Irodalom

Latin nihil

A jövő nem a miénk. Fiatal latin–amerikai elbeszélők
Nagy Zoltán
2012. május 4. péntek

Egy antológia kicsit mindig más helyzet elé állítja olvasóját, mint az adott szerző új gyűjteménye, hiszen jellegéből adódóan többszörös szűrést, perspektívát kíván meg. A válogatás jellemzi szerkesztőjét, aki egyetlen kötetbe zárva mutatja fel a sokszor nagyon különböző írásokat – másfelől, ezek a szövegek mégiscsak egy nagyobb egységet hivatottak kifejezni, jelen esetben a kortárs dél-amerikai prózát. A jövő nem a miénk a fiatal írók köréből válogatva mutat be húsz elbeszélőt egy-egy alkotáson keresztül. Ebben az esetben talán még az is bonyolíthatja a helyzetet, hogy egy külföldi válogatás magyar fordításáról van szó, hiszen – Kosztolányi szavaival élve – a „fordítás mindig ferdítés” is, csak közelítő képet nyújt az adott nyelvről és közegről.

Az El futuro no es nuestro még 2008-ben jelent meg a Pie de Página (www.piedepagina.com) című online folyóiratban, amelynek következő lépcsőfokaként adták ki azonos címen, de szűkebb formában a könyvváltozatot. Az internetes kiadás tizenhat ország hatvanhárom alkotását tartalmazza, míg fizikai valóságában megtestesülve, és ennek megfelelően a magyar fordítás is tizennégy ország húsz novelláját foglalja magába Argentínától Venezueláig. Mindkét esetben a limai születésű Diego Trelles Paz végezte a szerkesztést és írta meg az előszót. A célja egy „irodalmi pillanatfelvétel” készítése volt, egy generációs antológia létrehozása (ahogy ezt az alcím is mutatja: Fiatal latin-amerikai elbeszélők), hogy újraindítsa „a konstruktív párbeszédet szerző és olvasó között”. A címmel egyszerre szándékozta kifejezni a jól ismert szlogen tagadását, valamint egyfajta megelőlegezett válasznak tekinti „az irodalmi jövőt firtató kérdésre”. Az alapötlet, hogy nem egy ország, hanem egy többnyire azonos nyelvet beszélő földrész alkotóiból válogat, még akár inspiráló is lehet számunkra itt, Kelet-Európában egy hasonló antológia elkészítésére, például Észtországtól Szerbiáig. A kötet fordítója Kertes Gábor (http://mufordito.blog.hu/), aki 2008 óta foglalkozik műfordítással, és céljául tűzte ki Horacio Quiroga, valamint a kevésbé ismert kortárs latin-amerikai szerzők hazai megismertetését.

A kötet írói olyan 1970 és 1980 között született prózaírók, akik már publikálnak, de amint az a novellák előtt szereplő egy bekezdésnyi összefoglalásokból is kiderül, többnyire már különböző hazai vagy akár nemzetközi díjakkal is rendelkeznek, mint például Samanta Schweblin, akinek A madárevő című könyve szintén Kertes fordításában érhető el. A novellák sorba rendezésének elve ábécé szerinti besorolás: alapvetően az országok szerint (Argentínától Venezueláig), egy nemzet több szerzője esetén pedig név szerint. Ez a szerkesztési módszer hivatott megtestesíteni a Paz által is hangsúlyozott „nemzeti korlátoktól már elszakadó irodalmi világot”. A szerkesztői bevezető sugallata szerint a húsz elbeszélő közös vonása: a nihilista meggyőződés, amelyen keresztül egyenként szembenéznek a kiábrándultsággal, a cinizmus, a közöny, az individualizmus, valamint a közös irodalmi tradíciók (például Augusto Monterroso, Manuel Puig vagy Clarice Lispector).

Az előszó a kötet novelláit tematikusan három csoportba osztja. Az elsőbe tartoznak az erőszak valamely formáját tematizáló írások, mint például a guatemalai Ronald Flores Valami mese című rövid írása vagy a perui Daniel Alarcón elbeszélése. Az előbbi egy fiatal lány guatemalavárosi hányattatásait meséli el, míg az utóbbi az 1979-es, Lima utcáin zajló zavargásokat veszi górcső alá, amint azt a címe is mutatja (Lima, Peru, 1979. július 28.). A második csoport alkotásaiban az erotika kap hangsúlyt, de úgy, „mintha ez is az erőszak méhében fogant volna”, amely téma egyáltalán nem ismeretlen a magyar olvasóközönség előtt, hiszen elég, ha csak Esterházy Fuharosokjára gondolunk. Idetartoznak az olyan írások, mint például Oliverio Coelho Szun Vu-ja, vagy Yolanda Arroyo Pizarro Préda című novellája. Szun Vu bizarr történetében egy lecsúszott író lesz a koreai nő szexuális rabszolgája, míg a másik történetben az elbeszélő szemtanúja egy kislány utcai megerőszakolásának. A harmadik témakörbe „a legkevésbé kategorizálható” műveket sorolja Diego Paz, amely az előzőektől történetvezetésükben eltérőek és valamilyen formai vagy műfaji újítással bírnak. Példaként hozhatók erre a csoportra Samanta Schweblin A pusztán című története, amely az elhallgatott szavak eszközével a horrornovellákra emlékeztet, vagy az ismétlés alakzatára épülő Variáció Murakami és Cao Hszüe-Csin témáira című írás Tryno Maldonado tollából.

Az antológia változatos történetekben és írói megoldásokban, amelynek érzékelhetőségében a fordítói munka is sokat segít, míg a kötet egészének szempontjából az eredeti előszót kiegészítő, Balázs Eszter Anna által írt Utószó is rendkívül informatív. A sokszínű reprezentáció műfaji követelményét a dél-amerikai hangulatú borító is képviseli: felső részén sárga, piros, zöld és fehér színekben pompázó spanyol szavakon akadnak meg szemeink, ám a tekintetet mégis a kép alján (jobban mondva kétharmadán) elhelyezkedő, virágos kalapot viselő fehér csontváz vonzza – mögötte mélyfekete háttér. Hivalkodó és halott, önironikusan harsány, ám sivársága ellenére romantikus is: A Jövő nem a miénk éppannyira ambivalens hatást kelt, mint borítója. Ha maradt is valami a Száz év magány, a Város és a kutyák után, az a nihil nemzedéki érzése lehet Dél-Amerikában.

A jövő nem a miénk. Fiatal latin–amerikai elbeszélők, szerk: Diego Trelles Paz, ford. Kertes Gábor, L’Harmattan, Budapest, 2011.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.