Archívum

Halálos ágy

2012. április

Kossuth Lajos halálának 150 éves évfordulójáról – javaslatomra – méltó módon sikerült megemlékeznünk, Olaszországban is. Ám ennek különös előtörténete van.

Gyermekrablás, gyermekprostitúció, gyermekgyilkosság – ilyen és ehhez hasonló kellemes tárgyköre volt egy nemzetközi konferenciának 1993-ban, amelyre egy magyar küldöttség is kiutazott Rómába. Volt jogász, pszichológus és természetesen rendőr tagja is, hogy kellő hozzáértéssel tanácskozhassanak az európai kollégákkal.

Szerencsére a konferencián nem kellett részt vennem, kötelezettségeim csupán egy vacsora és egy ebéd megszervezésére korlátozódtak. A vacsorán azt a magyar rendőrtábornokot láttam vendégül, aki pár év múlva országos főkapitány lett. Először csak a vezetéknevére kérdeztem rá – ritka, horvát eredetű neve volt –, ki is derült, hogy ugyanabból a szentesi, kubikos ősöktől származó családból való, amelyből a hasonnevű egykori győri püspök is, akit volt szerencsém ismerni egy régi latin tanszéki kirándulásról, és aki igen szívélyesen mutatta meg nekünk a püspöki könyvtár ritka, kéziratos kincseit. Majd én próbáltam összefoglalni kicsiny, ám annál borzalmasabb tapasztalataimat a gyermekgyilkosság stb. ügyében, ugyan nem mint érintett, hanem mint egy bentlakásos, sőt bentfekvéses tanfolyam részese. Egyszer ugyanis hetekig feküdtem az Uzsoki utcai kórházban egy műtét után, egy levágott lábú balassagyarmati asztalossal és egy felvágott hasú rendőrtiszttel együtt egy szobában, éjszaka persze nem tudtunk aludni, és jajgatás helyett megkértük a rendőrt, hogy meséljen nekünk a praxisából. El is látott jobbnál jobb történetekkel, kútba fojtott gyermekekről és más rokon neműről.

A tábornok úr megértően bólogatott, és hozzátett még néhány horrorisztikus mozzanatot az általa részletesen ismert ügyekhez. Majd kellő tisztelettel megkérdeztem, hogyan is alakult pályája.

– Cegléden kezdtem mint rendőrnyomozó, a hetvenes évek elején, utána mentem a jogi karra.

– Ez nagyszerű! Akkor végre választ remélhetek tőled arra kérdésre, amely 1973 óta fúrja az  oldalamat, hogy tudniillik ki lopta el Kossuth Lajos halálos ágyát?!

– Hát te honnan tudsz erről az egészről?

– 1973-ban volt Petőfi születésének 150. évfordulója. Ennek örömére a Hazafias Népfront engedélyezte, hogy Cegléden újjáalakuljon a Százak Baráti Köre. (Ez azoknak a ceglédi választópolgároknak a leszármazottaiból állott, akik 1867-ben képviselőnek jelölték a torinói száműzetésben élő Kossuth Lajost, meg is látogatták olaszországi otthonában, és azután is többször elzarándokoltak hozzá.) Ezt ugyanis Rákosi elvtárs – mint kulákegyesületet – annak idején betiltotta. Az újjáéledt társaság a ceglédi múzeumigazgató javaslatára engem hívott meg, hogy tartsak előadást Táncsics Mihályról, aki, mint tudjuk, egy ideig szintén Cegléden élt. Az előadás jól sikerült, mindössze két és fél órán keresztül ecseteltem a forradalmár életútját, különös tekintettel ceglédi kertészeti és nyelvészeti tevékenységére, a közönség nagyobbik része aludt, némely vérmesebb öregúr néha felriadt, és panaszosan felnyögött, amikor észlelte, hogy még mindig beszélek (sőt közben még pipázom is). Amikor felszabadultan elmenekültek, a múzeumigazgató megmutatta birodalmát. A legnevezetesebb teremben ott volt – vaspántokkal a falhoz erősítve – Kossuth Lajos halálos ágya, amelyet a Kossuth fiúk kegyeletesen Cegléd városának adományoztak. Pontosabban csak az ágy feje volt meg, a többi része hiányzott. Szegény igazgató úr elmondta, hogy egy-két éve, egyik reggel észlelték az ereklye megcsonkulását, a rendőrség hiába nyomozott.

– Emlékszem, én kaptam meg ezt a kényes ügyet – viszonozta a tábornok. – Tulajdonképpen rá is jöttem, hogy egy rendszeresen összejáró csoport tagjai (mint kiderült, a városka titkosrendőrei, népiesen a III/3-asok) havonta egyszer bajtársiasan berúgtak. Erre mindig más-más közintézményt választottak ki, valamelyik beépített káderük révén egy alkalommal a múzeumot tisztelték meg államfenntartó alkoholfogyasztásukkal. Hamar rájöttek arra, hogy a kormányzó halálos ágya a 19. század végi olasz csúcstechnika remeke, vagyis rozsdamentes védőréteggel beborított fémcsövekből áll. Tehát kiváltképpen alkalmas melléküzemági csirkeitatónak vagy paprikaültetvény öntözőcsövének. Ki is hajigálták az ablakon, azután eltüntették.

– És mit szóltak a feletteseid?!

– Inkább azt kérdezd, hogy nekik mit szóltak az ő feletteseik. Nekem csak azt parancsolták, hogy zárjam le a nyomozást, és felejtsem el az egészet.

– Bocsáss meg: meg fogod ezt írni?

– Isten őrizz!

– Én megírhatom?

– Parancsolj!

további írásai

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.