Irodalom

Vergilius és a dinnyevodka

Szörényi László: Éljen Kun Béla! Suzy nimfomán
2012. augusztus 11. szombat

Hogy az antik és klasszikus szellem nagyjai csupán könyvek lapjain, a fedelek közé zárva töltik napjaikat – nos, ez csak addig igaz, míg elő nem hívja őket egy értő elme, hogy prófétáljanak a jelenkor visszásságairól is, idézetek vagy anekdoták formájában üzenve. Mert van mondanivalójuk a ma emberének, még ha az éppen politikus is. Aki nem hiszi, hogy Rilke soraiból történetesen Horn Gyula is életre kelhet, az ne habozzon, olvassa el Szörényi László karcolatait.

Az irodalomtörténész szerző a rendszerváltás után négy évet töltött az Örök Városban, nagykövetként képviselve Magyarországot. Eseménydús négy év lehetett, minden értelemben, a találkozások időszaka is – mintha álarcosbált látnánk, szellemi magasságokba és profán mélységekbe húzó epizódszereplők egész hada vonul fel a könyv lapjain. Megidéződnek a magyar és európai irodalom nagyjai, a történelem, a politika kiemelkedő alakjai vagy (egykor nagynak láttatott) apródjai, és Szörényinek mindig keze ügyébe akad egy odaillő, klasszikusoktól kölcsönzött idézet, amit nem fél használni. Hogy miként vészelhette át a politika védőruháját magukra öltő, ám a feladatra sokszor alkalmatlan, botcsinálta diplomaták ármánykodásait? Két fegyvere volt csupán: klasszikus műveltsége – az ebből fakadó szellemi tartással – és sosem lankadó humora. Úri humor ez, amely bár esetenként elmerészkedik szalonképtelen témakörök felé, de mindig megfelelő távolságot tart, sosem válik alpárivá.

A rengeteg megélt vagy hallott anekdota mint megannyi pillanatkép jeleníti meg az olasz társadalmat, a diplomatavilág sokszínűségét; leírásaiban Szörényi szembesít a sokat emlegetett magyar habitussal is, amely szinte könyörög, hogy kinevessük – ha már eltitkolni akkor sem tudjuk, amikor pedig illő lenne palástolni. A számos apró momentum, táj és városok, a bennük rejlő múlt és a tobzódó jelen együtt rajzolja meg Szörényi László világát, amelyben ugyanúgy helye van az eltört szennyvízcsőnek és Vergiliusnak, a verpeléti dinnyevodkának és Petőfinek, az elsikkasztott közpénzeknek és Danténak.

Hogy miért nem volt háta a Máltán vásárolt ingnek, hogy ki okádta le a római Magyar Akadémia kapuját, hogy volt-e Horthynak lucernája Itáliában, hogy miképp szolgálta Kossuth a háztáji csirketartást, hogy mekkora távot mért Ilosvai a konyha és az illemhely között Bariban – ezt nem árulom el, ahogy azt sem, mekkora ivászat és szerelem dúlt a hun Attila esküvőjén Dante szerint. Annyit azonban elárulhatok, hogy a könyv letehetetlen.

Szörényi László: Éljen Kun Béla! Suzy nimfomán, Kortárs, 2012.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.