• Hová tűnt a ló?

    Thomas Vinterberg: Távol a világ zajától

    2015.06.12 — Szerző: Szövényi-Lux Balázs

    Valószínűleg Vinterberg kosztü­mös roman­tikája nem az „Itt a piros”-t sze­rette volna moder­nizálni „Itt a ló” kiadás­ban, ám hiába a szép törté­net és a nagy­szerű színészi játék, az alko­tás komoly tech­nikai hibá­kat vét, ezért a néző az eltűnt lovat keresi. Pedig ott sétál­nak a szerel­mesek.

  • Az előbb még megvolt. Láttuk: épp leszállt róla a nagyon helyes kisasszony és a nagyon mackós urasághoz ballagott. Igen, akkor még biztos megvolt a ló. Aztán eltelik néhány perc, elhangzik néhány mondat a délutáni, erdei napfényben, majd mikor tetőfokra hág a romantika, elindulnak vissza. Gyalog. Lépegetnek, lépegetnek. Menjenek hát, nem fáj senkinek, ha örömükben gyalog indulnak hazafelé, rendben van. De azért azt a gyönyörű lovat illene legalább kantárszáron hazavinni. De nem: szereplőink sétálnak, andalognak, szépen süt rájuk a nap, sőt már a vonósok is megérkeztek, szól a nóta, hogy vigadjon a lélek, de a lovacska: elmarad. Aztán lássanak csodát: mikor már egész messze járnak, kinyúl oldalra nagyon melegszívű hősünk, és egyszerre ott a kantár a kezében, szépen baktat a ló, a fene se tudja, hogy került oda.



    Ha a „miről szól” miatt könnyes szemű néző a film végén hangosan reklamál, hogy jaj, hol a ló, majd amikor egyszerre feltűnik a messzeségben, hangos nevetésben tör ki, akkor, kérem szépen, helyzet van. Nem a kákán is csomót kereső kritikusról, nem a filmes szakemberekről beszélünk: a szerelmesfilmre vágyó mozinézőről. És bizony ez történt a Távol a világ zajától vetítésén. A közönség egy emberként fészkelődött, majd dörmögött, hogy akkor ezt hogy is kellene értelmezni, és akkor most a ló magától ment át oda, vagy mi. Ilyenkor igencsak különös helyzet adódik, sőt egészen speciális felismerésnek lehetünk tanúi: a nézőben tudatosul, hogy filmet lát. Nem úgy, ahogy egy Tarantino- vagy Haneke-darab esetében, hanem úgy, hogy szomorúan tudomásul veszi: ezt valaki valahogy felvette, valahogy megrendezte, valahogy eljátszotta. Vagyis termék ez, nem is akármilyen: olyan, mint egy rosszul összeállított IKEA-szekrény. Hiába melengeti a lelket a film, vagy a szekrényanalógiával élve, hiába tárol színes ruhácskákat, ha a hátulja rövidebb a kelleténél, olykor kiesnek belőle darabok. Sajnálatos módon e legújabb romantikus bútordarab több helyen is lyukas. Itt-ott bántóan az. Pedig a filmet Thomas Vinterberg rendezte (hogy a bútort ki rakta össze, nem tudom) – az a Thomas Vinterberg, aki legutóbb életerősen csapott a lovak közé A vadászat című sokszorosan díjazott munkájával. Vinterberg ügyes, okos rendező. Ízlése is van. Dán: profi szakember, személyes filmes. Erre tessék: elénk tár egy technikailag nagyon ügyetlen, olykor enyhén giccses és távolról sem személyes, BBC-ízű romatikus darabot. Minden rá jellemző vonás, feszültségkeltés, egyedi látásmód hiányzik ebből a Thomas Hardy-regényadaptációból. Egész nyugodtan felcserélhetnénk a direktor nevét egy első filmes, angol sorozatokon edződött iparoséval: nem észlelnénk komoly változást. Személyes hangvételű szerelmesfilmet, amolyan Zongoraleckét nem érdemes tehát várni. Ez igazából nem is baj, mert egy jóízű és melengető, erdős és hegedűs, dombos és sziklás férfi–nő mesét úgy-ahogy mégiscsak sikerült összeszerelni.



    Mert az igazat megvallva, van mit szeretni a filmben. Például Carey Mulligan karakterét és színészi játékát: élettel teli, jóval több, mint egy díszes szobanövény a viktoriánus díszletek között. Vibráló személyiség, minden jelenete kisebb ajándék. Matthias Schoenaerts pedig olyan férfi, akiért a nők bolondulni, a férfiak meg lelkesedni tudnak. Nem hunyászkodik meg, de nem is játssza a rendíthetetlen macsót: ha kell, szépen baktat a hölgy után, ha úgy adódik, szó nélkül faképnél hagyja. Michael Sheen pedig amolyan faék-egyszerű karikatúrája a brit nemesnek, kitűnően megrajzolva. E három színész minden tekintetben lubickol a szerepében, és megannyi kedves, üdítően emberi jelenet kötődik hozzájuk. Hogy milyen jelenetek? Milyen történetben? Olyanban, melyben a független, egyedül boldogulni vágyó hölgyeményt különböző kvalitású férfiak ostromolják szüntelen. Olyan jelenetek, melyeket nagy- és dédmamáink meséltek: asztali mulatság szemek piruló találkozásával; erdei vágta a fekete lovon; lánykérés és kacagó elutasítás. Egyszóval: a viktoriánus szerelmes irodalom színe-java felvonul a romantikus lelkűek legnagyobb örömére.



    Szépen végigjátszott, hangulatos és szívhez szóló, ám jellegtelen és technikailag olykor nevetséges alkotás Vinterberg kosztümös bemutatkozása. Az ellentmondások műve a Távol a világ zajától: olykor egy szép tájkép, máskor egy giccsesen művi erdő, remek tűzfényes vacsorafelvétel, majd bántóan rózsaszín felhők váltják egymást a vásznon. Az olyan buta technikai kérdésekről, mint a „tengelyugrás”, jobb, ha nem is beszélünk…

    Pontszám: 6/10




    Távol a világ zajától (Far from the Madding Crowd)
    Színes, feliratos, amerikai-angol filmdráma, 2015
    Rendező: Thomas Vinterberg
    Forgatókönyvíró: David Nicholls
    Operatőr: Charlotte Bruus Christensen
    Szereplők: Juno Temple (Fanny Robin), Carey Mulligan (Bathsheba Everdene), Michael Sheen (William Boldwood), Matthias Schoenaerts (Gabriel Oak)
    Bemutató dátuma: 2015. június 11. (Forgalmazza: Intercom)

  • További cikkek