, a komédia és dráma iránt is fogékony rendező új mozijában.

Tagadhatatlan, hogy Alexander Payne arányérzéke nagyszerű. Már 1996-os Ez az életem! című abortuszpamfletjében számot adott csodálatos hangnemkeverő, letargiát és komikumot egyaránt patikamérlegen adagoló képességéről, hogy aztán a Gimibosziban a tinivígjátékok álgúnyájában gondolkozzon el a hatalomról, a tanár–diák alá-fölérendeltségről. Emlékezetes a Nebraska kitűnően tálalt, fekete-fehér öregember-melankóliája (a film főhajtás volt két Bogdanovich-klasszikus, Az utolsó mozielőadás és a Papírhold előtt), amely mellé besorol a Schmidt története Jack Nicholson jutalomjátékával és a kissé túlértékelt Kerülőutak a carpe diemgondolatkörével.

Payne kurrens műve, a Kicsinyítés számos regiszteren játszik, és noha nem mindegyiken teljesít kifogástalanul, sikerrel kerüli el a legtöbb buktatót. A sztori – amely szerint egy házaspár belemegy egy norvég tudósok által kifejlesztett zsugorító eljárásba, hogy aztán a feleség magára hagyja, és útkeresésre bírja a férjet – ügyesen hoz játékba megannyi aspektust. A film társadalmi szatíraként kifejezetten hatásos: Payne erősen arcul csapja a PR-ba fulladt, műmosolyt erőltető, az álságokba önként és dalolva belefeledkező nyárspolgárokat – hol színstilisztikával, hol operatőri képarányjátékkal ad hírt a fenekestül felfordult, jobban mondva zsebpiszokká csökkent fogyasztói kultúráról és annak haszonélvező birkáiról. A férj, Paul Safranek (Matt Damon meggyőző játéka) az egyetlen, aki érzi, valami nem stimmel. Payne drámát vegyít komikummal: a filmből egyértelműen kiderül, hogy a férfi elveszíti a jogát önmaga felett, használati tárggyá, borotvált fejű, kisajátított senkivé fokozódik le. Pozícióvesztése kelekótya zenével, laboratóriumfehér snittekben válik evidenssé, ezért leszállóága egyszerre tragikus és mosolyt fakasztó.

Szintén remek az átlagember perspektívájának rímeltetése a nagyvilág eseményeivel: a Kicsinyítés a legszebb Ira Levin-i tanítások nyomán az egész bolygóra telepedő, mind álságosabb és veszélyesebb ragályként definiálja a kortárs fogyasztói (látszat)kultúrát, és ebbe a negatív látomásba nem rest belevinni sem a migránsok égetően aktuális passióját, sem a perifériára szorítottak, rokkantak iránti együttérzést. Így aztán a film hatalmas röhögéssel vállalt kapitalizmuskritikaként sem bőg le: az aprócska ponttá lett Paul szomszédja, a szerb Dusan például az alacsony sorúak kizsákmányolásáról dumál nagy nyerítések, túljátszott bulipózok közepette. A ragyogó, ám belülről üres álbirodalom mellett ott a nincstelenek miniatűr királysága is: Payne úgy érvel, az ő szolidaritásuk őszinte – korántsem véletlen, hogy Paul az ő oldalukra állva világosodik meg és habarodik bele az elnyomottak között vegetáló vietnami Tran kisasszonyba.

A szegény–gazdag oppozíció mellett a Kicsinyítés érzékletesen beszél arról a lélektani kérdésről is, hogy milyen irányba változik az önképünk, ha tálcán kapjuk a látszatjólétet. Állatokként bégetve, a gondokat szőnyeg alá söpörve fejest ugrunk a csábító átverésbe, vagy próbálunk távolságot tartani tőle, és vállalni igazi énünket? Noha ez a felvetés valamelyest a John Frankenheimer-féle Második lehetőség halálosan pesszimista víziójára utal, Alexander Payne nem rémálomba fordítja a mesét, hanem az édes-keserű merengést választja. Príma dramedybe csomagolva ad elmélkednivalót: humora többnyire elegáns, ritkábban vulgáris, de sosem erőltetett. A film zsenialitásának útjába csak az utolsó fél óra áll. A direktor tiszta szívű humanistaként védi Paul és Miss Tran románcát, ezzel együtt a zsugorodottak élethez, szerelemhez való jogát, képes az optimizmusra, tud szívet melengetni, hovatovább a harmadik felvonás már-már a giccs határán dülöngél. Az ebbe a szakaszba ékelt váratlan műfaj- és cselekményváltás (apokaliptikus katasztrófafilm találkozik a tearjerker-melodrámával) némileg ügyetlenül hat, ám Payne végül hallgat a józan eszére, és a zárlat Noé bárkája-dramaturgiájával megtalálja a megoldást.

Örvendetes, hogy a film Matheson The Shrinking Man című regényét, illetve az abból készült 1957-es adaptáció, A hihetetlenül zsugorodó ember egzisztencialista filozófiáját veszi kiindulási alapul a Drágám, a kölykök összementek! Disney-vigadalma helyett. Vagyis alapvetően ontológiai sci-fi a Kicsinyítés, centrumában az ember metamorfózisával, döntéseivel, érzelmeinek kiteljesedésével, egybenhumorral és könnyekkel vastagon átitatott vászonfogalmazvány. „Isten számára nem létezik nulla” – lelt megnyugvásra az említett adaptáció főhőse, Scott Carey, míg Paul Safranek a „zsugoriak” élethazugságát hátrahagyva lép vissza kispolgári létébe, és így lesz több a nagy zérusnál.

Pontszám: 8/10

Kicsinyítés (Downsizing)
Színes, szinkronizált, amerikai-norvég szatíra, 2017, 135 perc
Rendezte: Alexander Payne
Írta: Alexander Payne, Jim Taylor
Operatőr: Phedon Papamichael
Szereplők: Matt Damon, Hong Chau, Christoph Waltz, Kristen Wiig, Rolf Lassgard
Bemutató dátuma: 2018. január 11. (Forgalmazza: UIP-Duna Film)

Megosztás:

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs júniusi száma

Bővebben

A júniusi lapszám letöltése pdf-ben