Zene

Életünk színe és fonákja

ATF: Abrak a dobra
2012. augusztus 5. vasárnap

„Ez hip-hoppal teremtett új hagyomány”, ígéri az Abrak a dobra intrója, s végighallgatva a számokat a fogadalom valóra válik, hiszen igazán különleges – s bemutatkozó lemezként meglehetősen összeszedettre sikerült – albumot adott át a hallgatóságnak az ATF. A dalok mindegyikéről elmondható, hogy zene és szöveg végig egységben van, néhol előtérbe kerülnek az élőzenés elemek, dallamos refrének, frappáns és költői képek vagy a manapság különösnek ható témaválasztás. A szó legjobb értelmében véve kísérletező és bátor lemez ez, amely egyszerre követi és meg is újítja a hazai hip-hop eddig megszokott világát. Hiszen ott van benne a lázadás, a változás és a változtatás iránti vágy, kíméletlenül, mégis lírai igénnyel megírt szövegekkel rámutatva életünk színére és fonákjára: természetfelettire, elcseszett példatárakra, csókra kész Szókratészokra.

Nem vagyok avatott szakértője a műfajnak – valamiért soha nem érintett meg ez a szubkultúra, így nem tudtam ráérezni sem a hazai, sem pedig a külföldi rapzene ízére –, bár tény, hogy a zenehallgatók széles táborához nem is jut el a hazai hip-hop igazi esszenciája, és tény az is, hogy a zenei fősodorba is az elmúlt években kerültek és kerülnek be folyamatosan, egyre nagyobb hangsúllyal az igényes szövegelést produkáló bandák. Sokszor furcsán hatottak a nagy „megmondó emberek” még nagyobb szavai, és hiteltelennek éreztem szavaikat. A semmitmondó szövegek mögött nem láttam azt, ami számomra is belátható, elfogadható és átérezhető. Pedig a műfaj kulcsa itt van, hiszen a zene minden ága közül a legnagyobb tétje a szövegnek itt van. Így azok, akik kilépnek a telep- és a gengszterrap atmoszférájából, sokkal szélesebb közönséget képesek megszólítani, olyanokat is, akik számára eddig tényleg üres, lapos szövegelést jelentett. De miért érdemes mindezek ellenére beszerezni az ATF lemezét? Mert a fent említett negatívumok közül egyik sincs jelen a korongon, izgalmas és egyedi album lett, mindenképp figyelemre méltó kezdőlépés egy még csak szűk körben ismert bandától.

A számokon sorra haladva, s azokat újra- meg újrahallgatva feltűnik, hogy az ötletesség a dalok szinte minden egyes momentumában ott van. Mert elfér az Intróban Brahms magyar tánca, Ady Endre egy verssora, a középkori krónikás említése és a Holt költők társasága is – igazi kultúrsokk ez, amely nem dönti le a hallgatót a lábáról, hanem mindinkább felvillanyozza. A rövid beharangozó igazán ütős lett, az album egyik legjobban sikerült darabja.

A lemezen egyértelműen három slágergyanús szám van: a Szeretni, az Éld át, valamint a BB – de mindhárom dal másért. Talán furcsa, meglehetősen ingoványos, de mégis örök téma a szeretet: bátor vállalkozás manapság erről nemhogy rappelni, de még énekelni is. Sokak számára nemcsak a téma, de maga az érzés megélése is kerülendő, hiszen „az ember úgy siet, közben elkésett szeretni”, a negatív adok-kapok sorozatra mutat rá a szám szövege, de ezzel együtt mégis olyan örök dologra, amely az emberek fölött áll, mindben, mindenhol és mindenkor jelen van.

Az Éld át egy tipikus korjelenségre mutat rá, hihetetlenül ironikus és humoros szöveggel, szófordulatokkal figurázza ki a zajtól s nem zenétől hangos party-világot. A dalszöveg olyannyira jól sikerült, hogy már az első néhány sor után a szórakozóhelyek fülledt, lüktető atmoszféráját érezzük magunk körül: önmagukat a ruhatárban hagyó emberekkel, strasszkövekkel, szinglis pírral, party-arcokkal – tényleg nehéz eldönteni, hogy jelmezbál vagy társkereső az, ahol vagyunk. Hiteles kép és egyben görbe tükör ez a ma huszonéveseinek éjszakáiról, zenéjéről, árnyékharcaikról és belső pislákolásukról.

A BB a kísérletező számok legjobban sikerült darabja, hiszen itt vezető szerephez jut az élőzenés hangszerelés, amely már a szám első másodperceiben és akkordjaiban figyelmet követel magának, s fokozatosan, egyre erőteljesebbé válik, a refrénben torzítással még több teret nyer, s a szólóban pedig kiteljesedik. A szám szövege és refrénje szinte teljesen ellentétben áll egymással, hiszen az egyes verzék erős költői képekkel teszik nagyon súlyossá a dalt, melyet a refrén már-már klisészerű „te meg én”-je kicsit ki is olt, de az erőteljes hangszerelés miatt mégis felerősít.

Az album komolyabb darabjai közé sorolható az Indianaval közösen elkészített Fehér lap, valamint a Kicsit mindig gyerek leszek. Mindkét szám sűrű, erőteljes, komoly szövegrésszel bír, a Fehér lap kissé zaklatott effektjei, valamint a Kicsit mindig… szinte légies gitár-, zongora- és hegedűszólama teszik különlegessé a hangzást, így ez a két dal is az album erősségeit és újdonságait mutatja meg.

A számok közé felvett skitek jól illeszkednek a dalokhoz, a Példakép előtt megszólaltatott stand uposok elmélkedése ugyanúgy telitalálat, mint a sablonos csajozós dumát megörökítő bevezető a Koktél előtt.

Az Abrak a dobra humoros, friss, átütő, de egyszersmind komoly és elgondolkodtató lemez. Zeneileg ötletes és kísérletező, a szövegeket nézve bátor, szókimondó és rendkívül expresszív – talán zene nélkül is megállnák a helyüket. Igényesen összerakott számok követik egymást, így igényes album született, amely bár még csak az első a sorban, de semmiképp nem egy kiforratlan csapat innen-onnan összeszedegetett dalainak gyűjteménye.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.