Zene

Mi járt a gombafejekben?

A Beatles dalszövegeinek eszmei és történeti háttere. I. rész
2012. június 15. péntek

A Quarry Mentől a Beatlesig

Minden idők legjobb popzenekara The Quarry Men néven alakult meg Liverpoolban, 1957 májusában. Azonban a Mesés Négyes végleges felállásából ekkor még csak John Lennon tartozott az együttes tagjai közé. Paul McCartney pár hónappal, George Harrison pedig egy évvel később csatlakozott a csapathoz. A kezdetben még igencsak amatőr színvonalon működő formáció három éven keresztül járta a város kocsmáit és klubjait, lépett fel nevesebb pályatársai kísérőzenekaraként a „nagy áttörés” reményében. Kitartásukat siker koronázta: 1960 augusztusában lehetőséget kaptak, hogy egy hamburgi klub, a Kaiserkeller állandó fellépőiként bizonyítsák tehetségüket.

Bár rendkívül mostoha körülmények közé kerültek – példának okáért sokáig egy mozi mellékhelysége szolgált szállásukként –, németországi tartózkodásuk rengeteg pozitív változást hozott. Többek közt itt ismerkedtek meg Ringo Starral, aki ekkor még Richard Starkey-ként a Rory Storm And The Hurricanes dobosa volt, valamint Astrid Kirchherrel is. Utóbbi fiatalembernek a „Beatles-frizura” megalkotásáért lehet hálás az utókor. Az együttes védjegyévé vált hajviselet még Amerika első emberének figyelmét sem kerülte el. Egy alkalommal Johnson elnök a következő kérdést szegezte brit kollégájának: „Nem gondolod, hogy rájuk férne egy hajvágás?”

Hamburgban született meg a zenekar új, tréfás szójátékon alapuló elnevezése is (magyarul körülbelül annyit tesz: „Boga-rock”), így Liverpoolba már The Beatles néven tértek vissza, 1960 decemberében. Külföldön elért sikereiknek köszönhetően hazai hírnevük is megnövekedett. Egyre nívósabb helyeken, köztük a város legismertebb szórakozóhelyén, a Cavern Clubban léptek fel heti rendszerességgel. Itt látta őket először színpadon későbbi menedzserük, Brian Epstein. A zenei és üzleti életben igen jártas férfi azonnal megérezte a Beatlesben rejlő lehetőséget, és liverpooli idő szerint azonnal lecsapott rájuk. Sebtében új köntösbe csomagolta a zenekart, a rebellis John Lennon nem csekély bánatára. A szakadt farmert és bőrkabátot elegáns öltönyre és finom modorra cserélte, ezután pedig neves lemezkiadó vállalatok meghallgatásaira küldte őket.

E megmérettetések során vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy az együttes dobosa, Pete Best nem tud lépést tartani zenésztársaival. Mivel ekkor már a siker volt a tét, Epstein és a többi Beatles-tag úgy határozott, a cél érdekében megválnak barátjuktól. Helyére a Németországban megismert Richard Starkey került. Ezzel 1962 augusztusában összeállt a kép.

A Beatles mint a hatvanas évek hangadója

„Ha a hatvanas évekre vagy kíváncsi, hallgasd a Beatles zenéjét” – írta Aaron Copland. A Beatles megalakulása és felbomlása egybeesett a „lázadó évtized” kezdetével és elmúlásával. Ebből kifolyólag dalaikban kézzelfoghatóan jelen volt minden, ami a 20. század e mozgalmas időszakát jellemezte. Szerzeményeik magukban hordozták a kor társadalmi, politikai és eszmei irányvonalait; dalszövegeikben sűrűsödött mindaz, ami a hatvanas évek fiataljait foglalkoztatta.

Szexuális felszabadulás, LSD, rock and roll-életérzés, rendszerellenesség, békemozgalom, maoizmus, egyházkritika – e fogalmak, melyek meghatározták a dühöngő ifjúság mindennapjait, kivétel nélkül visszaköszöntek a Beatles műveiben. A pályafutásuk során megalkotott száznyolcvanhat dal mindegyike egyfajta társadalmi pillanatfelvétel, a hatvanas évtized egy-egy mozzanatának, jellemzőjének lecsapódása. Hangadói-szóvivői státusukkal maguk az együttes tagjai is tisztában voltak, s ezt – főként pályafutásuk és az évtized második felében – igyekeztek tudatosan kiaknázni.

Kezdetben voltak a szerelmes dalok

A Beatles korai dalszövegeinek egyszerűsége, nem ritkán elnagyoltsága jelzi: a négy gombafej ekkor még nem törődött vele, mi az, amit és amiről énekelnek. Sokkal inkább foglakoztatta őket a felvételek hangzásvilága, s az általuk kiváltott érzet. Ennél fogva a szöveggel kapcsolatban sem támasztottak egyéb elvárást, mint hogy illeszkedjék a dal által keltett összhatásba.

Munkásságuk első éveiben szövegeik még egyáltalán nem érintettek fajsúlyos, például politikai vagy filozófiai kérdéseket; szerzeményeik fő témája a szerelem volt (előbbi megállapítás természetesen csak akkor állja meg a helyét, ha a szerelmet nem tekintjük fajsúlyos tényezőnek). Első négy nagylemezük dalai kilencven százalékban e téma köré csoportosulnak. Első, Love Me Do című bemutatkozó kislemezük – amely néhány hónap híján ötven éve került a polcokra Nagy-Britanniában – vagy a She Loves You kezdetű szám sem hordozott mély mondanivalót. Közvetítette viszont a korlátok átlépését, az „engedd el magad” életérzést, s mivel ez egybeesett az ifjúság igényeivel, népszerűségük hamarosan az egekig szárnyalt. Megkezdődött a „Beatlemánia”. Elsőként természetesen Nagy-Britannia és Nyugat-Európa, majd 1964-re már a tengerentúl fiataljai is Beatles-lemezekre költötték minden spórolt pénzüket. Amerikában aratott sikerüket csak fokozta, hogy dalaik, például az I Want To Hold Your Hand örömteli energiája valóságos gyógyírként rázta fel az országot a Kennedy elnök meggyilkolását követő komor hangulatból.

Népszerűbbek Jézusnál

Az évtized közepe fordulópontot jelentett az együttes életében és ennél fogva a dalszövegeikben is. Ekkorra ugyanis a Lennon–McCartney szerzőpáros már minden lehetséges módon feldolgozta a szerelem témakörét. Pályatársaik ellenben sorra készítették az ennél jóval mélyebb tartalommal bíró, a popdal horizontját jócskán kitágító felvételeket, mint például a Rolling Stones a Satisfaction, vagy a Who a My Generation című számot. Fennállt a veszély, hogy a zenekar fülbemászó, ám emellett kissé semmitmondó dalai idejétmúlttá válnak és a futottak még kategóriában végzik.

A Beatles elkezdte hát keresni saját, egyedi hangját, ez pedig a dalszövegkultúra elmélyülését eredményezte. Munkásságukat immár nem választották el lelki életüktől, saját érzéseiktől, meggyőződéseiktől. Elkezdtek az éppen aktuális eseményekre reflektáló, politikai töltetű számokat írni, mint például a Taxman. John Lennon egy egészen bizonyosan nem a feleségével töltött, igen kellemes éjszakáját öntötte talányos sorokba a Norwegian Woodban. Sőt, a Beatles a halál témaköréhez sem félt hozzányúlni. Az Eleanor Rigby a popzene hagyományaitól eltérően igen realisztikusan ábrázolta egy magányos vénkisasszony távozását az élők sorából. A Revolver című nagylemez második tétele azonban ennél jóval sokrétűbb: benne kirajzolódik a korszak egyik fő jellemvonása, a kereszténység kritikája, illetve a vallásos hit válsága.

A hatvanas évek fiataljai mindent elvetendőnek ítéltek, ami szüleik generációja számára értéket képviselt. Öltözködésüket és hagyományaikat éppúgy, mint hitbéli meggyőződésüket. Ha elődeik Krisztus követőinek vallották magukat, ők inkább Buddhát, Krisnát és Konfuciust tekintették lelki vezetőjüknek. John Lennon 1966. március 4-én kijelentette, hogy a Beatles népszerűbb Jézusnál. Bár szavait később visszavonta, bocsánatkérését pedig a Vatikán is elfogadta, Lennon nem tévedett. A lázadó évtized ifjúságára semmi nem gyakorolt nagyobb hatást, mint a Beatles.

(folyt. köv.)


további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.