Film

Látványos nekirugaszkodás

Christopher Nolan: A sötét lovag – Felemelkedés
Rédai Gergely
2012. augusztus 5. vasárnap

Rengeteg ember várta kíváncsisággal, egyszersmind aggódással a Nolan-féle Batman adaptáció trilógiazáró fejezetét, hogy vajon sikerül-e méltó befejezéssel kerekké tenni a sötét lovag történetének ezt a sajátos feldolgozását. A rendező azt a hitem szerint régóta létező nézői várakozást teljesítette be a korábbi részekkel, hogy kiragadva a szuperhőst a naiv képregényvilágból, a realitás közelében építse újjá a karaktert, az őt övező legendát és mesei körülményeket. Remek érzékkel talált rá a mitizált és a demitizált hős határán mozgó figura receptjére, akinek múltjába, kiképzésébe, motivációiba és „beöltözésének” körülményeibe is betekintést nyerünk a Batman: Kezdődik rész során.

Természetesen a történet Nolan keze alatt is mese marad, jók és rosszak seregére osztva a gothami szigetvilágot, valószínűtlen ügyességgel, testi erővel és elképesztő technológiával színesítve a kegyetlenek és a humánusok küzdelmét. Itt azonban az ellentábor fatalistái nem pusztán világuralomra vagy céltalan rombolásra törnek. Az Árnyak ligája a „cél szentesíti az eszközt” filozófia szellemében, egyfajta globális egyensúly nevében oszt végzetes igazságot a lokálpatrióta és élettisztelő hősökkel szemben. A folytatásban a Heath Ledger által – a valaha volt legizgalmasabb intelligens őrült anarchistává – formált Jokert a hazugságra és látszatokra épülő társadalmi rend elleni lázadás motiválja. Főhősünk megítélését illetően is folyamatos reflexióra késztet minket a trilógia, többek között az apafigura jellegű inas csípős megjegyzései, Joker féligazságai vagy épp a hamis becsületszimbólumra épített új rend, azaz a „Harvey Dent-átverés” altruista, de manipulatív lépése révén. Az új részben sem indokolatlanul sátáni ellenségeket kapunk csupán, inkább bosszúszomjas és sebzett fanatikusokat, akik azért eléggé elvetemültek ahhoz, hogy ne sajnáljuk őket. A Felemelkedés szintén az anarchia és társadalmi rend harcának jegyében zajlik. Bane – némileg túlbonyolítva a helyzetet – nemcsak porig akarja rombolni a várost, de a vak remény hálátlan illúziójával is büntetni szeretné, ezért taszítja hónapokra káoszba Gothamet a pusztítást megelőzően.

Nolan nemcsak igényes rendezésével, de remekül kidolgozott forgatókönyveivel tette feledhetetlenné a korábbi részeket, izgalmas morális dilemmákkal és váratlan tragédiákkal mélyítve el a felszínesebb képregényalapot. Fordulatokban és kiélezett helyzetekben most sincs hiány, de a Felemelkedés minden összetevőjén érződik az erőteljes nekirugaszkodás. A rendező monumentálisat akart alkotni, ezért meglehetősen látványorientált, akciódús és túlzsúfolt lett a majdnem háromórás játékidő. Önmagában véve a lenyűgöző látványvilágot, az izgalmas akciójeleneteket még nem nehezményeznénk, hiszen eddig mindig sikerült kellő tartalommal megtölteni, illetve körülvenni a minimális animációs kiegészítésekkel létrehozott hatásos akcióbetéteket, de a túlzsúfoltság mindenképpen árt az új alkotásnak. Mikor másfél óra után a szálak még mindig csak kezdenek csomósodni, néhányan már mozgolódni kezdenek a székekben, de cserébe videoklipszerű tömörséggel dübörögnek az összecsapások a mozi vége felé. A legemlékezetesebb jelenetek azonban nem az autós/helikopteres üldözések, melyek bár jól kivitelezettek, sok hasonlót láthattunk már. Bennem leginkább Bruce küzdelme maradt meg a börtönből való kijutásért, a hit és az egészséges félelem visszanyeréséért, ahol a sorstársak a kútnyílás megmászásakor a címadó rise (emelkedj) szót kántálják a helyi nyelven, illetve (a trailerben sajnos már leleplezett) stadion felrobbantása, a groteszk hazafutás, ami kellőképpen tragikus ahhoz, hogy ne fakadjunk nevetésre, amikor a labdavivő játékos észreveszi, hogy eltűnt mögötte a pálya.

Christian Bale hozza a korábbi részekben tőle megszokott színvonalat, akárcsak a mellékszereplők listáján a magukért beszélő, nagy nevek viselői. Nolan ezúttal azonban kevesebb teret ad Bale-nek, a sok erős karakter és történetszál sodrában időnként egészen háttérbe szorul a főszereplő. Szerencsére Bruce a maszk felvételével nem nyeri vissza varázsütésre korábbi formáját, így végigkísérhetjük újbóli felemelkedését, amihez kudarcokon és csalódásokon vezet az út, amíg képes lesz mozgósítani testi és lelki energiatartalékait. A szerethető rosszlány jellegű macskanőnek leginkább a felfokozott helyzetekben előtolakodó, kötelező hollywoodi szarkazmusok jutnak, de Anne Hathaway sajátos bája izgalmasan derengi át az egyszerű renegát tolvajnő figuráját. Tom Hardy nem sok lehetőséget kapott az arcára applikált mutatós maszk takarásában, és társa – akit itt most nem leplezünk le poéngyilkos módjára – szintén elég felejthető alakítást nyújt.

Bármilyen erőteljes is volt a nekirugaszkodás, a Felemelkedés csak látványban és játékidőben múlja felül a megelőző részeket, de korántsem nevezhető üres vagy összecsapott alkotásnak. Az új rész végkifejlete olyan szépen lekerekít és elvarr minden szálat, hogy bár tagadhatatlanul hatásos, mégis kicsit a csömör érzetének árnyékát hozza magával a mesés, happy endes zárlat. A Felemelkedéssel valóban egésszé vált a sötét lovag története, és hiányosságai ellenére is szerethető lett a befejezés: talán csak azt vethetnék Nolan szemére, hogy korábban túl magasra tette a lécet.

A sötét lovag – Felemelkedés (The Dark Knight Rises)
Rendezte: Christopher Nolan
Színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 2012.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.