Irodalom

Szeretetflash

Kubiszyn Viktor: Drognapló
2012. július 30. hétfő

Figyelj, Tesókám! Ezt a könyvet mindenképpen a kezedbe kell venned. Nem azért, mert egy drogos történet, és elrettentő példával próbál szolgálni; nem, abból már van elég. És nem is egy ember sorsa a lényeg benne, mert sok ilyen megesik, és sokan vannak, akik kijönnek a szenvedélyek fogságából, és olyanok is, akik soha. Ez egy dolog. Itt több történik. Kapsz egy hatalmas tükröt, miközben megismered egy ember múltját, világlátását, gondolkozásmódját, genetikáját, csontozatát, zsigereit, vagyis meztelenre pakolja ki magát, és nem remeg meg, mert bátor, és mert megjárta a poklot. Viszont ezzel még korántsem végeztél. Neked is válaszolnod kell, nem menekülhetsz a felelősség alól, nem menekülhetsz önmagadtól. Könyörtelenül rákényszerít, hogy feltedd a kérdéseket, hogy feltedd azt, hogy ki vagy ebben a nagy játékban, hogy mennyire játszod az agyad, és mennyire menekülsz mindenbe, és hogy miért csinálod ezt az egészet. Csak képmutatás lenne minden, barátom? A Drognapló biztos nem az. Bátor korlelet a világról és a Zónáról. Szinte már objektivitásig az. Úgyhogy, ha gondolod, figyelj.

(Flash)

Az a legdurvább, hogy ez nem vallomás, hanem hagyomány. A szenvedélybetegek időtlensége, amiben a könyv is úszkál, sőt bátran dőzsöl, hiszen volt mire támaszkodnia. Baudelaire-től kezdve, Kosztolányin át, Bukowskitól Borroughs-ig lehetne sorolni az írókat, akiknek a szövegét és látomását erről a témáról megidézi. Emellett orvosi könyvekből kivett részleteket is felhasznál a szenvedélybeteg(ség)ről, miközben játszik a meghatározás ürességével, valamint ezzel szemben az életszagú rehabilitációs anyagok is beékelődnek a szövegbe. Így az egész árad, és az olvasása során egyre nagyobb lesz a tér, amit bejárhatsz. Ahogy haladsz egy szokványos drogkarrier állomásain, úgy láthatod meg majd, hogy ez több annál. Ott van benne a Generáció, és az egész huszadik század, amiben az „ember” árnyékként lézeng, minden kapaszkodó nélkül süvít a metrón, drogos hullámokat verve az idegpályák kanyargós csatornáin. Nincs meg a szilárd talaj, csak a kallódás, mert odavan a vallás, lejáratódtak az ideológiák, odavan a szabadság titokzatos fantomja, és csak a hiány maradt, amit fogyasztással foltozgatsz. És néha egy teljességérzés. Egy Flash. Na, ezt rakd össze! És ez a könyv ezt mind kipakolja eléd, mégis utat akar mutatni. Az emberi erőt és a hitet. Még akkor is, ha az író néha kételkedik benne. Egyszer valamelyik bölcs azt mondta, hogy a fontos dolgokban mindig kételkedünk, de ez jó, mert megerősíti, amit kérdőre vonunk.

(Elvonó)

A könyv utolsó része az elvonóról szól. Ahol megtanítják a függőket arra, hogy az érzelmi életüket hogyan éljék meg helyesen. Lényegében nem nagy recept az egész, csak annyi, hogy őszintének kell maradniuk. Önmagukkal és a világgal szemben, a belsővel és a külsővel. Mindig mindenkinek elmondani, ami bánt, hogy ne maradjon bent elfojtás. És tudod, mi a legszörnyűbb? Hogy amit bent tanulnak ezek a fiúk, azt nem lehet a világban folytatni. Oké, továbbra is figyelhetik az érzelmeiket, és az is igaz, hogy nagyfokú érzelmi tudatosságra tesznek szert azáltal, hogy minden egyes nap el kell mondaniuk, hogy mi mit váltott ki belőlük, de nem lehetnek őszinték a környezettel. Bárhogyan próbálják/próbáljuk, mindig bele kell menni a piti hazugságokba, és ha nem figyelnek/figyelünk, akkor ebből is lehetnek bajok. Emellett a rehabilitáción fel kell nőniük, és meg kell élniük a múltjukkal járó bűntudatot. Mert ezek a dzsankik (drogfüggők) mind gyerekek voltak a lelkük mélyén, akik képtelenek voltak önmagukért, így egyben tetteikért felelősséget vállalni, ezért bűntudat nélkül bármit megtettek. Szóval a pokol után az elvonó az igazi purgatórium. A változtatás fájdalma és lehetősége, ahol fokról fokra kell haladni kifelé a Zónából, miközben az író is érzi, hogy onnan soha nem lehet kiszabadulni teljesen. Örökké ott lebeg a bizonytalanság, a megremegés, lényegében az eltemetett múlt/mennyország/pokol, a gyengeség, amiből csak a hit adhat erőt és kegyelmet és felmentést. De hát az egész élet ilyen, nem? Bármikor kiszaladhat a talaj. Csak tudni kell a jó stratégiát – amit az elvonón megtanulnak – alkalmazni. De az is igaz, hogy nagyon sokunkra ráférne a rehabon eltöltött idő, hogy bátran szembenézhessünk a függőségünkkel és az álarcainkkal.

(Isten)

Igen nagy szó ez, főleg egy olyan világban, ahol minden ember istennek képzeli magát. De ahogy a könyvben is elhangzik: egy az Isten, barátom, és nem te vagy az. Szóval a Hit/Isten, ami még a legmélyebb ponton is veled van, és megtart, és segít kijutni a pöcegödörből. Nem a nagy istenélményekről beszél az író, beszélt már ő ott nem lévő dolgokhoz/istenekhez a Nagymező utcában, hanem az ürességet betöltő szeretetről. Hiszen a Szeretet az egyetlen anyag, az egyetlen narkó, ami képes átjárni azt a rettentő nagy Űrt, ami mindennél félelmetesebb. Mert minden percben és napon küzdesz azért, hogy a különböző kis szerepeiddel feltöltsd azt az űrt, ami ott belül van. És ezt természetesen a drogokkal lehet a leghatásosabban véghezvinni, miközben végig ott marad a düh és a harag, mert tudod, hogy mindez reménytelen harc, mert bármennyit is adsz magadba/magadnak, nem lesz elég, hiszen kamu az egész. De mi az író javaslata? A szeretet. Az anyag, ami össze- és egybetart téged és mindenkit, ami segít, hogy őszinte legyél és nyitott és kellőképpen bátor. Kubiszyn Viktor ezt az anyagot használja tovább, mert ha egy Jézusnak megfelelt, akkor neki is. És ez az anyag feloldja a bűneinket. A tiédet és az enyémet is.

Kubiszyn Viktor: Drognapló, Jószöveg Műhely, 2011.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.