Képzőművészet

Shakespeare Színek

Gyulai Orsolya Zóra
2012. július 14. szombat

Országszerte művészeti fesztiválok, vásárok, kiállítások kínálják a lehetőséget a művészetkedvelők, kikapcsolódásra vágyók számára a nyári kánikulában. Változatos program várja a Gyulára ellátogatókat is, hiszen idén sem maradt el a hagyománnyá váló Shakespeare Fesztivál. A drámát, komédiát és egyéb nyalánkságot színre vitt, emblémává rögzült bajuszos arc visszaköszön a várszínházi előadásokon. Mi szem-szájnak ingere, az itt látható, hallható! Ármány, cselszövés, ízes beszéd, metsző humor és mi több: a megszokottól merőben eltérő konfigurációk.

A konvenciókerülés jegyét viseli Porpáczy Zoltán tervezőgrafikus Shakespeare Színek kiállítása is. A Budapestről érkező, több fesztivált is megjárt alkotó sajátos minimalizmuson keresztül invitál a digitális plakátok világába.1

Shakespeare drámáit, komédiáit saját korától kezdődően a mai napig sok művész adaptálta. Ezen művek közös jellemzője egyfajta összefoglaló jelenetábrázolás, mely a cselekmény bemutatására helyezte a hangsúlyt. Színházi plakátként a figyelemfelkeltés eszközeiként funkcionáltak. Ezt a funkciót megtörve Porpáczy az alkalmazott grafika irányából indulva sajátos értelmezésű, egyszerűbb formavilágú, inkább Shakespeare szófordulataira reagáló komponálási módot tár elénk.

A kollázsra emlékeztető, pozitív–negatív felületekből összeálló alakzatok egymást teremtő játéka hív bennünket a közös alkotásra. Fekete, fehér, igen, nem. Emlékszünk-e erre a gyerekkori játékra, mely kizárja e négy válaszadási lehetőséget? A színjáték világa ennél jóval több. Mesteri szófordulatok, fondorlatok, szándékolt vagy épp spontán történések hálója.

A húsz darab plakát fekete-fehér „színekkel” komponált színpada színmentes, ugyanakkor történéssel teli övezetbe szólít. Miért is kellene ide bárminemű színfolt, hiszen Shakespeare ezt már megoldotta!

Az örkényi egypercesekként összesűrített történések, erkölcsi tanulságok jelenkorra való adaptációja egyaránt megtalálható. Mindemellett ott lapul egyfajta furcsa távolságtartás, ami az egyes drámák, komédiák kisiskolás szájbarágásától tartózkodik. A szubjektív alkotói felhang is megszólal a művészre oly jellemző szókimondásban, merész ironizálásban. Ez a momentum teszi a műveket szabaddá, fesztelenné, és egyúttal Shakespeare is szabadulhat a berögzült konvenciók világából. Rómeó és Júlia esetén végre elfelejthetjük az erkélyjelenetet, Hamlettel kapcsolatban pedig az örökösen vizualizált koponyamotívumot.

Utalásokkal jelzésszerűen allegorizált szereplők (Lear király; Athéni Timon) veszik át az irányítást egy olyan közegben, amelyből hiányzik a konkrét színpad. A színre vitt sokadalom uralkodókkal és hozzátartozóikkal, ellenségekkel, ármánnyal és fűszeres varázslattal szólít meg bennünket, aminek eszköztárában csupán minimális jelzésekre hagyatkozik a művész. Nem célja a magyarázkodás, a tartalmi kivonatolás. Vezérelve lehetne Lear király egyik jeligévé szilárdult mondata, miszerint: „Jobbat keresve gyakran jót veszítünk.” Tipográfiai elemeinek metamorfózisa (III. Richárd) finoman reagál a shakespeare-i jellemábrázolások nyújtotta leképzésekre, történésekre.

„Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár” (Ahogy tetszik) –  valóban így van. Alátámasztást sem igényel ez a tézis, hiszen naponta kényszerülünk különféle játékokat alkalmazni. Mindannyian megfigyelők és megfigyeltek vagyunk, és minden pillanatban óhatatlanul is ránk szegeződik valakinek a figyelő szempárja. Színpadra szólít az élet, aminek egyes színeiben tükröt tartanak elénk, melyben, ha szerencsések vagyunk, megleshetjük a mögöttes én mozgatórugóját.

Shakespeare ezt a sokszerű, leleményekkel tarkított világot, a nagybetűs élet rejtelmeit hívta eszközéül, melyhez sokféle jellemet, filozófiát felhasznált. Mondanivalója általános igazságokat rejt, amik ma is megállják a helyüket. Az a számos tanulmány, magyarázat, ami született róla és alkotásairól, rögeszmésen igyekszik felfejteni mondandóját, ami pont ezzel siklik ki az értelmezők keze közül.

Porpáczy Zoltán plakátjai ember–világ vetületei, színművek mementói, melyeknek képi eszköztára világos, érthető, közhelyektől mentes szemlélődést biztosít.

A fesztiválon kiemelt figyelemmel kísért, utolsóként megírt Shakespeare-darab, A vihar egyben a kiállítás omegájaként is felfogható, melynek üzenete a nagy dráma- és komédiaíró leköszönése: „Oda már minden varázsom, ami erőm van, sajátom; s az nem sok, hát döntsétek el, hogy maradjak, vagy menjek el.”

Gyulai Várszínház, Kamaragaléria, 2012. július 5–15.

* Egyéb források:
http://www.shakespearefesztival.hu/shakespeare-szinek/

http://www.gyulaihirlap.hu/index.fcgi?rx=&item=&akadaly=&nyelv=hu&menuparam_8=7261

1 http://artportal.hu/aktualis/kiallitasok/tegnap_esti_krimik_porpaczy_zoltan_kialltasa

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.