Film

A tökéletesség tébolya

Johan Storm, Johan Lundborg: A folyosó
2012. június 28. csütörtök

Görög tragédiához hasonló thrillert alkotott Johan Storm és Johan Lundborg A folyosó című filmmel, amiben a végkifejlet bekövetkeztéig fokozatosan zuhanunk a történet mélységébe. A film nézése közben az élményindex is lejtmenetben halad, köszönhetően annak, hogy a kliséken kívül nem sok újat hoz a mozi; s a közepe felé egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a tragédia nem a filmben, hanem a nézőtéren fog bekövetkezni.

A film egy idegileg kikészült orvostanhallgatóról, Frankról (Emil Johnsen) szól, aki éppen tanulna a tanév végi vizsgákra, viszont az új, zűrös szomszédok miatt képtelen időben elaludni és megfelelően készülni. Szép lassan belegabalyodik Lotte (Ylva Gallon) bajos életébe, akit minden este bántalmaz motoros barátja. És mindez még nem elég, hiszen a baj csőstől jön: Lotte volt barátja, Lenny (Örjan Landström) megveri a fiút, mert azt hiszi, hogy ő bántotta Lottét, telefonon zaklatják, lefejeli a szomszédban lakó öreg nénit, nem tudja letenni a vizsgáit. Lényegében az addigi rendezett, menetrend szerint zajló élete darabokra hullik, és helyét a teljes idegkimerültség veszi át. Mindezek mellett az is jól működne, hogy egy szűk folyosón játszódik a történet nagy része, mert a nézőben az átláthatatlan terek és az, hogy soha nem lehet tudni, mi mögött ki rejtőzik, csak fokoznák az izgalmakat. De valahogy mégsem sikerül a filmnek a feszültséget fenntartani, mert a belső motiváció és a konfliktus kidolgozatlan marad. A féltékenység önmagában még nem lenne indok arra, hogy valakihez be akarjunk hatolni, és nyitogassuk rá az ajtót. De ha mégis így van, akkor nem kellett volna a főhősből egy ennyire gyáva nyulat faragni, akinek a félelme a nézőben inkább altató, mintsem izgató hatást vált ki. És az oly sokszor feltűnő, ritmikusan ismétlődő kávézásra is inkább a nézőnek lett volna szüksége.

(Tökéletesség) Túlságosan hibátlan volt az egész történet. Pontosan ugyanúgy fejezték be, mint akár a harminc évvel ezelőtti thrillereket, már lehetett tudni, hogy mi lesz az a bizonyos csavar benne. Sajnos a film teljesen úgy állítja be a műfajt, mintha egy kimerült forma lenne, holott ha egy kicsit több esemény került volna bele, akkor hathatott volna. Az egyik legnagyobb baj az, hogy a történet leül. Szinte semmi sem történik, lassan haladunk előre a végkifejlethez, miközben a gyorsítás elmarad. Van idő szusszanni, és van idő kizökkenni a filmből. De az igaz, hogy a mozi tökéletes iskolapéldája a tragédiának: tökéletesen végigvitt történet, egy tökéletesen a műfajhoz illő sztorival. A baj az, hogy a jobbnál jobb filmeken edződött nézőnek ez már kevés. Talán ha visszamennénk harminc évet, akkor elviselnénk a sterilitásig menő „tökéletességet”. Habár az is lehet, hogy az alkotók ezt akarták – talán nem véletlen, hogy orvostanhallgató a főszereplő.

(Félreértések) Mi másból is tevődne össze a történet, mint félreértésekből. Frank eleve egy nagyon akkurátus figura, akinek a rendszerezés az élete. Mindent hibátlanul csinál. Kávét főz, reggelizik, egyetemre megy, utána könyvtárba, siet haza, és tanul, majd lefekszik, és kezdődik minden elölről. Ezt zavarja meg Lotte érkezése, aki egyre jobban tetszik Franknak (a lánynak ő viszont nem). De Lenny is félreérti Lotte és Frank kapcsolatát; valamint a házinéni sem érti Frank félelmét. Frank akkor is értetetlenül áll a történtek előtt, amikor Lennyt, aki egy támadás áldozata lett, kell boncolni az egyetemen, hisz rögtön felötlik benne, hogy ezt a motoros pasi követhette el. A szálak tehát teljesen kuszák, ami valóban elengedhetetlen a tragédiához. Ebben is hibátlan a munka. De azt hiszem, ha a fordulatot merészebbre szabják, akkor ez egy nagyon izgalmas és ütős film lehetett volna. Így azonban… Hogy érdemes-e megnézni? A sterilitás és a már-már idegesítő tökéletesség kedvelőinek mindenképpen.

A folyosó (Isolerad/Corridor)
Rendezte: Johan Storm, Johan Lundborg
Színes, feliratos, svéd thriller, 2010.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.