Képzőművészet

Az üresség szabadsága

Kifordítottság, tudatosság és misztikum Erdély Miklós műveiben – 4. rész
2012. május 13. vasárnap

A négy részből álló cikksorozat rövid bepillantást enged Erdély Miklós elképzelései közé a tudat működését, forradalmait, illetve a műalkotás ürességét illetően, miközben kiemeli a legendás alkotónak a zsidó misztikumhoz és a zen buddhizmushoz fűződő kapcsolatát, melyekből művészetének fontos alapjait merítette.

Az előző három részben felvázoltak szellemi háttérhez, az azonnali alkotói reakcióhoz és reflexióhoz, az itt és most ideájához szorosan kapcsolható a haszidizmus[1] hagyománya, például Martin Buber hatása Erdély Miklósra és családjára. Buber szerint az ember felelős Isten sorsáért a világban – ez az egy mondatnyi esszencia máris megvilágítja előttünk a zsidó lét alapvetését, miszerint a megváltás szüntelen folyamat – az itt és most ebben a transzcendens értelemben merül fel.[2] A 20. századi zsidó filozófusok az igencsak viharos években nem kerülhették ki, hogy a felelősség kérdéskörével foglalkozzanak. Emanuelle Lévinas[3] egyenesen kijelenti, hogy a felelősség érzése és tapasztalata eredendőbb a szabadságénál, a másik emberrel való találkozást szoros közelségbe hozza az epifániával, amely a következőképpen hat mindennapjainkra: „Nem csupán arról van szó, hogy az Istenben való hit az embert ösztökéli az igazságosságra. Az Istenben való hit nem más, mint ennek az igazságosságnak az intézménye. De továbbmenve, ez az igazságosság vajon csupán elvont elv? A vallási ihletettség végső soron nem arra törekszik-e, hogy megteremtse a társadalom lehetségességét, annak lehetőségét, hogy az ember a Másik Arcába tudjon nézni?”[4]

Világos tehát, hogy a kelet-európai zsidó civilizáció szülöttjeinek (Buber, Lévinas, Erdély), melyet Abraham Yehoshua Heschel befelé forduló civilizációnak[5] nevez, mennyire elemi, zsigeri igénye egyfajta szellemi és társadalmi elementáretika megteremtése. Ennek hagyománya kikerülhetetlenül jelen van abban az interdiszciplinaritásban, melyet Erdély Miklós életművével kapcsolatban tárgyalunk, és amelyet ő sem hétköznapian értelmezett. Az Erdély család már említett spiritiszta szeánszainak[6] metafizikai vonatkozásai Erdély Dániel szerint inkább foglalkoztatták apját, mint az okkult jegyek. Amennyiben a médiumi tevékenységet mint előadói formát vizsgáljuk, a hátborzongatóan erős beavatottság-érzés okát a megszokott értékrend és kommunikáció felborulásában találhatjuk, hiszen a történések iránya megváltoztathatatlanná válik, ugyanakkor teljes mértékig nyitott is.[7] Az előadói forma fogalma első hallásra talán lekicsinylően hangozhat egy olyan eseménnyel kapcsolatban melynek a túlvilággal való kapcsolat a lényege, azonban Erdély nem ezt látta meg, éppen ellenkezőleg. A happening résztvevőinek különös állapotát fedezhetjük fel mindebben. „Maga a happening bibliai műfaj. Jeremiás próféta ökörjárommal a nyakán járt-kelt az utcákon. Ezékiel a levágott szakállát kupacokba csoportosította. Jézus a porba köpött, és sarat csinált belőle. Szent Ferenc a madaraknak prédikált.”[8] Az idézet szerzője a ’70-es évek elején munkáspapként került Erdély mozaikműhelyébe, s róla, mint a modern művészet profetikus alakjáról beszélt, egy szinten említve őt Joseph Beuysszal, aki Erdély nagy példaképe és egyben a korszak legmérvadóbb nyugat-német művésze volt.

A konceptuális művészetnek a ’70-es évek elején erős politikai tartalma is volt, Erdély ekkoriban főként két művével, a Fiú ingmerevítővel és a Szelídség medencéje című művel vívott ki ellenállást, utóbbi miatt Aczél be is záratta kiállítását. A Fiú ingmerevítő egy cserkészing, melynek merevítője maceszból van, utalás arra, hogy Erdély egy zsidó cserkészcsapatban volt, ahonnan társai az ’50-es években majdnem mind „vad dogmatikus” irányzatokhoz csatlakoztak. A Szelídség medencéje egy Kádár és Aczél által félreértett mű, mely éppen arra utal, hogy a Szovjetunióban akkoriban újból feléledt antiszemita hullámot Kádár erősen blokkolta, és nem juthatott el eredeti hevületében Magyarországra. Ugyanakkor Kádár megjelenik egészen másképpen is a Két személy, aki döntő befolyást gyakorolt az életemre című fotón. A másik személy Szenes Zsuzsa, Erdély Miklós felesége, szintén jelentős alkotó, kinek munkásságát erőteljesen korlátozta az akkori kultúrpolitika.[9]

Legendás hely volt Galántai György balatonboglári kápolnaműterme, a „törvénytelen avantgárd” színtere, melyet 1973-ban hatósági úton zártak be. A magyar neoavantgárd színtere volt ez, ahol négy éven át közel kétszáz művész állíthatta ki munkáit, az underground értelmiség itt találkozhatott egymással, és ahol Erdély igencsak otthon érezte magát. A ’70-es évek elejének belpolitikai fejleményei igen sok munkát adtak a titkosrendőrségnek, a pártvezetés az alternatív kulturális csoportokról – mint amilyen a balatonboglári is volt – bőséges információt gyűjtött össze és hagyott maga után III/III-as jelentések formájában, a „kulturális területen folyó ellenséges tevékenység elleni” harca során.[10] Erdélyen kívül a korszak hazai legnagyobbjai fordultak itt meg: Bak Imre, Beke László, Hajas Tibor, Jovánovics György, Szemadám György, Pauer Gyula, Szentjóby Tamás. Szabad szellemiséget hirdető tevékenységük megosztó jellegéről Erdély így ír: „Magyarország népe zömében a társadalmi változásokra sem volt felkészülve; elvárta a művészektől, hogy a tradíció védelmében lépjenek föl: a változó világban az állandóságot képviseljék. Ez alól a követelés alól a művészek nagy része nem tudta és nem is akarta kivonni magát, így alakult ki nálunk a maradiság bizonyos heroizmusa. A jellemerő megnyilvánulása volt – és még napjainkban is az – a változásokkal szembeni ellenállás, a tradicionális műfajok, hagyományos művészi ideálok tisztelete. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a társadalmi változásokat hozó politikai erő ezt az ellenállást támogatta, valószínűleg abból a megfontolásból, hogy az állandóság, a stabilitás érzését a megváltozott körülmények között – ha már megváltoztak – különösen kell ápolni. Ebből származott az a helyzet, hogy a változásokkal együtt mozgó és azokat alakító művészek nálunk különösen hátrányos helyzetbe kerültek egzisztenciálisan és főleg erkölcsileg. Az újságok tág teret adtak és adnak az őket (minket) megbélyegző nyilatkozatoknak, felületes, gerinctelen epigonoknak, nyugatmajmoló, divathóbortok után futó percemberkéknek, vagy egyszerűen szélhámosoknak nyilvánító cikkeknek és kritikáknak. Mindezekből hasznos lenne egy szöveggyűjteményt összeállítani.”[11] Erdély valószínűleg nem is sejtette, hogy ennek a félig ironikus, félig halálosan komoly szöveggyűjteménynek az összeállítása még akár harminc évvel később is aktuális lehetne a magyar társadalmi öntudat, tradíció és a változásra való nyitottság elemzéséhez. Hatalmas szellemi művének újbóli és friss bemutatása éppen ezért nemhogy nem öncélú, hanem napról napra sürgetőbb feladattá vált.

A cikksorozat A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán 2011-ben megvédett, Keleti elemek Erdély Miklós életművében című szakdolgozat alapján készült, melynek konzulense Farkas Attila Márton volt.


[1] A haszidizmus egy a 18. század közepén indult zsidó mozgalom, mely J. E. Baál Sém Tov rabbi tanításain nyugszik.

[2] Erdély Dániel: Mi „kis” életünk, Árgus, 1991/5, 96.

[3] Filozófus, talmudista, Buber és Rosenzweig örököse.

[4] Lévinas, E.: Az izraeli állam és az izraeli vallás, Szombat, 2001/3, 11.

[5] Cohen, M.: Lévinas, a modern zsidó filozófus, Múlt és jövő, 1996/3, 64.

[6] http://www.kortarsonline.hu/2012/02/az-uresseg-szabadsaga/2752

[7] Erdély Dániel: I. m., 97. o.

[8] Somogyi Gy.: Hármas kép Erdély Miklósról, Új művészet, 1992/4, 14.o.

[9] Peternák M.: Beszélgetés Erdély Miklóssal, 1983 tavaszán, Árgus, 1991/5,  80.

[10] Kimerítő dokumentációját lásd: Törvénytelen avantgárd, szerk.: Klaniczay J. és Sasvári E., Artpool-Balassi, Budapest, 2003.

[11] Erdély Miklós: A művészet mint üres jel = Művészeti írások. Válogatott művészetelméleti tanulmányok, szerk. Peternák M., Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1991, I, 122.

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.