Irodalom

Rap, kicsöngetésig

Varga Viktor
2012. április 12. csütörtök

Március 29-én a budapesti Eötvös József Gimnáziumban a Költőnk és kora rendezvény keretei között az Akkezdet Phiai nevet viselő hip-hop csapattal beszélgetett Rédai Gergely, az iskolában gyakorló tanárjelölt mint moderátor. Az intézményben nagy hagyománya van ennek a beszélgetéssorozatnak, a diákok már több mint ötven alkalommal ismerkedhettek a kortárs irodalmi művészvilággal. A korábbi alkalmakkor az odajárók már találkozhattak Vörös Istvánnal, Bartis Attilával, Lackfi Jánossal és Závada Pállal is. Utóbbi most azért érdemelhet nagyobb figyelmet, mert a Jadviga párnája szerzőjének fia, Závada Péter a rap duó egyik(másik) fele.

A csapat két tagja Süveg Márk (Saiid) és a már említett Závada Péter (Újonc). Részt vett még a beszélgetésen Horváth Kristóf, alias „Színész Bob” (a viszonylag nagy reklámot kapott RedBull Pilvaker slam győztese) is, aki a csapat rajongója, a fiúk Zenebuddhizmus című számához készült videóklip főszereplője. Az Akkezdet Phiai 1996-ban alakult, 2003-as Akkezdet című debütáló albumuk meghatározó volt a magyar hip-hopban, hamar kultcsapattá váltak (népszerűségük azóta is töretlen), 2010-es Kottazűr című korongjuk is csak sikerüket erősítette. Szintaktikai poénok – ahogy Újonc fogalmazott – és nyelvészeti játékosság lett a védjegyük, egyes közmondások vagy belénk rögzült panelek, frázisok, szócserék kreatív kiforgatása; ezt később persze sokan próbálták utánozni is, több-kevesebb sikerrel.

A két rapper rendhagyó párost alkot, meglehetősen eltérő figurák, külsőre, beszédstílusra, de még az ihletről való felfogásukban is. Saiid például a pillanat teremtő erejében, míg Péter a hidegfejű kidolgozásban hisz (ami nem mellesleg örök dilemma a különböző művészeti ágakban). Újonc, mondhatni, beleszületett a rímekbe és ritmusokba, mivel édesapja író, ezért a náluk megforduló vendégek, ismerősök látogatása költők és írok garmadáját jelentette. Már egészen fiatalon részt vett felolvasásokon, írótáborokban, ha akarta, ha nem, beszivárgott a költészet, az irodalom az életébe, gondolkodásmódjába. Több szó esett a ’80-as években kialakult slam poetryről: erről Márk beszélt, vázlatosan összefoglalta annak történetét és mai, hazai gyakorlatát is. Ennek lényege egy sajátos performansz, amiben összeolvad az utcanyelv, a vers és a színészkedés, a lényeg pedig valamiféle érzelmi reakció kiváltása a közönségből. Az évek során szigorú szabályok is megcsontosodtak a műfajban, például kellékek használata tilos, és meghatározottá vált az idő is.

Amikor a moderátor azon a zavarba ejtő, de figyelmen kívül nem hagyható terepen tapogatózott, hogy hogyan látják a srácok rap és költészet viszonyát (ez volt egyébként a már említett Pilvaker tétje is tulajdonképpen), merre mutathat ez a műfaj, lehet-e ez egyfajta kultúrmisszió, megszerettetheti-e az irodalmat a fiatalabb generációval, akkor a fiúk elég bizakodónak tűntek. Beszéltek arról, hogy a rap meglehetősen sztereotipizált műfaj, olyan típusú, ahol a durvára mindig ugyanaz a rím jön, ahol a gengszterkedés és a „keménykedés” kap hangot, de ahogy ők látják, mostanában erősödik egy másik arculat is: egy gondolkodtató, játékos, mondhatni, a magyar nyelvet népszerűsítő oldal. Valóban észre kell vennünk, hogy Ganxsta Zolee és Dopeman (csakhogy a legismertebb képviselőket említsük) mellett (vagy után) megjelent valami más is. A fiúknak nem egy tudatos program a „népnevelés”, a kultúra terjesztése, de ahogy Péter fogalmazott: amint az ember felnő, változik a felelősségtudata. Tehát valahogy akarva-akaratlan mégis azt teszik, amit a kezdetekkor nem tűztek ki célul: részt vesznek abban, hogy életben tartsák a verset, az irodalmat.

A kérdések után felolvasás következett Péter készülő kötetéből; Márk slam poetrys szövegeivel készült, Kristóf pedig rappelt is a hallgatóságnak, tisztelettel adózva az Akkezdet Phiainak, ugyanis az ő egyik szövegük átiratát „vette a szájára”. Saiid – sok más mellett – egy hihetetlenül szórakoztató börtönreceptet olvasott fel, később egy Péter szerint „tipikus slam szöveget”, amelynek alapját egy nyelvi ötlet képezi, jelen esetben a nem tagadószó különböző csavarása. Závada Péter versei egészen más jellegűek és kicsit politikai, kicsit ontológiai színezetűek, sőt adott esetben a brechti hiánydramaturgiáról szólnak. Ettől függetlenül a két előadásmód és stílus nem ütötte egymást, és bár Újonc szövegei, mondhatni, intimebbek (alkotói és befogadói értelemben, oldalon egyaránt) a fiatal közönség jól vette az „akadályokat.”

A jó hangulatú, változatos beszélgetés igazi színfolt lehetett a középiskolások számára. A srácok korban és stílusban is közelebb állhattak hozzájuk, mint a rendezvénysorozat eddigi meghívottjai. Ugyanakkor – ez részben a moderátor, részben a vendégek érdeme – a program nem csúszott át linkeskedésbe, a zenei poénok pedig kiegészítették, s nem megtörték a beszélgetés ívét.

A középiskolás nézősereg kicsit bátortalan volt, nem kérdeztek, nem „szerepeltek”, pedig a vendégek folyamatosan megadták nekik a lehetőséget, viszont érezhető, látható volt, hogy élvezik a beszélgetést, élt a hatás, a kémia. Horváth Kristóf még meg is „énekeltette” a tömeget, rögtönzött budis versikéjének kétféle változatát mondatta a terem egyik, illetve másik felével, közben a hangerőt fokozatosan ő állította a kezével. Ideális zárása egy hangulatos, tanulságos beszélgetésnek: mindenkin látható volt, hogy jó szájízzel áll fel, és visz magával valamit. Lehet, hogy még Babits egy kötetét is kinyitják (önszorgalomból).

Eötvös Tavaszi Fesztivál, Költőnk és kora, Budapest, Eötvös József Gimnázium, március 29.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.