Színház

Jönnek a Bohócok!

William Shakespeare: Hamlet
Mészáros Csaba
2012. június 15. péntek

A Hamletbe belevágni nagy bátorság. Különösen úgy, ahogy Alföldi Róbert tette. Persze hogy markánsan! Abszurd drámát csinált belőle: telerakta fiatalokkal, mutatott egy feneket, a királyok okostelefonon váltottak üzenetet, a szereplők farmerban, öltönyben, csúcs órákban szaladgáltak egy romos díszlet közepette, tivornyáztak a nézőtéren, beszóltak és kezet fogtak a nézőkkel (akik történetesen a színpadon ültek), graffitiztek, ordítoztak, fegyverrel lövöldöztek, és az egész itt volt, élő volt, nemcsak nekem, mindenkinek. Szóval Alföldinek sikerült olyat alkotnia – természetesen ehhez kellett Nádasdy Ádám fordítása is – amivel Hamlet a mi világunk tükre lett. A 21. századé.

(Hamlet)

Az önmarcangoló és befelé koncentráló Hamlet ebben az előadásban teljesen megfordul. A mi Hamletünk (Szabó Kimmel Tamás) kifelé árasztja önmagát és haragját, kelepcébe zárva apja gyilkosát. Hidegvérrel játszik józanság és őrület között, nem mellőzve az iróniát és az öniróniát sem. Már az elején megtréfálja a barátait, eljátszva, hogy ő az apja szelleme. Ugyanakkor lelkének mélységét, a gyászhangulatot érezteti az a fekete lepel, amit a nézők elé eresztenek, amikor Hamlet először megszólal. Ott vagyunk benne, megéljük kilátástalanságát és magányát, hogy átlássuk, mi van az impulzív és dinamikus bohóckodás mögött. Hogy igenis van koncepció, van feladat: valahogy megoldani az ész és az érzelem vitáját. Hamlet mindvégig megőrzi humorát mindenkivel szemben, mert a körülötte lévő helyzethez nem alkalmazkodhat másképpen. Még a halott bohóc, Yorick kiásott koponyájának is „beszól” (leesett az álla), tréfát űzve a halálból is. És természetesen a nézőket sem hagyja ki („remeg, mint szöveg nélküli néma színész a színpadon” – ki is ül a színpadon?), és a fenekét is bemutatja nekünk, amikor Opheliával (Radnay Csilla) olyan lekezelően elbánik. Semmi sem szent neki – hát nem ismerős? Saját halálába sodródik, de milyen stílusosan. Csak a párbajon jelenik meg korhű jelmezben, hogy még önmagát is kiparodizálja. Úgy kardozik, mintha egy dilinyós ön-divatbemutatót tartana, ám végül mindent megold! Egy „őrültnek” eleve nincs vesztenivalója, különösen, ha a halálán van. Érdekes és új Hamlet született, s ezen az sem gyengít, hogy a színészi játékban néhol Alföldi hanghordozása is megjelenik. Bár ki tudja, lehet, hogy ez is csak irónia?

(Abszurd)

A díszlet nagyon az. Egy felújítás alatt álló színház belseje: papírok, hulladék és állványok mindenütt. Le-föl ugráló színészek. Ellenpontok: gazdagság és szegénység, kint és bent. Szép külcsín, romos belső. Sötétség, dörrenések. Régi és új: kard és Kalasnyikov. A szereplők kiszólnak, de meg is feledkeznek rólunk. Dinamika és mozgalmasság. Tragikomédia. Nevetni és meghökkenni. Nagy érzékkel gördül a darab ezeken a vonalakon, és nagy érzékkel hat a gondolatainkra. Hagyja, hogy átéljük, hogy megtörténjen velünk az esemény, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy a színpadon ülünk. Nézzük a darabot, de megtörténünk benne. Nekünk is részünk van, szerepünk. Ez egy nagy intellektuális játszma. Döntenünk kell. Nem feltétlenül ott, de hazáig biztosan. Hamletnek joga volt játszani? Joga volt az őrültséggel felülkerekedni, vagy másképp is megoldhatta volna? Mikor jött elő az igazi arca? Létezik egyáltalán? Vagy az egész kilátástalan harc volt? Szerep? Hiszen a Hatalmat nem lehet egérfogóba zárni!?

(A vezérek – Bohócok)

A Sírásók (Hollósi Frigyes, Znamenák István) hatalmas komédiát mutattak be Ophelia sírjának ásása közben. Ők is igazi bohócok, akik mindent felhánynak a múltból (szó szerint). Ahogy a sírban egyre mélyebbre haladnak, nyeregtől kezdve vörös csillagig minden előkerül, s amikor Hamlet megkérdezi, hogy kik feküdtek ebben a sírban, csak azt mondják, hogy valamilyen magas rangú vezetők. Na és vajon kik lehettek azok a vezetők…?

És mintha ez az egész kálvária, ami Hamlet körül folyik, a mai világ tragikus játékossága, játszmája lenne. Semmit sem komolyan venni, minden csak látszat, bárki bármikor bármit mondhat, gondolhat, érezhet. Soha nem lehet tudni, hogy mi igaz, és mi hamis. Amikor mindenki meghal a színpadon, s megoldódik a tragédia, Fortinbras (László Attila) a kezdetet megismételve a közönség előtt hivatalosan átveszi a hatalmat. Mondani sem kell, hogy igazi vezéralkat: csizma, bőrkabát, és persze kéri magának az elmaradhatatlan sortüzet. Az egész darab a vezérek bohóckodásának körforgása. Hülyét csinálnak magukból a hatalomért. Szerepet játszanak. Ezek után vajon mit lehet komolyan venni? Vagy kell-e komolyan venni bármit? Nem móka az egész? Az hát! Bohóckodás a mai világon.

William Shakespeare: Hamlet
Rendezte Alföldi Róbert
Nemzeti Színház, Budapest, 2012. május 2.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.