Akárki élete

Nehéz művészsors, szenvedély, betegség, szenvedélybetegség, Párizs és Kövesdi László: ezek azok a tényezők, amelyek fiktív önéletrajzban kötik össze Csontváry Kosztka Tivadart Kassák Lajossal. Kövesdi ugyanis, elérve férfikorának legét, úgy döntött – követve elődeit, akikkel lelki és sorsközösséget érez –, megörökíti életét. Ehhez a fent említett két alkotó írásait vette alapul, s szövegeik segítségével megalkotta saját memoárját, mintegy életének újrajátszását a színpadon.

A koncepció rendkívül érdekes, sok izgalmat rejt magában. A középpontban egy negyvenes éveit taposó férfi áll, aki újraértelmezi, újraértékeli addigi életét. Az adott korosztály számára bizonyosan ismerős az élmény, így könnyen a szereplővel érezhet. Ezért nem is véletlen, hogy a neve Akárki. Ő tényleg bárki lehetne, egy közülünk. Nem elvarázsolt királyfi vagy becsapott trónörökös, csak egy emberélet drámájának főszereplője. Ahogy mindnyájan azok vagyunk. Mindennapi élményekkel, problémákkal, egy teljesen hétköznapi figura szabadidőruhában mesél életéről.

Az elbeszélő múltjának látszólag jelentéktelen elemeibe nyerünk betekintést. Például, amikor hógolyózás közben udvarolni szeretne egy lánynak, de megbotlik, és felsérti lábát. Ám e jelentéktelennek tűnő események mögött fontos tartalmak húzódnak. Ez esetben a vágyakozás az ápolásban megmutatkozó anyai szeretet és gondoskodás után. És ott van az örökös félelem az apától, amely szintén említést nyer a darabban.

Valójában az egész történetvezetés lélektani keretet kap. Megismerjük egy élethosszig tartó lidérc eredetét. A nyúl motívuma, amely a teljes előadáson végigvonul, gyermekkori sérelemből ered. Az apa annak idején kifeszítette és megnyúzta az ajándékba kapott nyulat, mikor az még élt, s üveges szemeit a gyermekre meresztve próbálta közvetíteni fájdalmát. Azóta ez a kép szorosan kapcsolódik az apához: kegyetlenné, idegenné teszi alakját. Ennek ellenére nem mondhatni, hogy ez a kapcsolódás egyértelmű a narrátor számára. Sokkal inkább tudat alatt köti ezt az eseményt apjához. Tudatosan nem is igen emlékszik vissza rá, inkább csak álmaiban jelenik meg a segélykérő tekintet, s a rángatózó, véres test.

Az előadás szövege nagyrészt Kassák és Csontváry írásain alapszik. Nemcsak önéletrajzi szövegek kerülnek be, hanem olyan létösszegző versek is, mint a Költészetem, Eposz Wagner Maszkjában, Tisztaság könyve (VI. prózavers) stb. Bár a szöveg és az alapvető koncepció jó alapot ad egy előadásnak, izgalmas problémával foglalkozik, olyan sorsok találkozását teremti meg, amely sokunk számára érdekes lehet, a végeredmény mégsem kielégítő. A sok jó ötlet találkozása ez alkalommal valami egészen kaotikus eredményhez vezet. A poénok gyakran erőltetettek, és Kövesdi különböző életképek közti nagyon hirtelen váltásai is zavaróak.

Már a legelején, amikor a meglett férfi elkezd csecsemőként ringatózni, majd kisfiúként gügyögni, szertefoszlik minden illúzió, hiszen ez teljesen nevetségessé, hiteltelenné teszi mind az elbeszélőt, mind a problémát, amelyet körbejár. Persze jó dolog, ha valaki színészként kivitelezni képes az ilyen jellegű váltásokat, de sokkal szimbolikusabb, ennél sokkal leegyszerűsítettebb és jóval kevéssé szájbarágós megoldásokkal is érthetővé válhattak volna az események. A legkínosabb, hogy miután az előadás vége felé felbukkanó nyúl-embert mint múló rosszat igyekszik kitörölni emlékezetéből a néző, Kövesdi is megjelenik nyúlnak öltözve egy végső nagy látomás jegyében.

A zenét a jelen lévő Wittek Béla szolgáltatja, aki énekhangjával és Kövesdi néhány megmozdulására adott reakciójával maga is részt vesz az előadásban. Az egyszerű díszlet, amelyben a néhány, sakktáblaszerűen elhelyezett papírlap avantgárd hangulatot idéz, jól működik. A világításról (Vida Zoltán) azt lehet elmondani, hogy néha már-már zavaró a túl sokféle s túl színes fény, az előadás sajnos nem áll össze egésszé. Illetve, amit egészként nyújt, az sok, erőltetett és legfőképp giccses.

Kövesdi László: …hogy mi az a majomtőr?, Szkéné, Budapest, 2012. március 13.
Akárki: Kövesdi László; zene: Wittek Béla; dramaturg: Fabók Endre; fényterv, szcenika: Vida Zoltán; rendezte: Cseh Judit