×

Zelei Miklós: Situs inversus – Az Isten balján

Ács Margit

2014 // 01
Ha Ady Endre a szocialista Románia állampolgára lett volna, amikor Nagyváradról nekiindult a világnak, hogy nagy ívű pályáját befussa, nyilván ugyanolyan megalázó és veszélyes tortúrának lett volna kitéve, mint mindazok, akik Magyarországra való áttelepülésük engedélyezését járták ki a hivatalok útvesztőiben, miközben a politikai rendőrség zaklatta őket, ott is, itt is, esetleg belekényszerültek valami névházasság groteszk kalandjába. Sohasem lehetünk biztosak abban, hogy egy irodalmi mű milyen gondolatból csírázott ki, de Zelei Miklós drámáját, amelyet a békéscsabai Jókai Színház egyfelvonásos drámapályázatára küldött el 2012-ben, ebből az evidens és mégis mulatságos fikcióból lehet legkönnyebben eredeztetni.

Némi titkosszolgálati közreműködéssel Ady „elveszíti” nagyváradi illetőségét bizonyító okiratait, s konstancai lakosként újra kell kezdenie a folyamodást kivándorlási engedélyért, persze az ehhez szükséges igazolványok beszerzésével is meg kell birkóznia. Rendes munkahelyének kell lennie, ezért ez a szegény, kortársunkká átvedlett Ady a Filimon Sirbu Kultúrházban munkás-olvasóköröket szervez, és románul is meg kell tanulnia, mert „nem hagyhatja el Romániát, aki nem tud románul” – mondja neki Grama ezredes a titkosszolgálattól, végtére is furcsán venné ki magát, ha egy román író nem tudna románul. Némi engedékenységgel tudomásul veszi, hogy Ady magyarul ír, vagyis magyarul író román író, Ady persze berzenkedik ez ellen, makacsul magyarul író magyar írónak tartja magát. Grama jóindulata abból fakad, hogy el van ragadtatva Ady szerelmes leveleitől, amelyekkel, miután ellenőrizte őket hivatása rendje és módja szerint, a saját menyasszonyának udvarol. Az már más kérdés, hogy Ady a névházasságát álcázza szerelmi vallomásokkal, hiszen szegény csúf Kitti, az önfeláldozó álfeleség fellobbanó szerelme Ady iránt tökéletesen egyoldalú marad, ám a házasságlevél elengedhetetlen az utazási engedélyhez, a házasságnak tehát muszáj valódinak látszania.

Az ovidiusi helyszín, az egykori Tomi a Kárpátok Géniusza uralma alatt nemigen kedvez a költői emelkedettségnek: a levélírást is fel kell függeszteni arra a tizenöt percre, amíg megnyitják a vizet, és le lehet húzni a vécét, továbbá mód van némi tisztálkodásra. Milyen könnyen felejti az ember az ilyen fontos részleteket! A Grama ezredesekre, a hivatalok packázásaira még aktívan emlékezünk, de a nyomorúságnak ez a mindennapi pokla, a nélkülözés, a keserves küszködés az elemi szükségleti cikkek beszerzéséért, a közszolgáltatás súlyos hiányai már elhomályosultak az emlékezetben, pedig legalább annyira rányomták bélyegüket a diktatúrák polgárainak életére, mint a közvetlen politikai terror. Zelei Miklósnak hála, ez a néhány könnyedén odavetett sor egy egész szubkultúrát kelt életre. Az olvasó elszörnyed, s egyúttal örvend a tanúságtevő valóságszilánknak.

Zelei Adyja nemcsak Trianont és Jaltát éli túl, hanem ahogy megállapítja ő maga is: „A Szovjetuniót túléltem. Csehszlovákiát túléltem. Jugoszláviát is. Közeli hozzátartozóim voltak. Kint vannak mind a temetőben. A frakcióvezető-helyettest nem éltem túl. Amikor ezek a csodaországok még éltek, a főnökök kitelefonáltak a pártközpontból, hogy mi az, amit meg kell írni. Ma a pártközpontban megírják a cikket, a főnökök kimennek a szerkesztőségbe, és szerzőt keresnek hozzá.” De a mai Ady nemcsak a politikai hatalom manipulációs és korrupciós technikáinak örökkévalóságán akadhat fenn, az egész fennálló világ elborzasztja. Amikor a mobilján Kosztolányival értekezik, vagy Babits hívja fel, és gégemikrofonos hangján tájékoztatja a Nyugat szorongatott anyagi helyzetéről, ízlelgethetjük annak humorát, hogy ma a Nyugattól évi kétszázmilliós nyereséget követelne a laptulajdonos, melyet ha nem teljesít, úgymond „hirdetési katalógust csinál az egész szarból”. Ma a Nyugatnak online kiadása is lenne, és Babits azzal büszkélkedne, hogy a honlap visszatérő látogatóinak aránya igen magas, az oldalon eltöltött idő átlagosan 2 perc 50 másodperc. Az elmaradt honoráriumokat a Nyugat wellness-utalványban fizetné. Zelei Adyja számára a piac, a marketing diktatúrája éppoly emészthetetlen, mint a politikai diktatúra volt. Az új világban is elmondhatja magáról, amit még áttelepülése előtt fejtett ki Babitsnak egy telefonbeszélgetésben: „Megbuktam én is, mert megbuktattak. Mint értelmiségi. Mint író, mint költő, mint hírlapíró. Mint írástudó. Mint kultúra és minőség. Mint ember. Sikeresen kiszorítanak minden olyan helyről, ahol tenni lehetne valamit.” Ennek az Adynak Konstancában a célországról, az anyaországról sem volt sok illúziója: „Arra kellek, hogy itt szenvedjek, ott publikáljak. Bebizonyítsam, én, innen, hogy az ott egy szabadabb diktatúra.” Babits a telefonvonal gyakori megszakadására utalva megszeppenten kérdi is e ponton: „Lehet, hogy a magyarok bontják szét a vonalat?” Hiszen Magyarországon Grama alteregója Garami ezredes, itt éppoly célszemély lesz a költő, mint Romániában volt. Garami is elég jóindulatú, ő legalább nem románozza le, mint a pesti tömbházgondnok. Végül Zelei Adyjának szenvedélyes ambíciója, hogy elveszítse végre román állampolgárságát, kiegészül egy másik ambícióval. Már nem zavarja, hogy a csalódott Kitti fel kívánja bontani a házasságot, miáltal a magyar állampolgárság elúszik. Sebaj, hontalan lesz, senki földi, annak legalább valamiféle oltalom jár.

Ha nemzedékeink értelmiségi létfeltételei közé születik, Ady aligha válik Adyvá. Már kész van nagy költő mivoltában, amikor Konstancában találkozunk vele. Ezért rendíti meg a nézőt/olvasót folyamatos megaláztatása. Zelei Miklós bárkit kipécézhetett volna nagyjaink közül, Arany Jánost, Móricz Zsigmondot, Kosztolányit, hogy átültesse őket közel­múltunk és napjaink méltatlan körülményei közé, de a telitalálat csakis Ady lehetett, a kihívó, gőgös, kaján és mégis tragikus magyar világfi, a kivagyiság megszállottja. Ezt az Adyt nemcsak a diktatúra által megszabott életkörülmények alázzák meg, hanem a hozzájuk való reflexszerű alkalmazkodás is: a folytonos ügyeskedés, a korlátok leleményes kijátszása, amelyet pedig mi, diktatúrához szocializálódott nemzedékek sajátos vigaszként, sikerélményként, apró győzelemként éltünk meg. Pedig azzal, hogy beszálltunk a játékba, önkéntelenül elvegyültünk a zsarnokokkal és készséges szolgáikkal.

Innen nézve a darabnak az az először nehezen értelmezhető fogása, hogy minden szereplő mint Ady lép elénk – pontosabban Ady lép elénk mint Kitti, mint Léda, mint Grama vagy Garami ezredes, mint frakcióvezető-helyettes, mint Babits, mint tömbházgondnok és természetesen mint önmaga is, egy igen megfontolandó értelmezés lehetőségét nyitja meg. A könyvről szóló recenziójában Pethő Sándor (Pro Minoritate, 2013. tavasz) ironikus fintort is érzékel ebben az egyetlen szereplőre minimalizált dramaturgiában, minthogy a kultúra vidékén mostanában dívó kóros takarékossági kényszerre való célzásnak is vehetjük, de Pethő maga is túllép e feltételezésen, és szerinte a Zelei által létrehívott Mindenki-Ady „olyan világok hipotetikus lehetőségei között él, melyben végső soron soha nem válhat önmagává”. Ehhez az értelmezéshez hozzátehetjük, hogy Ady a színdarab egyetlen hőse ugyan, a létező szocializmus és a létező kapitalizmus megalázott áldozata, de környezete, kínzói ugyancsak a körülmények bábjai. A maguk sokszor bűnös, sokszor aljas módján kényszerpályán élnek, a bennük rejlő Ady: a méltóságuk szükségképpen elvész. Hiszen mindenkiben van valami adyság, legalábbis lenne, ha lehetne. Az, hogy ugyanazt a lényt kell hol Adynak, hol bármely másik szereplőnek látnom, erre is figyelmeztet. S talán arra is, hogy magában a Nagy Egyéniségben is sok-sok kis egyéniség esendősége gyűlik össze. Nem azt jelenti ez, hogy egyaránt felelősek vagyunk a diktatúrák bűneiért, a mai neoliberális világ embertelenségéért. Legalábbis, ha Zelei ezt gondolná, vitába szállnék vele. Hiszen Grama/Garami vagy a tömbház bunkó gondnoka korántsem úgy áldozata a körülményeknek, mint aki ki van szolgáltatva nekik. De ettől még észre kell vennünk, hogy megalázottak ők is. A rossznak nem forrásai, hanem eszközei. A rossz, a szenvedés, a nyomorúság a világnak azokból a megbicsaklott hajlamaiból, elszabadult, önjáróvá lett működési törvényeiből fakad, amelyek kivétel nélkül mindenkit, a hű kiszolgálókat is megfosztják a méltó élet lehetőségétől.

A színdarab hangjátékváltozata természetesen nem élhet ezzel az imént tárgyalt érdekes megoldással, itt nem lehet minden szerepet Adyra osztani. Az eredeti színmű mellett ez is olvasható a kis kötetben, és az átláthatóbbá, csiszoltabbá vált szöveg másodszorra is megragadja az olvasót. De valamelyest – legalábbis számomra – veszített gondolati feszültségéből azzal, hogy a szereplők elkülönülnek egymástól és Adytól.

A dráma műfaja nagy bátorságot követel meg az írótól. A drámaírónak bizony nem lehet elkennie az ötleteit, végig kell gondolni a gondolatait, színt kell vallania a dolgokról. Vállalnia kell a túlzást, a túlzásban rejlő tévedést is. A drámában végletesebbé válik az író véleménye a világról, mint az „egy­részt-másrészt” körültekintéssel megfogalmazott regényben. Épp ezért rendkívül fontos, hogy egy dráma a színpadon autentikus saját világot teremtsen, vagyis hogy igazságait mindig a mű belső mérlegén mérje a néző, az olvasó. Zelei Miklósnak sikerült autentikus világot teremtenie színművében, s így nem azt vizsgáljuk szociológiai-politikai ismérvek alapján, hogy valóban szörnyűbbek-e a mi évtizedeink, mint Ady korának évtizedei voltak, hanem hagyjuk magunkat sodortatni a szellemes fricskák közé, keserűen nevetgélve, hogy a végére, amikor Ady már csak egy légy a falon, mi magunk is érezzük egy könyörtelen Marketing Menedzser pisztolygolyójának vészes közeledését – vagy talán csak egy mocskos légycsapó előszelét.

A Situs inversus szellemes, groteszk színjátékként olvasható, de korunk, életünk megrendítő metaforájává lesz, ha visszatekintünk rá. Ady Endréhez persze – néhány szép versidézettől és egy-két életrajzi mozzanattól eltekintve – nincs semmi köze. (Komp-Press ­– Korunk, 2013)

Pályázat

A Kortárs folyóirat esszépályázatot hirdet Európa, Európa… címmel.

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

A Kortárs májusi számából ajánljuk

Szepesi Attila: Cantus firmus 

Nagy Dániel: Szellemi alkotások „nukleáris szemiotikája”?

Murádin Jenő: „Magyar művész Alvincen 1908-ban”

Artzt Tímea: Szabó T. Anna: Törésteszt

Bővebben