Családias erőszak

Motoszkálás, bogárneszek. Nyekergő hegedűszó és vidéki dudorászás. Magasan hajlongó fű, vastag fák, füstölgő kémények, földút, pár faházból álló település. Nyekeregve, rázkódva érkező kocsi, benne kalapos, öltönyös úr, kezében méretes gépfegyvert tart az ég felé, bajsza alatt kajánul mosolyog. Egy fiatal férfi a deszkák repedésiből lesi, mi következik a feszült felvonásban. A fegyveres jó érzéssel tüzet nyit egy éppen érkező kocsira, csörren az üveg, pattognak a lövések, fröccsen a vér, kanyarodik az idegen jármű, nekimegy az egyik ház verandájának, nem mozdul többet. A fegyveres huncutul kacsint a rejtőzködő fiúnak, majd sebesen továbbhajt fekete kocsijával. Egy kis hegedűszó, countryzene, éneklés, zizegő természet, alkoholos üveg, csend. Ez a gengsztervilág, jó napot!

Ráadásul az a fajta, mely nem a nagyvárosok műfényeinél játszódik, nem hatalmas játékgépek előtt zajlik, hanem távol a rivaldafénytől, egy vidéki kisvárosban. És minden olyan, mintha a színtiszta realitást látnánk, az ottani emberek hiteles és „így éltünk” életét. Még a felirat is jelzi, megtörtént események alapján, és mintha az alkotók is azt üzennék, hogy most aztán igazán megmutatják, hogy hogyan is volt az, mikor a három Bondurant testvér alkohollal üzletelt a szesztilalom idején. A három testvér: Forrest, a kemény, robosztus vezér, Howard, együgyű, de példásan erőszakos második és végül Jack, aki leleményes, de fiatal és tökéletesen védtelen jólélek. A két idősebb testvér vezeti sokáig sikeresen az üzletet, a fiatalabb csak arra jó, hogy az ellenfél néha elkalapálja, néha megalázza, és utána segítségért siessen az idősebbekhez. Ám ahogy a térség felügyeletét egy szadista pojáca veszi át, a testvérek napjai nehezebbé, már-már keservessé válnak, a fiatalabb is megkeményedik, az üzlet pedig életveszélyes játék lesz. És akkor jönnek is a véres torokelvágások, a csonttörő ökölcsapások, sorozatlövések, nemi erőszak, fojtogatások és bosszúállások. De aggodalomra semmi ok: érkezik egy igencsak bájos hölgy a testvérek kocsmájába felszolgálónak – bontakoznak is az érzelmek –, a faluban él egy helyes lelkészlány – beindul az udvarlás –, és különben is: a legenda szerint a három fivér elpusztíthatatlan. És ezen még nevetni is tudunk a végén.

John Hillcoat rendező túl van már egy igazán ütőképes és sokkoló westernszerű filmen, az Ausztráliában játszódó Az Ajánlaton, de Nick Cave alkotótársával úgy érezhették, a gengszterfilmek terén is meg kéne mutatni tehetségüket. Egy olyan időszakot kísérelnek meg felidézni, melyet már nagyon sokan, és többen kiemelkedő módon filmre vittek (címeket hosszasan lehetne sorolni). Szóval felmerülnek kérdések, a filmet nézve meg pláne, tudniillik semmi olyat nem kapunk, ami miatt igazán fontosnak vagy különlegesnek ítélnénk az alkotásukat. Kérdezzük is meg: miért készül a 21. században a Keresztapa 2 meg a Volt egyszer egy Amerika után a gengsztervilágról, a szesztilalomról lassú, szélesvásznú, lövöldözős film?A kérdésre válasz is van: mert kifejezetten kellemes az ilyen mozi egy robotos bombázás és egy laposan csöpögő vígjáték között. Nem is olyan könnyű ráhangolódni, de ha sikerül, akkor egész jól érezzük magunkat a véres kivégzések, a bujkáló érzelmek és tücsökzúgás között: mert ezek még mindig közelebb vannak hozzánk, hús-vér emberekhez, mint az előbb említett pixelek és műbabák világa. Ez persze még nem jelenti azt, hogy mély nyomokat hagyna a mozi, vagy hogy vétek lenne kihagyni, nem. Egy olyan filmről beszélünk, mely brutalitásával leginkább a férfiközönséget célozza, és azokat, akik szeretik a hagyományos, lassan csordogáló szélesvásznú mozikat, de még véletlenül sem nevezhető ínyenc falatnak. Rendben van minden, megfelelőek a színészek (Tom Hardy kiemelkedően jó idősebb testvérként, Gary Oldman rövid szerepében is élvezeteset játszik, Guy Pearce pedig tapsolnivalóan jó ripacs), a hangok betöltik a termet, a dalok hangulatosak és atmoszférikusak. A képekre lehet csak panasz, melyek valahogy fakók, olykor egész erőtlenek – máskor viszont költőiek –, de nem emiatt csökken az élmény. A személyesség, az egyéni vonások és a valódi drámaiság hiányzik igazán ahhoz, hogy komoly alkotásról, emlékezetes élményről beszéljünk.

A Fékezhetetlen jó: nagyjából ennyi a magvas konklúziója egy olyan filmnek, mely úgy tűnik, valójában az alkotók saját örömére született, és nem a grandiózusra ácsingózó közönségnek. De azért egész nyugodtan meg lehet nézni, ha bírjuk a meghitt, „családias” erőszakot, és egy kicsit másra vágyunk. Olykor kissé leül, olykor kissé egyszerű, de azért hajlong a hosszú fű, szól a hegedű, kalap van és öltönyös fegyveres – nosztalgiázhatunk egy kicsit.

Fékezhetetlen (Lawless)
Rendezte: John Hillcoat
Színes, feliratos, amerikai filmdráma, 2012.