Irodalom

Das Licht Hinter Deiner Stirn

A homlokod mögött a fény
Sebők Melinda
2012. április 23. hétfő

Különös könyvvel ismerkedhet az olvasó, ha fellapozza Jakatics-Szabó Veronika és Rónai-Balázs Zoltán Das Licht Hinter Stirn (A homlokod mögött a fény) című kötetét. A berlini Hohroth Kiadó gondozásában 2011 decemberében megjelent fekete kötésű könyv nem mindennapi: egyrészt a líra és a képzőművészet egyedi versképregénnyé sűrített verziójával szembesülünk; másrészt a költeményeket német nyelven olvashatjuk. Rónai-Balázs Zoltán tizennégy versét Széll Zsófia fordította németre. A lírai művek Jakatics-Szabó Veronika képei között soronként-kétsoronként, majd a könyv végén összefüggő szövegként is olvashatóak. A versek szinte minden egyes sorát megrajzolja Jakatics-Szabó: az irodalom és a képzőművészet rendhagyó találkozásának lehetünk tanúi. A művészpáros a versképregénnyel egyedi kommunikációs formát teremt: a textéma sorai széttördeltek, ugyanakkor vizuálisan képkockákban tárulnak elénk. A töredékes képi elemek felvillanása és a lírai darabok sorokra való tördelése újfajta olvasási-befogadási élményt nyújt – bár a vers sorai a szöveg egészét tekintve lineárisan követik egymást –, lehetőség van a sorok felcserélésére, a képkockák sorrendjének felborítására. Jakatics-Szabó Veronika képei nem a vers egész jelentését ábrázolják tehát, hanem minden egyes sorhoz külön képkocka tartozik. A képzőművész a verssorokat pontosan megrajzolja, minden apró részletre odafigyel, a részletek precíz kidolgozottsága közben a modern líra hangulati hatására is reflektál. A festő fantáziáját megköti ugyan a lírai művek sora, mégis szabad asszociációk montázsa tűnik elénk egy olyan világban, ahol a valóság néha irreális-szürreális képekbe csap át.

A német nyelvű könyv születése nem előzmény nélküli: 2011 októberében a budapesti Kogart Galéria Urbánus poémák című kiállításán 12 versképregényt tekinthettek meg a látogatók. Négy mű kivételével (A TESCO-ból ki; Az első cigaretta; Egy régi ház konyhája; Így szállt le az este a Rózsa utca sarkán) a Berlinben megjelent kötet anyagát ismerhették meg az érdeklődők olyan művekkel, mint A bögre kékje, A homlokod mögött a fény, Fénykép szitáló esőben, Nagy puha tankok jönnek, Reggeli dal, Találkozás Verával, Tücsöksirató, Van kalitom. A kiállítás anyagából a könyvben is szereplő műalkotások közül egyik legjobb a Reggeli dal című: a napszakváltás különös megfestésének lehetünk tanúi. A „libabőrös házak” között ébredező lírai én rádöbben a napi robot óraműpontossággal működő egyhangúságára. A nagyvárosban élő és dolgozó ember éppen a rohanó tömegben szembesül magányával. A természetben élő individuum elveszti egyediségét a város betonrengetegében, ahol már az utcát megvilágító napfény „hűvös, illó szentsége” sem hoz megújhodást. A kinti zaj és belső csönd, a mozdulat és a mozdulatlanság kettősségét figyelhetjük meg Egy szép reggel impressziója című alkotásban. A kívülről beszüremkedő utca zaját a cselló hangja, majd a belső csönd váltja fel. A csellóművész és a balerina pillanatnyi mozdulatának az állapotrajza, a szép vázák és az antik kávéskészlet balett-táncosra emlékeztető karcsú ívei különös esztétikai élményt nyújtanak. A magány csendjében a csellót tartó lány és a balettművész mozdulatlan jelenléte szimbólumértékű. A zene és a csönd, a tánc, a képzőművészet és a költészet szintézisének különös impressziója a műalkotás. Pilinszky János egyik, Baitz Máriának írott levelében a csend lélektani és esztétikai szerepéről a következőket fogalmazza meg: „végül mindenből költészet lesz és csend. Minden külső zajongásból csend lesz. […] az a végső csönd, egység és béke, már ma itt él bennünk, részesei vagyunk, anélkül, hogy tudnánk, kik is választottak”. A vonat zakatolásának, a hangszórók hangzavarának és az ingaóra lüktetésének zajából a létezésén meditáló egyén belső csöndjébe menekül: „Tapintható a csönd: / a van sehol-szagát / szívom, mint tiszta űrt, / könnyű, steril magányt”.

Jakatics-Szabó Veronika nem értelmezi Rónai-Balázs Zoltán verseit, hanem szinte minden egyes sort szó szerint próbál megrajzolni: a libabőrös házakat, az aszfalt ösvényein robogó embersort, a napi robotot, az utca árnyait és fényét, az egyedüllét kávéízű könnyűségét, de mindezt egy ötleten átszűrve teszi: a hétköznapi megszokott pillanatokat az irrealitás síkjára tereli. Ezek a valóságtól elszakadt, néha már-már szürreális víziók különböző szituációkat, hangulatokat, érzeteket tükröznek. Az „urbánus csordák” tömegében rohanó individuum szembesül magányával, kényszerlétének nyomasztó súlyával. Az egyedüllétet csak néha oldja fel a „te és én” megnyugtató, békét adó kettőse. Rónai-Balázs Zoltán leggyakoribb költői eszközei a metaforák és a metonímiák (szükség barna kalapja, kéklő liszt az utcazaj, fényük kettőnk otthona, bögrének kékje görbül). Épp ez a nyelvi sűrítettség, az érzetek csupán sejtetett kifejezése teszi a verseket is egyedivé. Bár néhol áthallásos, József Attila költészetéből ismert motívumok bukkannak fel a költeményekben, mint csillagos ég, éj, vonat, szív, nagyváros, magány, csönd, üveggolyó, Rónai-Balázs Zoltán lírája a késő modernség poétikai eszközeiből táplálkozó, de azon túlmutató, a kortárs irodalom figyelemre méltó teljesítménye.

Jakatics-Szabó Veronika kortárs képzőművész ígéretes tehetsége: megragadja az élet apró, szürke pillanatait; mégis kizökkenti a nézőt a megszokott hétköznapokból. Képein azt próbálja ábrázolni, ami megfoghatatlan, kimondhatatlan: az aláhulló, de fel nem dobott időt, negyven négyzetméternyi Mona Lisa-arcot, homlokod mögött a fényt, a nyüzsgő éjszakát, a tapintható csöndet. Urbánus képeibe a szürke hétköznapok (ébredés, munka, vásárlás, csekkbefizetés), a felgyorsult nagyvárosi élet, a modern kommunikációs eszközök (mobil, laptop, televízió) közé beszüremkedik egy olyan irreális-vizionált világ, ami társadalmi léthelyzetek mellett kimondhatatlan hangulatokat, érzeteket közvetít.

A fekete-fehér, 40 oldalas berlini kötet nem adja vissza azt a hatást, amit a kiállítás színes alkotásai, megfáradt színei érzékeltetnek. Sötétbarna, szürke, fekete, mélykék mellett néha felvillanó narancssárga – általában ezekkel a színekkel dolgozik a képzőművész – illenek a költő verseihez. Érdemes lenne magyar nyelven olvasni és színes képekben is látni a kortárs irodalom és a képzőművészet egyedi találkozását.

Jakatics-Szabó Veronika – Rónai-Balázs Zoltán: Das Licht Hinter Stirn, Hohroth, Berlin, 2011.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.