Zene

What the folk?

A II. Nufolk Fesztivál
,
2012. július 14. szombat

I. Nufolk: fesztivál és forradalom

Bármely gondolat, mely a magyar népzene felől indul, Kodályból vagy Bartókból kell, hogy merítsen, még ha egy egészen új és számukra ismeretlen fogalom tisztázására törekszik is: a roppant kortárs nufolk meghatározására. Elmélkedéseinket a június 27. és 30. között zajló II Nufolk fesztivál alapozza meg, melynek szomorú tapasztalata a viszonylagos érdektelenség, a program horderejéhez mért kevés érdeklődő. Rövid eszmefuttatásunk felütését ezért Kodály Zoltán mondata adja: „Az a magyar társadalom, mely kitűnően ismeri a fajbor és kocsisbor közti különbséget, zenei kocsisboron él.” (Kodály Zoltán, Visszatekintés, 1974, I, 38.)

Mielőtt a fesztivál programjának, eseményeinek, illetve a magyar társadalom népzenei érdektelenségének megértésébe bocsátkoznánk, szükségszerű tisztáznunk a nufolk jelentését. Miben különbözik a nufolk és a világzene definíciója? Hiszen első hallásra mintha tautológiával állnánk szemben. Két bizonytalan, mindenki számára más-mást jelentő terminus közt lehetetlenség éles határt húzni. Kaszap Atilla, a Budapest Nufolk Revolution alapítója és a fesztivál egyik szervezője szerint:

„A nufolk az én meghatározásomban kortárs városi népzenét, népzenei próbálkozást jelent. A falusi miliő a 21. századra megszűnt, a falusi muzsikát játszó népzenészek városban szocializálódtak, ezért már sok szempontból nem elégítheti ki őket az autentikus népzene. Mi, népzenészek, városban élünk, és azokat a benyomásokat, melyek ebben a térben érnek, zenénkben is le kell, hogy reagáljuk. A népzenét játszó emberek élete megváltozott, így a magyar népzene is megváltozik. Ez a folyamat természetesen évtizedekbe kerül, mire letisztul, sok idő, mire kiderül, melyik elgondolás jó, melyik nem. De annyi bizonyos: változnak az emberek, így nem tud érintetlen maradni a magyar népzene. A mi nufolk zenéink próbálkozások, nem kész termékek, hanem törekvések, hogy lereagáljuk saját életünket.”

A nufolk kifejezés nem egészen eredeti találmány, a nujazz stílusmegjelölés napjainkban világszerte használatos. Innen fakad a nufolk, mely a világzene szóhoz képest kevésbé leterhelt, kevésbé kisajátított fogalom, és nem egyszerűen népzenei feldolgozást, népzenei alapú alternatív vagy popzenét jelent. Ráadásul annyira képlékeny terminus, hogy akár egy új, korszakalkotó és megvilágító erejű megjelölés is válhat belőle. Kaszap Atilla és generációja számára ugyanúgy a „népzene az etalon”, nem megreformálni kívánják a gyűjtésekről hallgatott, nagy tiszteletben álló muzsikát, azonban fel akarják hívni a figyelmet a korszakváltásra:

„A népzene változását nem lehet megállítani. Attól, hogy megszűntek a falusi közösségek, nem lehet konzerválni az ott felgyűjtött értékeket, de a nu szócskát azért tesszük a folk elé, mert érzékeljük, markáns változásról van szó, hiszen egyéb zenei stílusok és hangszerek jelennek meg az eddig megszokott eljárások mellett. Ahogyan már említettem, ez egy teljesen bizonytalan folyamat, melyből vagy lesz valami, vagy nem. A fesztiválon fellépő zenekarok például rendkívül eltérő hangokat, hangszíneket szólaltattak meg. Korábban, ha egy erdélyi és dunántúli zenét összehasonlítottunk, rajtuk keresztül láttuk a különböző életstílust, körülményeket, most nem falvakat, hanem zenekarokat hasonlítunk össze, hogy a másfajta életfelfogásokat lássuk.”

A nufolk irányzat, az újfajta, „urbánus” népzenei elképzelés mindenesetre megnyugtató tendencia a magyar kultúréletben: „a népdal még nem mondta ki az utolsó szót: nem elavult stílus maradványa, nem a történelem holt relikviái közé való, hanem eleven élet.” (Kodály Zoltán, Uo., 17.) Kodály 1920-as években kifejtett meglátása tehát nem idejétmúlt kijelentés, korunk hangjaiban tudatosan felcsendül a magyar dallamkincs. A hagyománynak ez az újfajta felhasználása, elioti kifejezéssel élve, természetesen nem egyszerű átöröklés (T. S. Eliot, Hagyomány és egyéniség = Káosz a rendben, 1981.), a zenészeknek kemény munkával kell magukévá tenni a múlt tradícióit, hogy azután annak aktualitását be tudják emelni saját művészetükbe. A jelen művészének igazodnia kell a múlthoz, hisz múlt nélkül nincsen korszerűség, magyar folklór nélkül sincs 21. század, vagy ahogyan Kodály specializálja ezt a „magyar lélek” természetére: „A magyar népdal […] az egész magyar lélek tükre. Mint egy nagy gyűjtőmedencébe, századokon át belefolyt a magyar érzelmi élet minden patakja, nyomot hagyott benne a magyarság minden lelki élménye” (Kodály Zoltán, I. m., 34.)

Éppen ezért különös és elkeserítő jelenség, hogy ismert vagy kevésbé ismert, de rendkívül tehetséges zenekarokra nem kíváncsi minden magyar fiatal, aki érteni kívánja korának tendenciáit, gondolatait, felvetéseit. A Nufolk Fesztiválon fellépő nagyszerű zenekarok nevei önmagukban esszenciái az új irányzatnak, életérzésnek: The Balkan Consort, Őskesthar, Ferenczi György és a Rackajam, Folkerror, Balkan Fanatik, Maszkura és a Tücsökraj, Szalonna és Bandája, Napra, Kerekes Band, Budapest Nufolk Revolution, Tárkány Művek, Besh o droM.

Bartók és Kodály a 20. század elején a „minden egész eltörött”, az egyre fokozódó bizonytalanság, idegenség, a nyugtalanság és kulturálisan kimerültnek látszó európai szellem elől menekültek „vissza” az archaikusba, az ősibe, a primitívbe, a naiv művészet felé, ahogyan tette ezt Gauguin is, mikor Tahitire, az ősi Édenbe száműzte magát a boldogságért. (vö. Kiczenkó Judit, Légy jó mindhalálig = A magvető nyomában, 1993.) Ki tudja, a népzene ilyen élénk újragondolása, a népi kultúrát újból direkt módon tematizáló és interpretáló folyamatok nem egy újabb erkölcsi és szellemi válságot átélő Európa képét szűrik át?

Asztalos Emese

II. Nufolk: Szubjektíven

A hazai világzenei bandák színe-java a színpadon, lüktető magyar és balkáni népzene hol egy csipetnyi dzsesszel, hol némi elektronikus hangzással, hol pedig rockzenével fűszerezve. Nufolk, vagyis valami új, valami más: az irányzat nem új keletű, de nem is tartozik a magyarországi mainstream vonalához. A fúziós népzenét játszó zenekarok újraértelmezték és megújították a magyar zenei hagyományt. A recept egyszerű, de nagyszerű: vegyítsd össze a népzenét a manapság divatos irányzatokkal, ne félj a kezdetben talán furcsa összhatástól, hiszen a végeredmény önmagáért beszél.

A népzene és más műfajok egymásra hatása nemcsak a kimondottan fúziós népzenét játszó zenekaroknál figyelhető meg, elég csak a Csík zenekar Quimby- vagy Kispál-feldolgozásira gondolnunk, amelyek szintén azt mutatják, hogy ez a fajta zenei vegyítés és kísérletezés működik, és igenis van létjogosultsága.  Legyen szó a nufolk fősodrában már több éve utazó Besh o droMról, a Napra zenekarról, a Kerekes Bandről, vagy épp a „funky-csárdás” műfaját képviselő Maszkura és a Tücsökrajról, vagy az olyan kevésbé ismert és pár éve indult bandákról, mint a The Balkan Consort vagy a Budapest Nufolk Revolution, az élmény, az egyediség és az igényesség garantált.

Milyennek láttam a II. Nufolk Fesztivál? A rendezvény páratlan élményt jelentett, a három nap folyamán fellépő zenekarok minden esetben magas színvonalon teljesítettek – az már ízlés dolga, hogy kinek melyik tetszett éppen jobban vagy kevésbé. A Nufolk nyitónapján a The Balkan Consort koncertjét hallgatva merül fel bennem először a kérdés, hogy miért csak pár tucat ember kíváncsi ezekre az együttesekre.

A fent említett zenekarokban az ország legtehetségesebb és legjobb nép-, rock-, blues- és jazz-zenészei vonulnak fel, mégis ha a hazai zeneipar fogyasztóinak összlétszámát vesszük alapul, akkor ezek a zseniális muzsikusok csak egy nagyon szűk rétegnek zenélnek. Ez a helyzet persze nemcsak a nufolk műfaj zenészeire igaz, hanem mindazokra, akik tényleg messze esnek az aktuális hazai poptrendek világától és az undergroundban mozognak. De ekkor felötlött bennem a következő kérdés: miért nem kaphatnak nagyobb publicitást és hírverést ezek a zenekarok? Miért csak olykor-olykor lehet elkapni egy-egy számot a rádiókban – már akik hajlandóak ilyen stílusú zenét felvenni a számlistáikra.

Nincs semmi bajom a popzene műfajával, sőt az igényes popzenét szívesen hallgatom. De ha körbenézünk a mai magyar popzenei piacon, minden jelzőt elsüthetünk az előadók igen nagy százalékára, csak az igényest nem. Az egyediséget pedig, bármennyire is pop, és bármennyire is minden szám a szerelem–csalódás–új szerelem tematikájához köthető, elvárhatná a közönség. A televíziós tehetségkutatók és a Viva Comet világán kívül létezik egy más dimenziója is a zenének: létezik a Röpülj páva! vagy a folkBeats nevet viselő nép- és világzenei tehetségkutató, ahol a színpadon megszólaltatott dallamok és tematika kicsit nagyobb perspektívát ölel fel. Nem kell feltétlenül messzire utazni ahhoz, hogy lássuk, a műfaj kis hazánkon kívül virágzik, és sokkal nagyobb elismertségre tett szert.

A fesztivál népszerűsége és az egyre több fórumon – legyen szó a számos rendezvényről vagy a zenei szakma elismerő kitüntetéseiről – arról tesz tanúbizonyságot, hogy a fúziós népzene műfaja él, és egyre több embert hódít meg magának. A nyár nagy fesztiváljain a világzenei színpadok koncertjei évről évre nagyobb közönséget csábítanak, így fokozatosan kerülnek ki a zenekarok a kis klubokból és a klubkoncertek atmoszférájából az egyre nagyobb színpadok és a nagykoncertek világába. Persze a helyzet ennél kicsit bonyolultabb, hiszen nem olyan egyszerű ezeket a lépéseket megtenni, ha az egyes zenekarok mögött nem állnak gigantikus szponzorok vastag pénztárcával. Mindenesetre a Nufolk Fesztivál léte, lassan, de biztosan növekvő népszerűsége jó kezdetnek bizonyult.

Varró Annamária

, további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.